Tíz emberrel nem tudtuk tartani a svédeket
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2020. szeptember. 17., 21:03
Tíz emberrel nem tudtuk tartani a svédeket

A házigazda svéd válogatott az első félidő elején szerzett vezetést a mieink elleni göteborgi Eb-selejtezőn, majd Bíró Barbara kiállításával tovább nehezedett a magyar csapat dolga. A második félidőben nagyon látszott, hogy emberhátrányban futballozik válogatottunk, ami újabb hazai gólokat eredményezett, ezek nagy részét pontrúgásokból kaptuk. A végeredmény 8-0 lett.

Svédország–Magyarország 2020-04-14
2020.09.17. (csütörtök)
2022-es Női Európa-bajnokság E selejtezőcsoport
Svédország SWE
Svédország
Magyarország
Magyarország HUN

A 2019-es vb-n bronzérmet nyerő svéd csapat volt a magyar női A-válogatott első ellenfele tétmérkőzésen 2020-ban. Markó Edinának többször is változtatnia kellett keretén, a koronavírus-járvány és más váratlan események miatt. Végül az MTK-játékosai nem tarthattak a csapattal az Eb-selejtezőkre (hiszen az együttes öt nappal később Lettországgal is megmérkőzik, következő ellenfelünk a csoport másik találkozóján 9–0-ra kikapott Izlandon), a fradisták pedig csak az utolsó pillanatban csatlakoztak, ahogy a légiósok is először a mérkőzés helyszínén, Göteborgban edzhettek együtt a válogatottal. A csapatba sok fiatal kapott meghívót, közülük hatan még sosem léptek pályára a felnőttek között.

A találkozó elején a svédek járatták a labdát és leginkább a magyar térfélen zajlott a játék. Csapatunk szervezetten védekezett, de a 12. percben ez és Bíró Barbara vetődése sem volt elég a házigazdák megállításához: egy szögletet követően Lina Hurtig szerezte meg a vezetést ellenfelünknek (1–0). Nem sokkal később viszont Németh Hanna nagy mentésének köszönhetően a svédek nem tudták tovább növelni előnyüket – de továbbra is mezőnyfölényben futballoztak.

A 19. percben Zeller Dóra harcolt ki szabadrúgást, ezt Rácz Zsófia végezte el, de ívelését kifejelték a védők. Válogatottunk igyekezett felvenni a tempót a svéd csapattal, támadásokig is eljutottak a lányok, ám ezeket vagy a védők hatástalanították, vagy már az ellenfél térfelének felénél elakadtak. Azonban hiába támadtak többet a svédek, Bíró Barbara kapuja sem forgott komolyabb veszélyben a félidő második szakaszában. A második gólhoz a 36. percben jártak legközelebb a hazaiak, de Bíró Barbara jól olvasta a játékot és nagyot védett.

A csapat dolgát nehezítette, hogy a 42. percben Bíró Barbara elkaszálta a kilépő csatárt a 16-oson kívül, ezért a játékvezető neki piros lapot, a svédeknek pedig szabadrúgást ítélt. Így az újonc Schildkraut Fruzsina állt be a kapuba, Süle Dóra cseréjeként. A szabadrúgás szerencsére gyenge volt, viszont a kiállítás azt is jelenti, hogy a szombathelyi kapus nem védhet öt nap múlva a lettek elleni Eb-selejtezőn. A DVTK debütáns kapusának a félidő végén még mentenie is kellett, a szünetig nem változott az eredmény.

Az 56. percben Jakabfi Zsanett végezhetett el szabadrúgást jó 30 méterről, de nem talált kaput. A második gólt az 59. percben kaptuk, ismét egy szöglet után, a kapu előtti kavarodás végén Anna Anvegard fejelt a hálóba (2–0). A támadásokat hatékonyan szűrtük, viszont akciókat nem tudtunk vezetni a második félidő első felében. A svéd rohamoknak a 64. percben lett meg az eredménye: duplázni tudott Anvegard, aki az öt és feles vonalától laposan lőtt a kapunkba (3–0).

A két perc alatt szerzett két gól hatására még nagyobb fokozatra kapcsoltak a svédek, és egy újabb sarokrúgást váltottak gólra, ezt a Chelsea-ben futballozó Magdalena Eriksson fejelte be (4–0). Aztán a középkezdés után szinte azonnal szabadrúgást végezhetett el ellenfelünk, most Hurtig duplázott (5–0). 

A gyors gólok után csapatunk nem tudott újítani, a hatodikat akcióból kaptuk, a második hullámban érkező Ilesdtedt vágta be távolról (6–0), majd szinte azonnal jött a hetedik, Anvegard mesterhármast szerzett (7–0). 

A 77. percben Nagy Virág kapott lehetőséget, az FTC-Telekom 19 éves játékosa először szereplehetett a felnőtt válogatottban.

A hátralevő időben hősiesen védekezett csapatunk, a 91. percben azonban még egyszer beköszöntek a svédek, megint egy szöglet után, most Sembrant csúsztatott: 8–0 lett a végeredmény.

Mindent megtettünk a pályán, az eredménytől függetlenül büszke vagyok a játékosaimra. Az első félidőben hoztuk azt, amire képesek vagyunk. Aztán jött a kiállítás, és egy ilyen világklasszis csapat ellen bármely válogatott kapott volna ennyit. Semmi szégyenkezni valónk nincs, az a küzdelem, amit a lányoktól láttam, büszkeségre ad okot. Ilyen mentalitással kell menni tovább, igaz, a hozzáállással sosem volt gondunk. Ilyen helyzetben, ilyen második félidő után sem esett össze a csapat, a gólokat pontrúgásokból kaptuk, amikben jobbak és amiket most nem tudtuk megoldani. Ez a világbajnoki bronzérmes csapat, fel kell emelnünk a fejünket és dolgoznunk tovább a hátralevő napokban, és Lettországban nyernünk kell – nyilatkozta Markó Edina szövetségi, aki a debütáló játékosokról is beszélt. – Nagy Virág egy nagyon gyors játékos, aki a lettek ellen egyébként is bemutatkozhatott volna, de Jakabfi Zsanettet görcs miatt muszáj volt lehozni, hiszen lesz egy nagyon fontos mérkőzésünk, amelyen rá megint kulcsszerep vár. Schildkraut Fruzsinak minden elismerésem, így beállni először a kapuba és egyből ziccert védeni… Magabiztos volt, nyugalmat sugárzott.

Bíró Barbara, Németh Hanna, Csiszár Henrietta (Fenyvesi Evelin 56.), Csiki Anna, Süle Dora (Schildkraut Fruzsina 43.), Jakabfi Zsanett (Nagy Virág 76.), Mosdóczi Evelin, Rácz Zsófia, Zeller Dóra, Turányi Lilla, Zágor Bernadett

Svédország
Svédország
2
J. Andersson
3
Sembrant
6
Ericsson
8
Hurtig
9
Asllani
10
Jakobsson
12
Falk
13
Ilestedt
14
Björn
17
Seger
19
Anvegård
5
9
12
13
15
19
21
Svédország–Magyarország 2020-04-14
Magyarország
Magyarország
Cserék
Svédország
Svédország
1
Emma Holmgren
4
Emma Kullberg
5
Nilla Fischer
7
Pauline Hammarlund
79'
82'
82'
83'
11
Rebecka Blomqvist
15
Jessica Samuelsson
16
Julia Zigiotti
18
Filippa Curmark
20
Julia Roddar
21
Zecira Musovic
22
Olivia Schough
64'
79'
79'
80'
89'
92'
23
Loreta Kullashi
72'
92'
Magyarország
Magyarország
1
Barti Luca
4
Pusztai Sára
6
Fenyvesi Evelin
56'
76'
7
Papp Luca
8
Fördős Beatrix
10
Nagy Fanni
11
Nagy Virág
76'
16
Szakonyi Emese
17
Boros Kinga
18
Kovács Laura
22
Schildkraut Fruzsina
43'
23
Horti Boglárka


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...