Portugáliában folytatja a felkészülést női A-válogatottunk
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2019. március. 26., 16:30
Portugáliában folytatja a felkészülést női A-válogatottunk

Nehéz ellenfelektől szeretne tanulni Markó Edina csapata, ezért is fogadta el a portugálok meghívását. Április elején Lisszabonba utazik a húsz fős keret, amelyből hiányzik Jakabfi Zsanett és több alapember is, bekerült viszont a csapatba több fiatal is, köztük például Horti Boglárka.

Idén másodszor szerepel külföldön női A-válogatottunk: április 4-én Portugáliába repül Markó Edina szövetségi kapitány együttese, ahol a hazai csapat ellen lép pályára két felkészülési mérkőzésen.

A válogatott legutóbb március elején játszott, a Ciprus-kupán Thaifölddel, Olaszországgal, Mexikóval és a helyosztón Szlovákiával mérkőzött meg. Most egy újabb, nehéznek ígérkező ellenfél vár rá.

Felkészülési mérkőzést csak nálunk magasabban jegyzett ellenfelekkel szeretnénk játszani, akiktől tudunk tanulni. A portugálok hívtak meg bennünket még tavaly ősszel és természetesen igent mondtunk, hiszen csapatuk nagyon komoly játékerőt képvisel. Ott voltak a legutóbbi Európa-bajnokságon is Hollandiában, az elmúlt tíz évben rengeteget fejlődött a női labdarúgás az országban. Két kőkemény mérkőzésre számítok – válaszolta Markó Edina az mlsz.hu kérdésére.

Ha Portugáliát a nyár végén kezdődő Eb-selejtezős csoportellenfeleinkhez kellene hasonlítani, a második kalapból sorsolt Izlanddal venné fel a versenyt. Minket a harmadik kalapból húztak a februári sorsoláson.

A ciprusi tornához képest öt játékos, Bíró Barbara, Kaján Zsanett, Kiss Stella, Tálosi Szabina és Jakabfi Zsanett hiányzik a keretből, illetve a Haladás-Viktória labdarúgója, Horti Boglárka csatlakozott a csapathoz.

Húsz játékosra kaptunk meghívást, így csak két kapussal kalkulálhatok, Bíró Barbara a Ferencváros ellen ujjcsonttörést szenvedett, így rá nem számíthatunk. A két amerikai légiósunk, Kaján Zsanett és Kiss Stella sem jön, hiszen náluk mindig kérdés, hogy milyen hosszú tornára hívjuk meg őket az akklimatizálódás miatt. A belső védő Horti Boglárkára a posztja révén is nagy szükségünk van, hiszen Tálosi Szabina és Szeitl Szilvia is sérüléssel bajlódik; Kovács Laura az U19-es csapattal utazik a spanyolországi Eb-selejtező elitkörre; Németh Hanna, aki szintén az Egyesült Államokban futballozik, Achilles-ín műtét után lábadozik. Jakabfi Zsanett sajnos a Freiburg elleni bajnokin kapott egy rúgást a térdére és belső oldalszalag-húzódást szenvedett, még tart a rehabilitációja, azt beszéltem meg vele, hogy jobb, ha a klubjánál marad és teljesen felépül.

A csapat többi tagja egészséges és készen áll rá, hogy Portugáliában folytassa a Cipruson megkezdett munkát.

Egy hónap telt el, még frissen élnek a csapatban az ott gyakorolt taktikai elemek. Szeretnénk kialakítani azt az alapcsapatot, amivel az augusztus végén kezdődő Eb-selejtezőkön sikerrel vehetjük az akadályokat – tette hozzá Markó Edina.

A portugáliai mérkőzések programja:

Április 6.: Portugália–Magyarország 16.00
Április 9.: Portugália–Magyarország 15.00

A keret:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Samu Anna (Ferencvárosi TC)

Védők:

Tóth Barbara (MTK Hungária FC)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Tóth Alexandra (Haladás-Viktória FC)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)
Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC)

Középpályások:

Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen)
Csiki Anna (Ferencvárosi TC)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)
Zeller Dóra (TSG 1899 Hoffenheim)
Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC)

Támadók:

Zágor Bernadett (SKN St. Pölten)
Vágó Fanni (SKN St. Pölten)
Németh Loretta (Apollon Ladies FC)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...