Bíró Barbara: Rengetegen dolgozunk rajta, hogy a szurkolók is úgy élvezzék a női focit, mint mi
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2020. május. 13., 11:48
Bíró Barbara: Rengetegen dolgozunk rajta, hogy a szurkolók is úgy élvezzék a női focit, mint mi

A magyar válogatott és a Haladás-Viktória hálóőre az ország másik végéből költözött Szombathelyre a labdarúgás miatt és karrierje egyik legszebb pillanata volt, mikor a szombathelyi stadionban válogatott mérkőzésen tizenegyest hárított. Bíró Barbara a jelen helyzetről is beszélt – nem csak a futballisták szemszögéből.

– A sport mindig is közel állt hozzám, imádtam bármit, ami mozgással volt kapcsolatos, nézni a televízióban, nézni élőben, vagy ha céltalanul is, de a sport közelében lenni. A labdarúgással a nyírbátori általános iskolában találkoztam először. A fiúkat többször láttam focizni, mint kézilabdázni vagy kosarazni, így visszaemlékezve, nem is nagyon volt más lehetőségünk akkoriban az atlétika és a foci mellett – kezdi Bíró Barbara, a szombathelyi Haladás-Viktória 27-szeres válogatott kapusa.

– A fiúk focizni szerettek volna, de nem volt megfelelő a létszám, itt jött el az én időm, és megkérdezték, hogy beállnék-e. Persze, csak a létszám miatt… Természetesen ki szerettem volna próbálni és annyira megtetszett, annyira élveztem, hogy nem akartam mást csinálni. Mindig vártam a szüneteket, hogy menjünk végre játszani. Nagyjából 10 éves lehettem, ekkor még nem beszélhettünk igazi labdarúgásról, ez még „csak” foci volt.

Bíró Barbara első klubja a Nyírbátor FC volt, amivel 2006-ban kötött szerződést. Utána játszott Újpesten és 2015-ben, először kölcsönben került szülőfalujához képest az ország másik végébe, Szombathelyre. A sportot pedig nem kapusként kezdte űzni, sokáig a középpályán szerepelt.

 Bármelyik pozícióban jól éreztem magam. Már akkor is imádtam, megőrültem a labdarúgásért, nem számított, hol játszom, a lényeg a játék volt. Tizenhat éves koromban súlyosabb bokasérülést szenvedtem, ami váltásra kényszerített. Szerettem volna tovább folytatni, de az egészség mindennél fontosabb. Úgy gondoltam, kapusként nem érhetne annyi sérülés és ebben több potenciált is láttam a jövőre nézve, így ezt a pozíciót választottam. Utólag visszagondolva ez egy remek döntés volt, de hozzátenném, a sérülések természetesen nem kerültek el… A kapusé különleges szerepkör a csapatban. Más szabályok érvényesek ránk és máshogyan kell gondolkodnunk a pályán, mint a mezőnyben játszóknak. Kell egy kis őrültség és különcség, hiszen sokan nem mernének például a lövésekbe beleállni vagy vetődni és leérkezni anélkül, hogy komolyabb baj történne. Nem véletlenül van külön kapusedzés, külön sportpszichológia, amiket alkalmazunk, hogy felkészüljünk és a lehető legjobbat nyújtsuk, amivel csapatunkat segíthetjük.

2014-ben aztán a válogatott meghívó is megérkezett Bíró Barbarához. A csapat Romániában edzőtáborozott, ahol Székelyföld akkori válogatottja ellen játszott először címeres mezben.

Legutóbb az év eleji, törökországi tornán viselte Bíró Barbara a címeres mezt.

Akkor is egy óriási élmény volt, ha ez nem volt hivatalos mérkőzés. Hivatalos találkozón Telkiben mutatkozhattam be, 2014. november 26-án csereként léptem pályára Macedónia ellen. Sikerült győzelemmel debütálni, 8–0-ra nyertünk a barátságos mérkőzésen. Mint minden válogatott mérkőzés, ez is egy különleges élmény volt. Karrierem legszebb pillanatainak egyike az első válogatott meghívó és mérkőzés, a két bronzérem megszerzése az első osztályban a Haladás-Viktóriával és megemlíteném a szombathelyi, novemberi válogatott Eb-selejtező mérkőzést, ahol kezdőként léphettem pályára és a 85.percben sikerült kivédenem egy tizenegyest, végül 4-0-ra nyertünk Lettország ellen. Ezzel szemben a legnehezebb pedig az volt, mikor az Újpest csapatával kiestünk az első osztályból, rendkívül nehéz időszakot éltem át.

A válogatott hálóőr úgy érzi, itthon még mindig nem annyira fogadják el a női labdarúgást, mint amennyire ők, játékosok szeretnék, de látszik a pozitív fejlődés: például az élő televíziós közvetítések vagy a 2019-es budapesti női BL-döntő… És az utóbbi időben egyre kevesebben lepődnek meg azon, ha egy lány, mint Bíró Barbara elmeséli, hogy NB I-es futballista.

A 2018-2019-es évad játékosa, Fenyvesi Evelin és kapusa, Bíró Barbara a Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjátadóján.

– Rengeteg ember dolgozik ezen, mi játékosok is azon vagyunk, hogy a magyar szurkolók is legalább annyira élvezzék a női labdarúgást, mint amennyire mi játékosok. A pályafutásom csúcspontja lenne, ha szurkolókkal teletömött pályákon, stadionokban játszhatnánk mérkőzéseinket. Ez egy óriási kiváltság, amiért igenis megéri sportolni. Ahol együtt örülnek velünk, buzdítanak minket, egy célért küzdhetünk és egy visszajelzés is, hogy elfogadják azt, amit csinálunk, legyen az válogatott mérkőzés vagy bajnoki.

NB I-es ellenfelek
– Természetesen nem csak a csatárok ellen nehéz a kapus dolga, minden játékosra, helyzetre figyelni kell a mérkőzéseken, de ha mondanom kellene egy nevet, aki a legkeményebb ellenfelem, Vágó Fannié lenne az. A mentalitása, a technikája, ahogy űzi ezt a sportot, amellett, hogy nehéz ellenfél, egy példakép is számomra. Megtisztelőnek tartom, hogy együtt játszhatok vele a válogatottban.

A koronavírus-járvány miatt a futballisták élete is felborult. A női válogatott tagjai nem sokkal az után, hogy hazaérkeztek a csapat törökországi felkészülési tornájáról, már nem edzhettek klubjaikkal, március közepe óta minden futballmérkőzés elmaradt. Bíró Barbara szerint ebben talán az a legnehezebb, hogy felborult a mindennapok megszokott rendje.

– Kaptuk folyamatosan a teendőket, a vezetőedzőtől és az erőnléti edzőnktől is, ez könnyítette a helyzetet, de más a hangulat.

A játékos szerint fontos, hogy ebben a helyzetben is mozogjon, aki csak teheti, de ezt a biztonság megtartásával kell tenni.

 Nem lehetünk önzőek. Lehet menni sportolni, futni, kerékpározni, de tartsuk be az utasításokat, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen. Tudom, hogy a jó idő most mindenkit a szabadba vonz, de figyelnünk kell egymásra és önmagunkra, most még jobban is mint eddig.

Bár tétmérkőzések már nem várnak a szombathelyi kapusra ebben a szezonban, az edzéseket folytatja.

A Simple Női Liga folytatásával kapcsolatban az MLSZ úgy döntött, a 13. fordulóból elmaradt MTK Hungária FC–DVTK mérkőzés pótlása után a liga záró táblázatának első két helyezett csapata egy két győzelemig tartó páros mérkőzésen dönti el egymás között a 2020/21-es női BL-indulás jogát. Ez tehát azt jelenti, hogy a szombathelyiek ebben a szezonban már nem játszanak tétmérkőzést.

 Biztos vagyok benne, hogy ez egy nehéz döntés volt a szövetség részéről. Sajnálom, hogy így ért véget ez a szezon, rengeteg munka van benne játékosok, edzők, vezetők, mindenki részéről, de erről a helyzetről nem tehetünk. El kell fogadnunk a döntést. Az egészségünk fontosabb, hogy a jövőben is tovább élvezhessük a labdarúgás minden percét – reagál zárásul Bíró Barbara.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...