Főlényes győzelemmel zárta az évet női A-válogatottunk
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2018. november. 08., 19:34
Főlényes győzelemmel zárta az évet női A-válogatottunk

Legyőzte Észtországot női A-válogatottunk Telkiben. A felkészülési mérkőzésen fölényben futballozott és 4–0-ra nyert Markó Edina csapata.

Női A-válogatottunk ősz elején befejezte szereplését a jövő évi világbajnokság selejtező sorozatában, a következő tétmérkőzéseit, a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőit pedig csak jövő ősszel kezdi meg. Az előttünk álló közel egyéves periódust Markó Edina szövetségi kapitány a csapatépítésre használja fel, ennek volt az egyik állomása a csütörtöki, észtek elleni összecsapás.

Támadó szellemben, óriási labdabirtoklási fölényben futballozott a magyar csapat az első félidőben. A 7. percben Kocsán Petra távoli lövése ment a kapu fölé, majd a 10. percben megszületett az első gólunk: Szabó Viktória talált be becsúszva az észt kapus mellett (1–0).

Markó Edina együttese továbbra is nagy nyomás alatt tartotta a vendégeket. A második találatra csupán a 17. percig kellett várni, amikor egy kifejelt labdát Fenyvesi Evelin szép csel után passzolt Vágó Fannihoz, aki higgadtan gurított a hosszúba (2–0). Ezek után is sorra dolgozta ki a helyzeteket a magyar csapat, Mosdóczi Evelin, Zeller Dóra, Kocsán Petra és szabadrúgásból Szabó Viktória is gólt szerezhetett volna. Vágó Fanni volt aztán, aki betalált a 32. percben: a tizenhatoson belülről, két védő szorításában tekert a hosszúba (3–0).

A másik oldalon Bíró Barbarának szinte semmi dolga nem volt a kapuban, így 3–0-s félidei állással vonulhattak szünetre a játékosok.

A második játékrészt is nagy elánnal kezdte válogatottunk, a félidő elején Csiszár Henrietta került helyzetbe, lövését azonban blokkolták. Bő tíz perc elteltével Mosdóczi Evelin osztott ki egy kötényt, ami után a tizenhatoson belül buktatták: a megítélt tizenegyest ő maga váltotta gólra (4–0).

Nem sokkal később Vágó Fanni járt közel az újabb találathoz, három védő közül lőtt, labdája azonban elment keresztbe a kapu előtt. A második félidő is a magabiztosan játszó magyar csapaté volt, míg az észtek továbbra is védekezésre rendezkedtek be, kontrákra apelláltak, de ezeket jól szűrték a védőink.

A 69. percben a csereként beállt Csányi Diána találta telibe a keresztlécet, de Csiki Anna beadását követően közel járt a gólhoz Csiszár Henrietta is. Az észtek sarokrúgásból alakítottak ki helyzetet kétszer egymás után, de komoly veszélyt a szögletekből sem jelentettek. Magyar részről viszont a végére is jutott próbálkozás: Mosdóczi Evelin lövését fogta a kapus, majd Fenyvesi Evelin ragadt lesen. Az eredmény lefújásig nem változott, magabiztos győzelemmel zárta az évet női A-válogatottunk.

Azt gondolom, így kell zárni egy évet, főleg az első félidei játékunk volt tökéletes közeli. Örülök, hogy sok jó teljesítményt láthattam a pályán, a fiatalok is nagyon jól játszottak. Látom, hogy fejlődnek, és remélem, hogy a jövő válogatottja rájuk épülhet majd – nyilatkozta Markó Edina szövetségi kapitány a lefújást követően. – Folyamatosan tanulunk, építkezünk, de továbbra is előre kell lépnünk. Van még egy kis időnk az Eb-selejtezőkig, de úgy vélem, erre a játékra lehet építeni.

Magyarország–Észtország 4–0 (3–0)
Gólszerzők: Szabó Viktória (10.), Vágó Fanni (17., 32.), Mosdóczi Evelin (57.)

Magyarország: Bíró Barbara (Szőcs Réka, 46.) – Mosdóczi Evelin, Turányi Lilla, Tálosi Szabina, Szabó Viktória (Pinczi Anita, 67.) – Csiszár Henrietta, Fenyvesi Evelin, Rácz Zsófia (Csányi Diána, 59.), Zeller Dóra (Csiki Anna, 59.) – Vágó Fanni (Németh Loretta, 75.), Kocsán Petra (Zágor Bernadett, 67.) 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Szarvas Alexandra a női válogatott szövetségi kapitánya
Szarvas Alexandra a női válogatott szövetségi kapitánya

Az U19-es csapatot vezető, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező Szarvas Alexandra veszi át a távozó Margret Kratz helyét a női A-válogatott ...

Margret Kratz befejezi munkáját a női válogatott élén
Meccsbeszámoló
Női Eb-selejtező: Szarvas Alexandra kihirdette első női A-válogatott keretét

Az U19-es csapatot vezető, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező Szarvas Alexandra veszi át a távozó Margret Kratz helyét a női A-válogatott ...