Svédország ellen még nyeretlen a magyar válogatott
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2020. szeptember. 16., 21:25
Svédország ellen még nyeretlen a magyar válogatott

Csütörtökön a vb-bronzérmes válogatott vár a mieinkre Göteborgban. A 18.45-kor kezdődő találkozón akár újoncot is avathatunk, hiszen a keretben hat olyan fiatal is helyet kapott, aki még nem mutatkozott be a felnőttek között.

Bár a koronavírus a női A-válogatottnak is okozott nehézséget (az MTK labdarúgói el sem utazhattak a kerettel), a csapat kedden megérkezett Göteborgba, első idei tétmérkőzésének helyszínére, és már a mai, hivatalos edzésen is túl vannak a lányok.

Markó Edina szövetségi kapitány a tréning után úgy fogalmazott, bár erősebb ellenféllel találkozunk, nem hiába tett meg mindent a csapat annak érdekében, hogy a nehézségek ellenére is játszhasson az Eb-selejtező mérkőzésen.

A keretbe ezúttal hat olyan játékos kertült be, akik még nem léptek pályára felnőtt válogatott mérkőzésen, ők Schildkraut Fruzsina (DVTK), Nagy Virág (FTC-Telekom), Nagy Fanni (DVTK), Fördős Beatrix (Haladás-Viktória FC), Papp Luca (FTC-Telekom) és Barti Luca (FTC-Telekom).

Ahogy kedden, úgy ma is a taktikai elemeket gyakoroltatta Markó Edina a lányokkal, hiszen a teljes keret csak az utolsó két edzésre állt össze – ráadásul az éppen itt, Göteborgban légióskodó Csiki Anna csak az utolsó tréningen tudott csatlakozni a válogatotthoz. Őt a svéd média kérdezte róla, beszélgetettek-e klubbéli csapattársaival a csütörtöki találkozóról:

– Viccelődtünk sokat ezzel kapcsolatban, de természetesen nem árultunk el egymásnak titkokat – felelt nevetve a 17 szeres válogatott védő. – Egyik csapat sincs könnyű helyzetben, de azon vagyunk, hogy minél jobban megoldjuk ezt a feladatot.

Jakabfi Zsanett pedig többek között arról beszélt az újságíróknak, hogy szeretné szűkíteni a két csapat közti távolságot, valamint a válogatottban és BL-ezüstérmes klubcsapatában mutatott játékával is azt akarja bizonyítani a magyar lányoknak, fiatal játékosoknak, hogy az álmaikért igenis harcolniuk kell.

A csapat csütörtökön, 18.45-kor lép pályára az ellen a Svédország ellen, amellyel az elmúlt két találkozón is fel tudta venni a versenyt, a mérkőzések vége azonban mindkétszer sokgólos vereség (4–1 és 5–0) lett. A svéd válogatott az 5. a FIFA világranglistáján, míg mi a 43. helyen állunk. Eddigi mérlegünk ellenük 8 mérkőzés, 8 vereség. A gólkülönbség 2–39.

A mérkőzést Magyarországon az m4sport.hu-n lehet élőben követni.

A válogatott ezt követően Lettországba utazik tovább, ahol szeptember 22-én vívja meg a következő Eb-selejtező mérkőzését.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...