Hírkereső

Címke lista: női foci

Három gól és három pont a Nemzetek Ligájában
Három gól és három pont a Nemzetek Ligájában

Női válogatottunk első győzelmét aratta a Nemzetek Ligájában. Szabó Viktória, Süle Dóra és Németh Hanna góljaival 3-2-re legyőztük Észak-Írországot.

Döntetlennel kezdtük a női Nemzetek Ligáját
Döntetlennel kezdtük a női Nemzetek Ligáját

Női válogatottunk 1-1-es döntetlent játszott Albániában, ahol debütált az első alkalommal rendezett női Nemzetek Ligájában.

Két győzelemmel kezdtük a szezont
Két győzelemmel kezdtük a szezont

Szőcs Réka tizenegyest is védett a századik válogatott mérkőzésén. Női felnőtt válogatottunk 2-0-ra legyőzte Bosznia-Hercegovina együttesét. Zágor Bernadett lőtte a vezető találatot, majd Fördős Beatrix szerezte meg első válogatott gólját.

A bosnyák válogatott ellen folytatódik a felkészülés
A bosnyák válogatott ellen folytatódik a felkészülés

A nyár már a Nemzetek Ligájára való felkészülés jegyében zajlik a női válogatottunknál. Margret Kratz csapata, miután 1-0-ra legyőzte Görögországot, kedd este Bosznia-Hercegovina válogatottjával találkozik.

Izrael ellen készül a női A-válogatott
Izrael ellen készül a női A-válogatott

Margret Kratz csapata két felkészülési mérkőzést játszik Izrael ellen április elején, a gyirmóti összetartásán.

Női futball: fókuszba kerültek a fiatalok
Női futball: fókuszba kerültek a fiatalok

Év végi áttekintésünkben összefoglaljuk a női válogatottak 2022-es szereplését és a magyar női futball eseményeit. Felnőtt válogatottunk vb-selejtező csoportja negyedik helyén végzett, míg az U19-esek és az U17-esek is harmadikok lettek az Eb-selejtező csoportjukban. A fiatalabb korosztályok is pályára léptek idén. Sőt, már a legkisebbeket is várja a futballpálya: elindult az UEFA Playmakers program.

Háromgólos vereség a csoportgyőztes spanyoloktól
Háromgólos vereség a csoportgyőztes spanyoloktól

Az első félidőben két, a másodikban egy spanyol gólt láthattunk női válogatottunk utolsó vb-selejtezőjén. Csapatunk küzdelmes mérkőzésen kapott ki a világ egyik legjobb együttesétől, amely a találkozó alatt szint végig nyomás alatt tartotta a kapunkat.

Megnehezítettük Brazília dolgát
Megnehezítettük Brazília dolgát

Az első félidőben akcióból nem volt eredményes Brazília, a vezetést szögletből szerezte meg a női felkészülési mérkőzésen. A második félőben aztán háromgólosra növelte előnyét a világ egyik legjobb csapata. A magyar szépítő találatot Csiki Anna jegyezte, így 3-1-es végeredményt hozott a spanyolországi találkozó.

Hétgólos siker a feröeriek ellen
Hétgólos siker a feröeriek ellen

Női A-válogatottunk már egy félidőnyi játék után 6-0-ra vezetett Feröer szigetek elleni hazai vb-selejtező mérkőzésen. A második játékrészben már csak egy gól született, a végeredmény 7-0 lett.

Biztató részsikerek a női válogatottaknál
Biztató részsikerek a női válogatottaknál

Nyolc mérkőzést játszott 2021-ben női A-válogatottunk, amely az évet Ukrajna legyőzésével zárta. Mindkét korosztályos női válogatottunk elérte célját és még tavasszal is versenyben lesz a 2022-es Eb-szereplés kivívásáért.

Négy fő területen kell bizonyítaniuk a női játékosoknak
Négy fő területen kell bizonyítaniuk a női játékosoknak

Margret Kratz több mint húsz játékossal foglalkozott a hét elején Telkiben, a második kiválasztó edzőtábort pedig egy hét múlva tartja. A meghívott labdarúgók különböző fizikai, ügyességi és mentális képességeire is kíváncsi a német szakember, mielőtt kialakítaná a vb-selejtező keretét.

50 játékos kap esélyt a női válogatott szövetségi kapitányától
50 játékos kap esélyt a női válogatott szövetségi kapitányától

Kétszer is találkozik Margret Kratz szövetségi kapitány az általa kiválasztott játékosokkal Telkiben július végén és augusztus elején. A kiválasztó edzőtárokba összesen körülbelül 50 női futballista kapott meghívót, hogy megpróbáljanak meggyőzni a szakmai stábot arról, hogy rájuk is lehet számítani.

Szoros mérkőzésen revánsot vettek a szerbek
Szoros mérkőzésen revánsot vettek a szerbek

Bár a találkozó elején a magyar válogatott szerezte meg a vezetést , a szünetre mégis a szerbek vonulhattak 2-1-es előnnyel. A második félidőben is be tudtuk venni a vendégek kapuját, de a győzelmet a szoros találkozón, 3-2-es végeredménnyel ők szerezték meg.

Női A-válogatott: Jön a második felvonás Szerbia ellen
Női A-válogatott: Jön a második felvonás Szerbia ellen

Vasárnap utoljára edzett a női A-válogatott Mórahalmon, a vb-selejtezőre készülő csapat júniusi összetartása a hétfői felkészülési találkozóval ér véget. Ez után a nyáron még találkozik az együttes, majd ősszel következnek az új szövetségi kapitány első tétmérkőzései.

Négy magyar gól, magabiztos siker Szerbia ellen
Négy magyar gól, magabiztos siker Szerbia ellen

Női A-válogatottunk megszerezte első győzelmét a nemrégiben kinevezett Margret Kratz szövetségi kapitány irányításával. A mieink 4-0-ra nyertek a Szent Gellért Fórumban a mérkőzést tíz emberrel befejező szerbek ellen.

Szegeden fogadja Szerbiát a női válogatott
Szegeden fogadja Szerbiát a női válogatott

Margret Kratz csapata június 7. és 14. között kétszer is megmérkőzik a szerb válogatottal a Szent Gellért Fórumban. A szövetségi kapitány hétfőn kihirdette az összetartás keretét, a 23 fős névsorban egy szegedi játékos is szerepel. A felkészülési találkozókra szerdán indul a jegyértékesítés, 1000 forintért lehet belépőt váltani.

Szerbia ellen hangol a vb-selejtezőre a női válogatott
Szerbia ellen hangol a vb-selejtezőre a női válogatott

Margret Kratz másodszor hívja össze csapatát júniusban. A nyolc napos, mórahalmi edzőtábor programjában két felkészülési találkozó is szerepel Szerbia ellen, a Szent Gellért Fórumban.

Döntetlennel mutatkozott be a szövetségi kapitány
Döntetlennel mutatkozott be a szövetségi kapitány

Bosznia-Hercegovina ellen mutatkozott be Margret Kratz a női A-válogatott kispadján. Az első félidőben helyzeteket igen, de gólokat nem láttunk a találkozón. A második 45 percben több újonc is pályára léphetett, de gólt ők sem lőttek, maradt a 0-0.

Kíváncsiság és nyitottság a női edzőtáborban
Kíváncsiság és nyitottság a női edzőtáborban

– A szövetségi kapitány nagyon motiváló módon beszél velünk és közben a nyugalmat áraszt magából – mondta Vágó Fanni Margret Kratzról, aki éppen első edzőtáborát tartja a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként. A játékosok osztották meg első tapasztalataikat az mlsz.hu-val.

Margret Kratz első edzőtáborára készül
Margret Kratz első edzőtáborára készül

A női A-válogatott szövetségi kapitánya egy hét múlva, húsvéthétfőn találkozik először a csapattal Telkiben. Az összetartás programjában az edzések mellett egy felkészülési mérkőzés is szerepel Bosznia-Hercegovina ellen.

Margret Kratz veszi át a női válogatott irányítását
Margret Kratz veszi át a női válogatott irányítását

Marozsán Dzsenifer és Nadine Kessler korábbi edzőjét, a német utánpótlás-nevelésben és edzőképzésben is elismert Margret Kratzot nevezte ki az MLSZ elnöksége női szövetségi kapitánynak. A német szakember lesz a női A-válogatott első külföldi szakvezetője.

Hét év után távozott a női válogatott éléről Markó Edina
Hét év után távozott a női válogatott éléről Markó Edina

Az Európa-bajnoki selejtező-ciklus befejezte után egy héttel lemondott pozíciójáról Markó Edina, aki 2014 óta 86 mérkőzésen irányította a női A-válogatottat.

Felvettük a versenyt Izlanddal
Felvettük a versenyt Izlanddal

Egészen a 65. percig döntetlenre állt az Eb-selejtező találkozó, akkor Izland szerzett vezetést. A gól nem törte meg csapatunkat és - nagyban a jól szervezett védelmünknek köszönhetően - tartani tudtuk ellenfelünket, a végeredmény 1-0-s vereség lett.

Női válogatott: nehéz körülmények között kell helytállni
Női válogatott: nehéz körülmények között kell helytállni

Az utolsó napokban is alakult a női A-válogatott Izland elleni kerete. Már csak egy edzés van hátra a keddi találkozó előtt, amelyre ellenfelünk Szlovákiából érkezik, ahol szoros meccsen szerezte meg a három pontot.

Változhat a női válogatott kerete
Változhat a női válogatott kerete

A női A-válogatott december 1-én, 15.30-tól játszik Izlanddal a Szusza Ferenc Stadionban az Eb-selejtező utolsó körében. Két klub játékosainak részvételéről később születik döntés.

Markó Edina: Minden tartalék energiánkat mozgósítanunk kell az utolsó mérkőzésen
Markó Edina: Minden tartalék energiánkat mozgósítanunk kell az utolsó mérkőzésen

Utolsó Eb-selejtező mérkőzésére készül a női A-válogatott. A csapat Izlandot fogadja december 1-én a Szusza Ferenc Stadionban. A koronavírus-járvány ezúttal is erősen beleszólt, mely játékosok szerepelhetnek Markó Edina válogatottjában. A találkozót az M4 Sport közvetíti.

Nem sikerült a pontszerzés, egygólos vereség Szlovákia ellen
Nem sikerült a pontszerzés, egygólos vereség Szlovákia ellen

A csapatok sokáig nem bírtak egymással, a mezőnyben harcoltak, de gólt több mint egy órán keresztül nem szereztek a Magyarország-Szlovákia Eb-selejtező mérkőzésen. A 68. percben aztán Szlovákia törte meg a gólcsendet, és ellenfelünk végül 2-1-re győzni tudott az Illovszky-stadionban megrendezett összecsapáson.

Markó Edina: Győzelemre készülünk Szlovákia ellen
Markó Edina: Győzelemre készülünk Szlovákia ellen

Három helyen változott Markó Edina kerete az összetartás elején, de a jelenleg behívott játékosok közül mindenki harcra kész. A pénteki, Szlovákia elleni Eb-selejtező előtti utolsó, hivatalos edzésen már csak az utolsó simításokat végezte a szakmai stáb a válogatotton.

Kaphatók jegyek a magyar-szlovák női válogatott találkozóra
Kaphatók jegyek a magyar-szlovák női válogatott találkozóra

Markó Edina szövetségi kapitány csapata október 23-án nézők előtt fogadja Szlovákia legjobbjait. Egységesen 500 forintos áron lehet belépőt váltani a magyar női válogatott következő, hazai Eb-selejtező mérkőzésére, az Illovszky Rudolf Stadionba.

Hiányzókkal és visszatérőkkel készül a női válogatott Szlovákia ellen
Hiányzókkal és visszatérőkkel készül a női válogatott Szlovákia ellen

Október 23-án, az Illovszky Stadionban fogadja Markó Edina szövetségi kapitány együttese a szlovák válogatott az Eb-selejtező utolsó előtti felvonásában. Két idegenbeli találkozó után most hazai pályán szerepelhet a csapat, amely keretéből húzónevek hiányoznak, de az előző fordulókban meggyőző teljesítményt nyújtó fiatalok ezúttal is meghívót kaptak.

Sok helyzet és öt gól Lettországban
Sok helyzet és öt gól Lettországban

Az első félidőben szerzett három gól után a második játékrészben még kettőt lőtt a magyar válogatott a lettországi Eb-selejtező mérkőzésen, amelyen végig fölényben futballozott Markó Edina együttese.

Értékesíteni kell a helyzeteket - másodszor a lettek ellen
Értékesíteni kell a helyzeteket - másodszor a lettek ellen

A szombathelyi 4-0-s győzelme után másodszor szerepel női válogatottunk Lettország legjobbjai ellen. Az akkori gólszerzőink közül mindenki az aktuális keret tagja. Az együttes hétfőn vett részt a mérkőzés előtti hivatalos edzésen és kedden, magyar idő szerint 17.00-kor lép pályára.

Tíz emberrel nem tudtuk tartani a svédeket
Tíz emberrel nem tudtuk tartani a svédeket

A házigazda svéd válogatott az első félidő elején szerzett vezetést a mieink elleni göteborgi Eb-selejtezőn, majd Bíró Barbara kiállításával tovább nehezedett a magyar csapat dolga. A második félidőben nagyon látszott, hogy emberhátrányban futballozik válogatottunk, ami újabb hazai gólokat eredményezett, ezek nagy részét pontrúgásokból kaptuk. A végeredmény 8-0 lett.

Svédország ellen még nyeretlen a magyar válogatott
Svédország ellen még nyeretlen a magyar válogatott

Csütörtökön a vb-bronzérmes válogatott vár a mieinkre Göteborgban. A 18.45-kor kezdődő találkozón akár újoncot is avathatunk, hiszen a keretben hat olyan fiatal is helyet kapott, aki még nem mutatkozott be a felnőttek között.

Több helyen változott Markó Edina kerete
Több helyen változott Markó Edina kerete

Több játékosra sem számíthat a női A-válogatott szövetségi kapitánya koronavírusos eset, valamint kontaktkutatás miatt a svédországi és lettországi Eb-selejtező mérkőzéseken.

31 játékos Markó Edina keretében
31 játékos Markó Edina keretében

A 23 labdarúgó mellett, akik várhatóan elutaznak Svédországba és Lettországba a női A-válogatott következő két Eb-selejtező mérkőzésére, nyolc fiatal játékos is meghívót kapott a hazai edzőtáborba Markó Edinától – ők itthon bizonyíthatják, hogy lehet rájuk számítani abban az esetben, ha valaki nem tud csatlakozni az utazó kerethez.

Fiatalokkal a keretben készül a női válogatott
Fiatalokkal a keretben készül a női válogatott

Markó Edina szövetségi kapitány 25 játékost hívott be a válogatott háromnapos összetartására. A csapat a Svédország és Lettország elleni Eb-selejtezőre készül.

Női A-válogatott: szeptemberben újra pályán
Női A-válogatott: szeptemberben újra pályán

Markó Edina több egynapos edzőtábort tervez a felkészülési időszakra, mielőtt csapata idegenbeli Eb-selejtező mérkőzésen találkozik a csoportfavorit svéd válogatottal. A szövetségi kapitány a közeljövő tervei mellett a külföldre igazoló játékosokról és a hazai bajnokságról is beszélt.

Turányi Lilla: Szívünket-lelkünket is ki kell tennünk a pályára
Turányi Lilla: Szívünket-lelkünket is ki kell tennünk a pályára

Két fiú mellett nőtt fel – szinte magától értetődő volt, hogy kipróbálja a labdarúgást. Hogy profi is lehet belőle, azt az MTK-nál érezte először a válogatott labdarúgó. Turányi Lilla – aki védő létére az elmúlt két mérkőzésen három gólt is szerzett – a Fradi elleni visszavágóra készül csapatával.

Kocsán Petra: A csapategységben van a Fradi ereje
Kocsán Petra: A csapategységben van a Fradi ereje

A többszörös magyar bajnok és kupagyőztes, válogatott futballista nyolc éve költözött a fővárosba, ahol a Ferencvárosban megtalálta számítását. Tanul, edz és a BL-szereplésért küzd Kocsán Petra. Hogy idáig jutott, azt nem felejti el megköszönni családjának, akik végig támogatták – olyan lelkesen, hogy édesanyja különdíjat is nyert egy tornán!

Boros Kinga: Kiélezett mérkőzés lesz az MTK-elleni
Boros Kinga: Kiélezett mérkőzés lesz az MTK-elleni

A DVTK azon három női csapat egyike, amelyik még pályára lép a szezonban hivatalos mérkőzésen és esélye van a nemzetközi szereplés kivívására. A csapat védője, Boros Kinga szilvafák és a futsalkapu helyett most már a nagypályás csapat és a válogatott tizenhatosát őrzi.

Bíró Barbara: Rengetegen dolgozunk rajta, hogy a szurkolók is úgy élvezzék a női focit, mint mi
Bíró Barbara: Rengetegen dolgozunk rajta, hogy a szurkolók is úgy élvezzék a női focit, mint mi

A magyar válogatott és a Haladás-Viktória hálóőre az ország másik végéből költözött Szombathelyre a labdarúgás miatt és karrierje egyik legszebb pillanata volt, mikor a szombathelyi stadionban válogatott mérkőzésen tizenegyest hárított. Bíró Barbara a jelen helyzetről is beszélt – nem csak a futballisták szemszögéből.

Zeller Dórát a fiúk hívták focizni
Zeller Dórát a fiúk hívták focizni

Németországban a magyar ízek hiányoznak a legjobban a magyar válogatott játékosnak, aki már nagyon várja, hogy folytatódjanak az edzések és a mérkőzések. A Bayer 04 Leverkusenben futballozó Zeller Dórának hűséges szurkolói is vannak a Bundesliga-csapatnál, akik a Hoffenheimtől ide is követték.

A fiúkkal tartott az óvodaudvaron – egészen a válogatottságig jutott
A fiúkkal tartott az óvodaudvaron – egészen a válogatottságig jutott

Testnevelő tanárként neveli a gyerekeket a mozgás szeretetétre az NB I-es futballista. A női labdarúgók portréinterjú-sorozata Mosdóczi Evelinnel folytatódik.

35 éve játszanak női válogatott mérkőzéseket
35 éve játszanak női válogatott mérkőzéseket

Első hivatalos találkozóját 1985. április 9-én játszotta a női felnőtt válogatott, az ellenfél az NSZK, a helyszín Siófok, a végeredmény pedig 1–0-s magyar győzelem volt. Az Európa-bajnoki selejtező mérkőzés egyik résztvevője, Lovász Gyöngyi elevenítette fel az eseményeket az évfordulón.

Szabó Viktória: Meglepődtem, hogy ennyi lány focizik
Szabó Viktória: Meglepődtem, hogy ennyi lány focizik

Az FTC-Telekom és a válogatott védősorának is alapembere Taylor, azaz Szabó Viktória, aki repülőgépből is ugrott már ki, szívesen jár színházba és az Eb-selejtező mérkőzések után is jut energiája az egyetemi beadandókra. Kis híján pedig kézilabdázó lett.

Hét gól Románia ellen, veretlen maradt a csapat Törökországban
Hét gól Románia ellen, veretlen maradt a csapat Törökországban

Hátrányból fordított és – Fenyvesi Evelin mesterhármasának is köszönhetően – 7-1-re nyert Románia ellen a magyar női A-válogatott törökországi edzőtáborozása utolsó meccsén.

Női A: Huszadik Románia elleni mérkőzésére készült a válogatott
Női A: Huszadik Románia elleni mérkőzésére készült a válogatott

Korábban ötször tudtuk legyőzni a román csapatot, kilencszer pedig vereséget szenvedtünk. A törökországi felkészülési torna utolsó játéknapja előtt Vágó Fanni szerezte góljaink egy híján felét.

Győzelemmel mutatkozott be Honkongnak a női válogatott
Győzelemmel mutatkozott be Honkongnak a női válogatott

Történelme első Honkong elleni mérkőzésén magabiztos játékkal, 4-0-s győzelmet aratott a női A-válogatott.

A válogatott Hongkong elleni debütálása következik
A válogatott Hongkong elleni debütálása következik

A második játéknapon keleti ellenféllel néz szembe Markó Edina szövetségi kapitány együttese Törökországban, Hongkong ellen ez lesz a válogatott első mérkőzése.

Női A-válogatott: győztes rajt Törökországban
Női A-válogatott: győztes rajt Törökországban

Az Eb-selejtezőkre Törökországban készülő női A-válogatott kinti első mérkőzésén a kazah bajnok BIIK Kazygurt ellen lépett pályára és nyert 2–1-re.

BL-rutinnal rendelkező kazah csapattal játszik a női A-válogatott
BL-rutinnal rendelkező kazah csapattal játszik a női A-válogatott

Markó Edina csapata Törökországban vesz részt három találkozóból álló felkészülési tornán, amelyre szerdai ellenfele, Venezuela nem érkezett meg, helyettük a tizenkétszeres kazah bajnok BIIK Kazygurt együttesével mérkőzik meg a válogatott.

Törökországi tornával kezdi az évet a női A-válogatott
Törökországi tornával kezdi az évet a női A-válogatott

Markó Edina szövetségi kapitány csapata márciusban egy törökországi nemzetközi tornán készül a tavaszi Eb-selejtezőkre. A felkészülési torna után a két legnehezebb ellenféllel mérkőzik meg: előbb itthon, az Illovszky Rudolf Stadionban fogadja Izlandot, majd Svédországba utazik.

Együtt kezdték az évet a női válogatottak
Együtt kezdték az évet a női válogatottak

Idén is egyszerre vette birtokba a Telki-edzőközpontot a női U17-es, U19-es és felnőtt válogatott. Mindhárom csapat az Eb-selejtezőkre készül, hiszen mindkét utánpótlásválogatott az ősszel kvalifikált az elitkörbe, a Markó Edina vezette A-válogatott számára pedig még hátra van négy forduló a sorozatból.

2019-es összefoglaló: Utánpótlás-sikerek, BL-döntő a női labdarúgásban
2019-es összefoglaló: Utánpótlás-sikerek, BL-döntő a női labdarúgásban

Felnőtt női válogatottunk négy Eb-selejtező mérkőzésen lépett pályára az elmúlt egy évben és négy pontot gyűjtött. Sikerrel vette az Eb-selejtező első fordulóját az U19-es és az U17-es gárda is – mindkét együttes veretlenül jutott az elitkörbe. Már van U15-ös csapatunk is.

Fölényes győzelem a szezonzárón
Fölényes győzelem a szezonzárón

Megnyerte utolsó idei tétmérkőzését - egyben Lettország elleni első találkozóját - a női A-válogatott. Markó Edina csapata először szerzett három pontot az Eb-selejtezőkben, és a napokban lejátszott két tétmétkőzésén kapott gól nélkül maradt veretlen. A keddi volt a női válogatott 300. találkozója.

Női A: Haza pályán az Eb-selejtezőben
Női A: Haza pályán az Eb-selejtezőben

A negyedik fordulóban Lettország látogat Szombathelyre, ahol női A-válogatottunk a három pont megszerzését tűzte célul maga elé. Nem lesz könnyű feladat feltörni a vendégek védelmét, de a csapaton sokat lendítettek az elmúlt hét közös edzései és a szlovákiai pontszerzés is. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. 

Gól nélküli döntetlen Szlovákia ellen
Gól nélküli döntetlen Szlovákia ellen

Megszereztük első pontunkat az Eb-selejtezőben. A szlovákiai találkozón egyenlő erők csaptak össze, és egyik sem tudott gólt szerezni.

Női válogatott: Szlovákia ellen folytatjuk
Női válogatott: Szlovákia ellen folytatjuk

Harmadik ellenfelünk Szlovákia lesz pénteken, 17.00-kor az Eb-selejtezőben. Női válogatottunk újra idegenben lép pályára, mielőtt Szombathelyen (november 12., 20.00) fogadná Lettországot. Ellenfelünk csapatát komoly bajnokságokban szereplő játékosok alkotják. A magyar együttes felkészült a találkozóra.

Női Eb-selejtező: Nehéz feladat lesz, de pontokat gyűjtenénk a közelgő mérkőzéseken
Női Eb-selejtező: Nehéz feladat lesz, de pontokat gyűjtenénk a közelgő mérkőzéseken

Két visszatérő Markó Edina keretében. Kőkemény szlovákiai találkozó után fogadja Szombathelyen Lettországot női A-válogatottunk.

Hatalmasat küzdöttünk, de vereséget szenvedtünk a svédektől
Hatalmasat küzdöttünk, de vereséget szenvedtünk a svédektől

A kezdeti megilletődöttség után egyenrangú ellenfelei tudtunk lenni a svéd csapatnak az első félidőben, de egy kontrából szerzett gól miatt mégis 0-1-es állással ért véget a miskolci Eb-selejtező első félideje. A szünet után gyorsan kapott góllal szinte helyzet nélkül vezetett ellenfelünk 2-0-ra. A vége 5-0 lett.

Markó Edina: vagányan kell játszanunk a svédek ellen
Markó Edina: vagányan kell játszanunk a svédek ellen

Változás a magyar keretben az Izland elleni csapathoz képest: Pusztai Sárának most a saját korosztályában kell bizonyítania, helyette Horti Boglárka tér vissza a válogatottba. Pinczi Anita megsérült.

A második félidő döntött: Izlandon maradtak a pontok
A második félidő döntött: Izlandon maradtak a pontok

A vezetést a hazaiak szerezték meg, de Csiszár Henrietta találatának köszönhetően 1-1-es állással ért véget az első félidő. A második játékrészben aztán a hazaiak tudtak több helyzetet kialakítani és abból még háromszor betalálni, így 4-1-gyel ért véget a reykjaviki Eb-selejtező mérkőzés.