Női válogatott: nehéz körülmények között kell helytállni
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2020. november. 29., 21:43
Női válogatott: nehéz körülmények között kell helytállni

Az utolsó napokban is alakult a női A-válogatott Izland elleni kerete. Már csak egy edzés van hátra a keddi találkozó előtt, amelyre ellenfelünk Szlovákiából érkezik, ahol szoros meccsen szerezte meg a három pontot.

A koronavírus-járvány többször is átírta a női A-válogatott programját, a versenynaptár átszabása után a keret összeállításába is beleszól a világjárvány. Az Izland elleni utolsó Eb-selejtező mérkőzésére készülő csapaton az eredetileg kihirdetetthez képest 13 helyen volt kénytelen változtatni Markó Edina szövetségi kapitánynak. A szakmai stáb utánpótlás-válogatottakkal egészítette ki a keretet.

A válogatott vasárnap Telkiben készült, hétfőn pedig a mérkőzés helyszínén, a Szusza Ferenc Stadionban tartja majd hivatalos edzését. Ezt követően kedden, 15.30-tól fogadja Izlandot, amely találkozót az M4 Sport élőben közvetít.

Szerda óta készülünk együtt, és az első pillanattól kezdve az a feladatunk, hogy a nehéz körülmények ellenére mindent kihozzunk a keretből, illetve azokat a fiatalokat, akik most először csatlakoztak az első csapathoz, felkészítsük arra, hogy mi vár rájuk a felnőttek között. Nem okoztak csalódást, nagyon jól dolgoztak az elmúlt napokban. Nagyon bízom benne, hogy már a végleges kerettel tudunk az utolsó edzésen csiszolni az elképzeléseinken, hiszen egy nagyon nehéz mérkőzésre számítunk egy nagyon nehéz ellenfél ellen – nyilatkozta Markó Edina vasárnap. – Minden sportoló, edző, szülő és mindenki előtt, aki érintett a sportban, azt tudom mondani, hogy le a kalappal. Ez egy iszonyatosan nehéz helyzet. Nagyon jól indult az évünk a felkészülés alatt, majd a vírus miatt el kellett halasztani a selejtezőket és az újraindulás óta is nagyon nehéz körülmények között kell helytállni.

Izland a múlthét közepén nehéz mérkőzésen 3–1-re legyőzte Szlovákiát és így már biztosan csoportmásodik lett, amely helyezés Eb-szereplést vagy pótselejtezőt ér a számára.

– Nem is volt kérdés, hogy Szlovákia meg tudja nehezíteni Izland dolgát, ahogy mi is tettük idegenben, ahol mi is döntetlenre álltunk ellenük több mint egy órán keresztül. Szlovákiában az izlandiak csak nehezen tudtak fordítani, de éppen ebben jobbak a topcsapatok, hogy fizikálisan erősebbek és bedarálják úgy az ellenfelet, hogy végül hibára kényszerítik amikor az már fárad – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A női A-válogatott kerete:
Kapusok:
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Schildkraut Fruzsina (DVTK)
Erős Evelin (Kelen SC)

Védők:
Balogh Henrietta (Haladás-Viktória FC)
Mosdóczi Evelin (FTC-Telekom)
Jánosi Ninetta (Haladás-Viktória FC)
Csiki Anna (Göteborg FC)
Németh Hanna (Indiana University Athletics)
Nagy Fanni (DVTK)
Szemán-Tóth Barbara (MTK Hungária FC)
Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)
Boros Kinga (DVTK)

Középpályások:
Kocsán Petra (MTK Hungária TC)
Bokor Blanka (MTK Hungária FC)
Pápai Emőke (MTK Hungária FC)
Savanya Csilla (St. Mihály SE)
Pusztai Sára (FTC-Telekom)
Vachter Fanni (DVTK)
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Németh Loretta (MTK Hungária FC)

Támadók:
Zágor Bernadett (SKN St. Pölten)
Vágó Fanny (FTC-Telekom)
Magyarics Zoé (Clube de Albergaria)         
Nagy Virág (FTC-Telekom)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...