Női A: Huszadik Románia elleni mérkőzésére készült a válogatott
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2020. március. 09., 16:26
Női A: Huszadik Románia elleni mérkőzésére készült a válogatott

Korábban ötször tudtuk legyőzni a román csapatot, kilencszer pedig vereséget szenvedtünk. A törökországi felkészülési torna utolsó játéknapja előtt Vágó Fanni szerezte góljaink egy híján felét.

Remekül szerepeltek eddig női válogatottaink Törökországban. Az U19-es együttes legyőzte Bulgáriát és Romániát is, a felnőttek pedig a kazah bajnokcsapat, illetve Hongkong ellen tudott nyerni felkészülési mérkőzésen.

Markó Edina szövetségi kapitány együttese is szembenéz Romániával, amely ellen biztosan nem lesz könnyű dolga a torna zárónapján. A román felnőtt női labdarúgó-válogatottal eddig 19 alakalommal mérte össze tudását nemzeti együttesünk. Az eredmények mindeddig változatos képet mutatnak. Mérlegünk 19 mérkőzésen 5 győzelem és 5 döntetlen mellett 9 vereség. A gólkülönbség: 36–47.

Először 1991-ben, a várnai tornán találkozott a két válogatott, ahol Főfai Tímea, Bajkó Rita és Szarka Éva góljaival 3–1-re győztünk. A mérleg számaiból látszik, hogy elég vegyes a repertoár, de az is kiderül, hogy ellenfelünk számára kedvezőbb a mutató állása.

Az utóbbi tíz év 19 góljának csaknem felét Vágó Fanni lőtte, a ferencvárosi támadó kilencszer volt eredményes Románia ellen, egyszer mesterhármasig jutott

Az elmúlt évtizedben a következő mérkőzéseken találkozott a magyar és a román női nemzeti csapat:

– 2011-ben, Aradon 4–2-es vereséget szenvedtünk. Góljainkat Vágó Fanni szerezte, két nap múlva Pecicán 2–0 arányban győzött a hazai együttes.                                                     

– 2013-ban, Gyulán a 3–3-as döntetlent (gólszerzőink: Pádár Anita, Vágó Fanni és Szeitl Szilvia voltak) követően, két nap múlva 5–1-es győzelmet arattunk. A gólokat Vágó Fanni (2), Pádár Anita (2) és Kaján Zsanett lőtte.

– 2014-ben, Marosvásárhelyen ugyanilyen eredménnyel visszavágtak a románok, 5–1-es vereséget szenvedtünk, egyetlen találatunkat Pádár Anita jegyezte.

– Még ebben az évben a balatonfüredi Balaton Kupán is kikaptunk a vendégektől 2–1-re, itt Vágó Fanni talált a románok kapujába.

– 2015-ben, a horvátországi Isztria Kupán Vágó Fanni mesterhármasával 3–1-es győzelmet arattunk.

– Siker született a 2017-es Balaton Kupán is, Csiszár Henrietta (2) és Nagy Ágnes góljaira ugyan két válasz találat érkezett, de győztünk 3–2-re.

– Utoljára a 2018-as Balaton Kupán mérte össze tudását a két csapat, itt 4–1-es vereséget szenvedtünk, a szépítő találatot Tóth Alexandra Ivett fejesgólja jelentette.

A huszadik Románia elleni mérkőzését kedden, magyar idő szerint 9.00 órakor játssza Markó Edina szövetségi kapitány csapata a törökországi felkészülési tornán.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...