Több helyen változott Markó Edina kerete
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2020. szeptember. 11., 11:03
Több helyen változott Markó Edina kerete

Több játékosra sem számíthat a női A-válogatott szövetségi kapitánya koronavírusos eset, valamint kontaktkutatás miatt a svédországi és lettországi Eb-selejtező mérkőzéseken.

A női A-válogatott tagjai vasárnap találkoznak egymással, hogy néhány itthoni edzés után kedden elutazzanak Svédországba, ahol a csapat csütörtökön méri össze erejét a vb-bronzérmes házigazdákkal. A mérkőzés után, pénteken utazik tovább a keret Lettországba, ahol szeptember 22-én, kedden szerepel Eb-selejtező mérkőzésen.

Markó Edina szövetségi kapitány a napokban kihirdette keretét, amelyben már akkor is helyet kapott nyolc tartalékjátékos. Az edzőtábor kezdete előtt azonban az egyik klubnál koronavírusos-esetet azonosítottak, ezért az érintett játékosok és közvetlen kontaktjaik, összesen nyolc labdarúgó nem csatlakoznak a kerethez. Illetve további két játékos egyéb okok miatt nem tudja vállalni a szereplést, utóbbiak esetében a távolmaradásnak nincs köze a járványhoz.

– A klubok mindent megtesznek az egészségvédelem érdekében, ami jelenleg a legfontosabb szempont. Szerencsére izolált esetekről van szó, nem érint teljes csapatokat. Az egyesületek is minden előírást betartanak, hogy a bajnokság menete ne kerüljön veszélybe. A válogatott keretben változtatásokat kellett végrehajtani, de mint már korábban is elmondtam, a feladatot látom ebben a helyzetben, és a rendelkezésekre álló játékosokkal a lehető legjobban igyekszünk ezt megoldani – fogalmazott Markó Edina.

A válogatott játékosai két koronavírus-teszten esnek át az indulást megelőzően, majd a svédországi mérkőzést követően és a hazaérkezéskor is tesztelik őket.


A csapat pénteki tesztelésén két MTK-játékos is pozitív eredményt produkált, így ők és klubjuk többi játékosa sem csatlakozhat a válogatott kerethez.


A Ferencváros hat játékosa a tegnapi koronavírus-teszteléssel együtt egy héten belül három negatív eredményt produkált, így ők csatlakozhattak a női A-válogatott keretéhez.

A női A-válogatott kerete jelenleg:

Kapusok:
Bíró Barbara (Haladás-Viktória FC)
Schildkraut Fruzsina (DVTK)
Barti Luca (FTC-Telekom)

Védők:
Kovács Laura (SC Sand)
Turányi Lilla (FC Bayer 04 Leverkusen)
Nagy Fanni (DVTK)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Csiki Anna (Göteborg FC)
Németh Hanna (Indiana University Athletics)
Szakonyi Emese (Astra-Alef HFC-Üllő)
Boros Kinga (DVTK)
Nagy Virág (Ferencvárosi TC)
Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC)

Középpályás:
Fördős Beatrix (Haladás-Viktória FC)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen)
Rácz Zsófia (Astra-Alef HFC-Üllő)
Zeller Dóra (FC Bayer 04 Leverkusen)
Pusztai Sára (Ferencvárosi TC)
Papp Luca (FTC-Telekom)

Csatár:
Zágor Bernadett (SKN St. Pölten)
Jakabfi Zsanett (Vfl Wolfsburg)
Süle Dóra (SC Sand)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Szarvas Alexandra a női válogatott szövetségi kapitánya
Szarvas Alexandra a női válogatott szövetségi kapitánya

Az U19-es csapatot vezető, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező Szarvas Alexandra veszi át a távozó Margret Kratz helyét a női A-válogatott ...

Margret Kratz befejezi munkáját a női válogatott élén
Meccsbeszámoló
Női Eb-selejtező: Szarvas Alexandra kihirdette első női A-válogatott keretét

Az U19-es csapatot vezető, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező Szarvas Alexandra veszi át a távozó Margret Kratz helyét a női A-válogatott ...