Máltára utazik a női A-válogatott
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2018. szeptember. 27., 11:08
Máltára utazik a női A-válogatott

Markó Edina együttes a vb-selejtezők zárása után már a jövő csapatát építi a máltai túráján.

Válogatottunk szeptemberben befejezte szereplését a 2019-es vb selejtező sorozatában, legközelebb a 2021-es Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatában lép pályára tétmérkőzésen. Idén még három felkészülési mérkőzés vár Markó Edina együttesére, október 5-én és október 8-án Máltán lép pályára a házigazdák ellen, majd novemberben Azerbajdzsánt fogadja Telkiben.

A Máltára utazó keret 23 játékosból áll, a válogatott alapemberei mellett sok olyan labdarúgóból, akik a klubcsapataikban kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, ezért most megkapják a lehetőséget, hogy válogatott mérkőzésen is megmutassák tudásukat.

– Tovább építjük a jövő csapatát, szeretnénk megtalálni azt a keretet, amellyel hosszú távon sikeres lehet a válogatott – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina. – A máltai túránk újabb fontos lépcsőfoka ennek folyamatnak, hiszen minden egyes nemzetközi mérkőzés sokat számít a csapatépítés szempontjából, és Máltán kétszer is pályára léphetünk a hazaiak ellen. Szeretnénk tovább csiszolni a játékunkat, ezúttal elsősorban a támadójátékunk és a középpályás játékunk javítására fókuszálunk, ezért a szokásosnál több támadót hívtunk meg a keretbe, kipróbálhatjuk például a bajnokságban jól szereplő Siklér Kingát vagy a góllövőlistát vezető Süle Dórát. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok ugyanolyan elszántsággal készülnek majd ezekre a mérkőzésekre, mint a selejtezőkre, már csak azért is, mert a felkészülési mérkőzéseken dől el, hogy később, a tétmeccseken kikre számítunk majd. Egyébként sem vehetnénk félvállról a két találkozót, a máltai csapat ugyanis sokat fejlődött az utóbbi években, hasonló játékerőt képvisel, mint legutóbbi hazai ellenfelünk, a görög válogatott.

A magyar válogatott Máltára utazó kerete

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Bíró Barbara (Haladás-Viktóra FC)
Samu Anna (Ferencvárosi TC)

Védők:

Szeitl Szilvia (Ferencvárosi TC)
Tóth Alexandra (Haladás-Viktória FC)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Tálosi Szabina (Haladás-Viktória FC)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)
Horti Boglárka (SK Sturm Graz)

Középpályások:

Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer04 Leverkusen)
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)
Csiki Anna (Ferencvárosi TC)

Csatárok:

Vágó Fanni (SKN St. Pölten)
Németh Loretta (Apollon Ladies FC)
Siklér Kinga (Haladás-Viktória FC)
Jakabfi Zsnett (Vfl Wolfsburg)
Süle Dóra (ETO FC Győr)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...