Aktualitások
Csütörtökön az első mérkőzésünk és a következő ellenfelünk elemzésével, valamint egy edzéssel készült női A-válogatottunk második Ciprus-kupa-találkozójára.
Hiába dolgozott ki több helyzetet is a magyar csapat, ellenfele, a thaiföldi válogatott sokat futó, gyors játékosait nem tudtuk semlegesíteni, így Markó Edina csapata 4-0-ás vereséget szenvedett a Ciprus-kupa első játéknapján.
A világbajnokságra készülő Thaifölddel és Olaszországgal, valamint a mexikói válogatottal játszik egy csoportban Markó Edina együttese a Ciprus Kupán. Új játékos is bemutatkozhat a csapatban Tóth Barbara személyében.
Az UEFA elkészítette a 2021-es női Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását. A magyar válogatott Svédország, Izland, Szlovákia és Lettország mellé került. A mérkőzések augusztus végén kezdődnek.
Két erősebb ellenfél vár női A-válogatottunkra az Eb-szereplésért folyó harcban. A csütörtöki sorsoláson kilenc csoportot alakítanak ki, amelyekből az elsők, és a legjobb három második csapat jut ki egyenes ágon a tornára. A többi második csapat pótselejtezőt játszik.
Múlt szombattól kedd délutánig közös edzőtáborban vett részt a női A-, U17-es és U19-es keret Telkiben. Az ilyekor szokásos méréseken túl egymás elleni mérkőzéseket is játszottak a csapatok. A felnőttek a Ciprus Kupára, az utánpótlás-együttesek a tavaszi elitkörökre is készülnek.
Sikeres évet tudhat maga mögött mind U17-es, mind pedig U19-es női válogatottunk. Bár a tavaszi elitkörből egyik csapat sem kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra, 2019-ben újra elitkörben szerepelhetnek. A felnőtteknél a jövő csapatának építése volt az egyik fontos cél 2018-ban, Markó Edina szövetségi kapitány sok fiatalnak adta meg a lehetőséget a bizonyításra. Jövőre a 2021-es Eb selejtezőjében küzd majd az együttes.
Legyőzte Észtországot női A-válogatottunk Telkiben. A felkészülési mérkőzésen fölényben futballozott és 4–0-ra nyert Markó Edina csapata.
Markó Edina csapata csütörtökön este Telkiben lép pályára felkészülési mérkőzésen az észtek ellen.
Csiszár Henrietta két gólt lőtt, Jakabfi Zsanett két gólpasszt adott, a magyar válogatott végül 3-0-ra győzött Máltán a házigazdák elleni felkészülési mérkőzésen.
A magyar válogatott végig dominálni tudott a máltaiak ellen, és végül Jakabfi Zsanett találatával megérdemelt győzelmet aratott a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén.
Markó Edina együttes a vb-selejtezők zárása után már a jövő csapatát építi a máltai túráján.
Vereséggel fejezte be a magyar női labdarúgó-válogatott a vb-selejtező sorozat negyedik csoportjának küzdelmeit, miután kedden este 2–0-ra alulmaradt a házigazda ukrán válogatottal szemben.
Női A-válogatottunk megérkezett az ukrajnai Ternopilba, ahol Markó Edina szövetségi kapitány hétfőn megtartotta a házigazdák elleni vb-selejtezőt megelőző hivatalos edzést.
Markó Edina kijelölte az Ukrajnába utazó női A-válogatott keretét.
A Balaton Kupa bronzmeccsén a legjobbjait nélkülöző, megfiatalított magyar válogatott – amely hat újoncot avatott a tornán – Fehéroroszország ellen lépett pályára, és bár jól futballozott, 1–1-es mérkőzést követően drámai tizenegyespárbajban alulmaradt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség idén hatodik alkalommal rendezi meg Balatonfüreden a hagyományossá vált női felkészülési tornát, a Balaton Kupát. A torna első játéknapján a legjobbjait nélkülöző, megfiatalított magyar válogatott Románia ellen lépett pályára, és 1–4-es vereséget szenvedett, így a bronzmeccsen léphet majd pályára vasárnap.
Július 27-én, pénteken rajtol a Balaton Kupa, melyen a magyar női labdarúgás fiatal tehetségei mutathatják meg a Markó Edina vezette szakmai stáb számára, hogy az A-válogatottban is lehet rájuk számítani.
A Magyar Labdarúgó Szövetség idén hatodik alkalommal rendezi meg Balatonfüreden a hagyományossá vált női felkészülési tornát, a Balaton Kupát, melyen Fehéroroszország, Románia és a címvédő Szerbia legjobbjai lesznek a mieink ellenfelei.
Női A-válogatottunk kedden idegenben, a dániai Viborgban lépett pályára vb-selejtezőn az Eb-ezüstérmes hazaiak ellen. Az első félidőben vezetett, és kiváló játékot mutatott be Markó Edina csapata, amely végül 5–1-es vereséget szenvedett.
Az MLSZ negyedik alkalommal rendezett egész napos ünnepet a magyar női labdarúgás főszereplőivel Telkiben.
Az MLSZ negyedik alkalommal rendez egész napos ünnepet a magyar női labdarúgás főszereplőivel Telkiben.
A magyar női A-válogatott vb-selejtező mérkőzésen Vágó és Jakabfi vezetésével remek játékot bemutatva idegenben győzte le 3–1-re Horvátországot.
Női A-válogatottunk Szombathelyen lépett pályára vb-selejtező mérkőzésen a világelithez tartozó Svédország ellen. Markó Edina csapata nagyot küzdött, a hajrában megvolt a lehetősége az egyenlítésre is, ám végül 4–1-s vereséget szenvedett.
Női A-válogatottunk április 5-én, csütörtökön 18.00 órakor Szombathelyen folytatja szereplését vb-selejtező csoportjában, az ellenél a svéd együttes lesz.
Markó Edina együttese 2-0-ás vereséget szenvedett a finnektől a Ciprus-kupa utolsó játéknapján.
A női A-válogatott az első félidőben jobban játszott a szlovákoknál, a második játékrészben azonban megérdemelten egyenlített az ellenfél, így igazságos döntetlen született.
Hiába játszott fölényben egy félidőn keresztül, 1-0-ás vereséget szenvedett Dél-Afrikától női A-válogatottunk a Ciprus-kupa második játéknapján.
Női A-válogatottunk négy mérkőzést játszik a Ciprus-kupán, Markó Edina szövetségi kapitány 23 játékos aktuális formájáról kaphat képet ezeken az összecsapásokon. Szerdán a bombaerős Észak-Korea ellen jól helytállt a magyar csapat.
Női A-válogatottunk négy mérkőzést játszik a Ciprus-kupán, Markó Edina szövetségi kapitány 23 játékos aktuális formájáról kaphat képet ezeken az összecsapásokon. Szerdán Észak-Korea ellen kezdi a tornát a magyar csapat.
Női A-válogatottunk a 94. percig döntetlenre állt az ukránok elleni vb-selejtezőn, de a vendégek az utolsó másodpercekben megszerezték a győztes gólt.
Markó Edina együttese pénteken 15.00 órakor Balmazújvárosban fogadja az ukránokat világbajnoki selejtező mérkőzésen.
Hétfőtől szerdáig Budapesten tartott helyszíni szemlét az UEFA szervezőbizottsága, amely szeretné, ha a 2019-es női BL-döntőre megtelne a Groupama Aréna.
Női A-válogatottunk nem tudott szoros meccset játszani az olimpiai ezüstérmes svéd válogatottal a borasi vb-selejtezőn.
Női A-válogatottunk 2-2-es döntetlent játszott a horvátokkal Gyirmóton, vb-selejtező mérkőzésen.
Nem játsszák le a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő Dánia és Svédország egymás elleni, göteborgi mérkőzését, mert a vendégek nem tudtak megállapodni a játékosok fizetéséről.
Markó Edina együttese csütörtökön 15.30-kor Gyirmóton lép pályára világbajnoki selejtezőn a horvátok ellen.
Női A-válogatottunk sokáig jól tartotta magát a dánok elleni vb-selejtezőn, de a második félidőre az Eb-ezüstérmes felőrölte a mieink erejét, és magabiztos győzelmet aratott.
Hétfő délutánra biztossá vált, hogy a tervek szerint megrendezik a keddi Magyarország-Dánia női A-válogatott vb-selejtezőt.
A vb-selejtezős sorozatra készülő, megfiatalított magyar női A-válogatott felkészülési mérkőzésen 3–0-ra kikapott az európai elithez tartozó skót válogatottól Telkiben.
A magyar női A-válogatott Telkiben játszik felkészülési mérkőzést csütörtökön 17 órától Skócia ellen.
Markó Edina szövetségi kapitány 28 játékosnak tartott kétnapos összetartást a hét elején. Hivatalossá vált, hogy a mieink szeptember 14-én a skótokkal játszanak felkészülési mérkőzést Telkiben.
A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól vasárnap.
Vb-selejtezős csoport ellenfelünk, a dán válogatott előtt a címvédő németek legyőzésével megnyílt az út az aranyérem felé a női Európa-bajnokságon.
A magyar női A-válogatott Románia ellen lépett pályára a Balaton Kupa bronzmérkőzésén, és bár kétgólos hátrányba került, fantasztikus második félidőt produkálva a hajrában 3–2-re megfordította az összecsapást.
A vb-selejtezőkre készülő magyar női A-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a szerbekkel a Balaton Kupa első játéknapján, majd a tizenegyespárbajban alulmaradt, így vasárnap 15.00 órakor a bronzéremért lép pályára Románia ellen.
Női A-válogatottunk ötödik nekifutásra szeretne bejutni a balatonfüredi Balaton Kupa döntőjébe. Ehhez pénteken 17.30-tól a szerbeket kell legyőznie.
A női futball fejlődése érdekében a jövőben Juhász Anita hangolja össze az MLSZ-ben a területet érintő feladatokat. Célja a Bozsik-program női alrendszerének elindítása, és a női labdarúgás népszerűségének növelése.
A magyar női A-válogatott felkészülési edzőtáborozáson, és az 5. Balaton Kupa nemzetközi tornán vesz részt 2017. július 24. és 30. között Balatonfüreden. Markó Edina szövetségi kapitány kihirdette a válogatott keretét.
A magyar női A-válogatott középpályása a nagy terveket szövögető PSV Eindhoven együttesében folytatja pályafutását.
Női A-válogatottunk végig dominálva magabiztos győzelmet aratott a bolgárok ellen a két csapat balmazújvárosi felkészülési mérkőzésén.
Női A-válogatottunk szeptemberben megkezdi szereplését a világbajnoki selejtezősorozatban, szerdán 16.30-tól a bolgárok elleni találkozóval készül a tétmérkőzésekre.
Jakabfi Zsanett a fél idényt kihagyta egy sérülés miatt, de így is megnyerte a legjobb góllövők különversenyét a Bajnokok Ligájában.
Török Gábor, az MLSZ női bizottságának elnöke szerint érdemes volt bátornak lenni a női labdarúgás reformjai kapcsán, és bár látszanak az eredmények, sok még a teendő. Ahhoz, hogy igazán sikeres legyen a szakág, a gondolkodás megváltozása, a férfi futball segítsége szükséges, és ha így lesz, tíz éven belül női Eb-t rendezhet Magyarország.
Hétfőn és kedden 21 kapus vett részt abban a kiválasztó edzőtáborában, amelyet a női válogatottak szakmai stábjának tagjai tartottak meg Budapesten.
A VfL Wolfsburg egy fordulóval a bajnokság vége előtt megnyerte a női Bundesligát.
Női A-válogatottunk szeptemberben kezdi meg szereplését a világbajnoki selejtező-sorozatban, ma Nyonban, az UEFA székhelyén kisorsolták csoportellenfeleit.
A Női Labdarúgás Napjának főmérkőzésén a magyar válogatott már az 1. percben vezetést szerzett a szlovénok ellen, de a vendégek fordítottak, és a hajrában szerzett gólunkkal csak döntetlenre tudtuk menteni a találkozót.
A Magyar Labdarúgó Szövetség szerdán, április 5-én, Telkiben rendezi meg a Női Labdarúgás Napját. A nap főeseménye a magyar és a szlovén női A-válogatott mérkőzés lesz.
Markó Edina, a női A-válogatott szövetségi kapitánya és Németh Loretta, a csapat támadója a Ciprus Kupa végén beszélt az MLSZ TV kamerái előtt a torna tapasztalatairól.
Női A-válogatottunk Németh Loretta góljával 1-0-ra még vezetett, de végül 3-1-es vereséget szenvedett Új-Zéland legjobbjaitól a Ciprus Kupa utolsó játéknapján, így a 10. helyen zárta a viadalt.
Mostanra kicsit elfáradt, de egyre eredményesebben játszik a Ciprus Kupán a női A-válogatott.
A Markó Edina vezette női A-válogatott nagy csatában, 2-1-re nyert a csehek ellen a Ciprus Kupa harmadik játéknapján.
Női A-válogatottunk az írek elleni 0-0-ás döntetlennel folytatta szereplését a Ciprus Kupán, míg a B-válogatott 2-0-ás vereséget szenvedett az Isztria Kupán.