A többszörös magyar bajnok és kupagyőztes, válogatott futballista nyolc éve költözött a fővárosba, ahol a Ferencvárosban megtalálta számítását. Tanul, edz és a BL-szereplésért küzd Kocsán Petra. Hogy idáig jutott, azt nem felejti el megköszönni családjának, akik végig támogatták – olyan lelkesen, hogy édesanyja különdíjat is nyert egy tornán!

– Nagyon régen kezdtem el űzni ezt a sportot, még olyan korban, amelyből sokat felejt az ember. Arra emlékszem, hogy négy vagy öt éves voltam, amikor a futballal találkoztam, és ahol minden elkezdődött, az egy pici salakos terület volt az óvoda melletti parkban – kezdi Kocsán Petra, a Ferencváros NB I-es labdarúgója – Virovec Pali bácsi volt az első edzőbácsim Mátészalkán. Ő az, aki bejött az óvodába és megkérdezte a csoportot, hogy ki szeretne focizni. A sok fiú között egyedüli lányként én is feltettem a kezem. A focinak mindig is központi szerepe volt a családunk életében. A férfiak egytől-egyig űzték ezt a sportágat, az édesapám, a nagypapám, a bátyám is játszott, sőt még édesanyám is kisegített minket egy külföldi tornán, ami olyannyira jól sikerült neki, hogy egy különdíjat is bezsebelt kapusként!

Mátészalkán fiúk között játszott 6-7 éven keresztül, amely csapatból aztán kiöregedett. Ez után következett egy nagy váltás, 11 éves volt, amikor először női csapatba kerülhetett, ami az MVFC (Mezei Vill Fc) futsal csapata volt Berettyóújfalun.

– Itt ismerkedtem meg Mosdóczi Evelinnel, akivel máig csapattársak vagyunk. Ő hamarabb felkerült Budapestre a Ferencvároshoz, én ekkor még nagyon fiatal voltam, tehát a szüleim nem érezték helyesnek, hogy elengedjenek a fővárosba. Két évig hordtak minden héten Mátészalkáról Berettyóújfaluba, hogy focizhassak, amiért nagyon hálás vagyok. Rengeteget köszönhetek nekik, mindenhova elutaztak velem, bárhova is kellett menni az országban, ők vittek.

Mielőtt mégis a főváros lett az állomása, Petrára egy év kényszerszünet várt, amikor nem volt lehetősége komolyan futballozni. A fiúkhoz túl idős, a közeli női csapatokhoz túl fiatal volt. Az iskolájában viszont volt egy lelkes amatőr lány együttes, akikkel mindig részt vett a különféle rendezvényeken, diákolimpiákon.

– Ez után következett életem egyik nagy fordulópontja. 2012 nyarán volt egy toborzó a Ferencvárosnál, amelyre szintén a szüleim kísértek el. Félve érkeztem, mivel előtte nem tudtam komolyabban a focival foglalkozni. Hála az égnek sikeresen zárult a fővárosi látogatásunk. Bár még mindig nagyon fiatal voltam, mindössze 14 éves, úgy gondolták a szüleim, hogy eljött az idő mikor el kell engedniük ahhoz, hogy az álmaimat megélhessem és elinduljak az utamon. Így kerültem Budapestre és kezdtem el a még azóta is tartó pályafutásomat a Ferencvárosban.

A sport tehát tinédzser kora óta kitölti Kocsán Petra napjait, aki sok más női labdarúgóhoz hasonlóan, nem elégedett meg az érettségivel és egyetemre ment, műszaki menedzsernek készül.

– Áldozatokkal jár az élsport, ez csak természetes, de úgy gondolom, hogy az évek során ezek kifizetődnek. Számomra a legnehezebb az volt, amikor elhagytam az otthonom. Nagyon családcentrikus vagyok és nagyon nehezen éltem meg gyerekként, és még most is megvisel, ha több héten keresztül nem tudok hazautazni a szüleimhez. De hiszem, hogy a sok áldozat és munka mind meghozza gyümölcsét, úgyis kárpótol az élet és a labdarúgás, ahogy ezt eddig is tette.

A költözésnek pedig már nyolc éve, azóta a Fradival számtalan siker érte a 22 éves középpályást, a bajnokságot kétszer, a magyar Kupát négyszer nyerte meg a csapattal, de ő inkább az embereket emeli ki az elmúlt évekből:

– Sokukat bátran hívhatom barátaimnak. És ez a legjobb az egészben, hogy nem csak a pályán számíthatunk egymásra, hanem a pályán kívül is. Itt nincs olyan, hogy egyedül vagy, lehetsz te éppen a legboldogabb ember vagy akár lehetnek rossz napjaid is, de egy biztos, hogy mindig számíthatsz a többiekre. Szerintem nekünk a pályán is a legnagyobb erősségünk a csapategység. Képesek vagyunk egymásért küzdeni és ha valakinek nem úgy megy a játék, ahogy szeretné, akkor számíthat a csapattársaira, akik kihúzzák a gödörből és ez szerintem így is van rendjén, hiszen nem véletlenül csapatsport a labdarúgás. Gyakran ez többet jelent minden taktikánál.

Az együttesre komoly feladat vár, most csütörtökön az MTK-t fogadja a Kocsis Sándor Sportközpontban, majd egy hétre rá a visszavágóra az Új Hidegkuti Stadionba utazik- A párharc azt hivatott eldönteni, hogy melyik csapat lehet ott a női Bajnokok Ligája selejtezőjében. Az MTK a DVTK 5–1-es kiütésével biztosította, hogy megküzdhet a nemzetközi indulásért a Fradival és méltó ellenfele lesz a tavalyi bajnok zöld-fehéreknek.

– Az MTK többször is bizonyította, milyen erőt képvisel, elég csak a két elvesztett bajnoki szezonunkra gondolni. Sok-sok éve már, hogy mindig ez a két csapat van a bajnoki döntőben és sokan úgy gondolnák, hogy már teljesen kiismertük egymást, pedig ez nem így van. Erre talán bizonyíték is lehet, hogy hol egyikünk győz, hol a másikunk. Sok jó játékos alkotja az MTK-t, minden poszton megtalálható válogatottbeli csapattársunk, szerintem ez sok mindent el is árul róluk. A Ferencvárossal mindig igyekszünk a saját játékunkkal foglalkozni. Természetesen vannak elemek, szituációk, amikre tudatosan készülünk, de elsősorban igyekszünk saját játékunkat tökélestesre csiszolni és ezáltal igyekszünk a mi akaratunkat érvényesíteni a pályán és ehhez jönnek hozzá azok a kis kulcsmomentumok, amit már az ellenfél játékából meríthetünk. De egy-egy gyenge elemet nem lehet kiragadni egy csapat játékából sem. Minden meccs más, minden meccsen más-más vezethet győzelemre. Ezt soha nem lehet előre tudni, ezek a dolgok az adott napon a pályán fognak eldőlni. Az viszont biztos, hogy a szíve mindenkinek a helyén lesz.

A Ferencváros mellett 2015 óta a válogatottban is szereplő Kocsán Petra eddigi tapasztalatai alapján úgy látja, felfelé ívelő pályára állt a hazai női labdarúgás, elég csak arra gondolni, hogy egyre több női mérkőzést közvetít a televízió, már nem csak döntőket, hanem „egyszerű” bajnoki meccseket is láthatunk a képernyőkön.

– Az is hatalmas dolog számunkra a Ferencvárosban, hogy ilyen körülmények között tudunk készülni és női csapatként is elmondhatjuk, hogy saját edzőközpontunk van. Azt gondolom, hogy az idő előrehaladtával egyre nagyobb szerepet, tiszteletet kap a női labdarúgás is. Emlékszem régebben kaptam olyan kérdéseket, hogy ti is akkora labdával vagy ugyanakkora pályán játszotok, ugyanúgy 90 percet?! Szerencsére ezekből már egyre kevesebb van és kezd bekerülni a köztudatba, hogy a lányok is képesek jól művelni ezt a sportágat. Egyre több elismerést is kapunk, melyekre egy játékosnak nagyon nagy szüksége van és ez segíthet a további fejlődésben.

A profi sport mellett nem sok idő jut a szórakozásra, főleg olyas valaki számára, mint Kocsán Petra, aki saját bevallása szerint, ha valamibe belekezd, abból ki akarja hozni a maximumot. Egy kemény hét és egy hétvégi mérkőzés után pedig semmi sem tölti fel jobban, mint hogy hazautazhat a szüleihez.

– Szabadidőmben sem vagyok az az otthonülő típus, tehát már-már lehet megszokásból is, de ilyenkor is igyekszem kimozdulni. Két edzés közötti szabadidőben általában a csapattársaimmal vagyok. Mikor szép idő van, szeretünk kicsit csavarogni, sétálni, közösen ebédelni és megbeszélni a történteket. És otthon is az aktív pihenőé a főszerep. Nemrégen költöztünk a szüleimmel a Balatonfelvidékre, tehát gyakori programunk felfedezni új helyeket. Azt hiszem, gyakran semmi másra nincs szüksége az embernek csak arra, hogy olyanok vegyék körül, akiket szeret, akik fontosak a számára.