Értékesíteni kell a helyzeteket - másodszor a lettek ellen
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2020. szeptember. 21., 13:45
Értékesíteni kell a helyzeteket - másodszor a lettek ellen

A szombathelyi 4-0-s győzelme után másodszor szerepel női válogatottunk Lettország legjobbjai ellen. Az akkori gólszerzőink közül mindenki az aktuális keret tagja. Az együttes hétfőn vett részt a mérkőzés előtti hivatalos edzésen és kedden, magyar idő szerint 17.00-kor lép pályára.

Tíz emberrel nem tudtuk tartani a svédeket

Tíz emberrel nem tudtuk tartani a svédeket

A házigazda svéd válogatott az első félidő elején szerzett vezetést a mieink elleni göteborgi Eb-selejtezőn, majd Bíró Barbara kiállításával tovább nehezedett a magyar csapat dolga. A második félidőben nagyon látszott, hogy emberhátrányban futballozik válogatottunk, ami újabb hazai gólokat eredményezett, ezek nagy részét pontrúgásokból kaptuk. A végeredmény 8-0 lett.

Tovább

A keddi Eb-selejtező mérkőzés helyszínén, a liepajai Daugava Stadionban edzett hétfőn a női A-válogatott. A csapat a svédországi szereplés után pénteken érkezett meg Lettországba az idei második tétmérkőzésére. A beutazást követően az egész csapat koronavírus-tesztelésen esett át, melyen mindenki negatív eredményt produkált.

Az első nap azok a játékosok gyakoroltak, akik Svédországban nem, vagy csak keveset játszottak, majd vasárnap hozzájuk csatlakoztak a többiek is. Zágor Bernadett, a csapat osztrák légiósa ekkor úgy fogalmazott, a lettek valószínűleg nagyon masszívan fognak védekezni, amit a széleken kell majd megpróbálnunk feltörni.

– Az előző találkozásunkkor sok gólt lőttünk, de számtalan helyzetet dolgoztunk ki, amelyeket azonban kihagytunk. Ebben javítanunk kell, hogy az akciókból gól is szülessen – mondta a támadó.

A tréningeken leginkább a taktikai elemeken volt a hangsúly, ahogy a hétfői, hivatalos edzésen is, amely után Markó Edina szövetségi kapitány nyilatkozott a lettek elleni készülésről.

A szövetségi kapitány ezúttal nem számíthat Bíró Barbarára, a kapust ugyanis kiállította a játékvezető Göteborgban. Az előző mérkőzésen így Schildkraut Fruzsina bemutatkozott a válogatott kapujában, és a szintén újonc Nagy Virág is pályára lépett a mezőnyben. A keretben még négy olyan fiatal szerepel, akik a debütálásukra várnak: Nagy Fanni (DVTK), Fördős Beatrix (Haladás-Viktória FC), Papp Luca (FTC-Telekom) és Barti Luca (FTC-Telekom) sem játszott még a felnőtt csapatban.

Lettország női labdarúgó-válogatottjával eddig csupán egy alkalommal találkozott csapatunk, a női válogatott 300. mérkőzésén, Szombathelyen, Eb-selejtezőn, Jakabfi Zsanett, Zeller Dóra, Fenyvesi Evelin és Pusztai Sára góljaival, 0–0-s félidő után 4–0 lett a végeredmény. Ellenfelünk a FIFA világranglistáján a 93. helyen állnak, csapatunk éppen 50 pozícióval előzi meg.

A női A-válogatott az Eb-selejtezők első fordulójában 4–1-re kikapott Izlandon, majd Miskolcon 5–0-s vereséget szenvedett Svédországtól. Szlovákiában 0–0-s döntetlent ért el, majd Szombathelyen verte meg a letteket 4–0-ra. Idén Svédországban kezdett a csapat, ahol 8–0-ra kikapott. 

A keddi, lettek elleni idegenbeli találkozót két hazai találkozó követi majd: jelen állás szerint október 23-án fogadja a csapat a szlovákokat, majd december elsején Izland látogat hozzánk. 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...