Nem sikerült a pontszerzés, egygólos vereség Szlovákia ellen
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2020. október. 23., 21:51
Nem sikerült a pontszerzés, egygólos vereség Szlovákia ellen

A csapatok sokáig nem bírtak egymással, a mezőnyben harcoltak, de gólt több mint egy órán keresztül nem szereztek a Magyarország-Szlovákia Eb-selejtező mérkőzésen. A 68. percben aztán Szlovákia törte meg a gólcsendet, és ellenfelünk végül 2-1-re győzni tudott az Illovszky-stadionban megrendezett összecsapáson.

Huszadik alkalommal mérkőzött meg a magyar női válogatott Szlovákia legjobbjaival. Az eredetileg 2021-re kiírt, ám a koronavírus-járvány által felborított nemzetközi versenynaptárban végül 2022-re halasztott női Európa-bajnokság selejtezőcsoportjának harmadik helyének megszerzése volt mindkét csapat célja Budapesten, az Illovszky Rudolf Stadionban.

Az egymás elleni első mérkőzésen, tavaly novemberben, Szlovákiában 0–0-t játszottak a válogatottak. Markó Edina csapata a selejtezősorozatban ezen kívül eddig kétszer kikapott a világelithez tartozó svéd együttestől, vereséget szenvedett Izlandon, illetve kétszer is nagy gólkülönbséggel ütötte ki Lettországot. Az október 23-i találkozót követően, az utolsó fordulóban, december 1-jén Izland vendégeskedik Magyarországon.

Az utolsó, lettországi selejtezőhöz képest Markó Edina szövetségi kapitány négy helyen változtatott kezdőcsapatán: a kapuban ismét a svédek ellen pirosat kapó, így Lettországban nem szereplő Bíró Barbara állt; illetve visszatérhettek azok a játékosok is, akik a szeptemberi külföldi túrára koronavírusos esetek miatt nem tarthattak a csapattal, közülük Szemán-Tóth Barbara, Turányi Lilla és Vágó Fanni kapott helyet a kezdőben. Többeket viszont nélkülöznie kellett Markó Edinának, nem tudott a csapathoz csatlakozni például a három Bundesliga-játékos, Csiszár Henrietta, Süle Dóra és Jakabfi Zsanett sem. Ezzel szemben a szlovákok legerősebb keretükkel érkeztek Budapestre.

A mérkőzést megelőzően a szövetségi kapitány többször is hangsúlyozta, a szlovák és a magyar válogatott nagyon hasonló erőt és játékstílust képvisel.

Magyarország–Szlovákia 2020-09-22
2020.10.23. (péntek)
2022-es Női Európa-bajnokság E selejtezőcsoport
Magyarország HUN
Magyarország
Szlovákia
Szlovákia SVK

A találkozó elején is ezt láthattuk, a csapatok leginkább mezőnyben birkóztak egymással, komoly helyzetet viszont nem tudtak kialakítani. Kiegyenlített játékot láthattunk, szögletből, néhány perccel később pedig Csiki Anna beadásból próbálkozhattunk, de kapura lövésig nem jutottunk el. A szlovákok először a 22. percben kíséreltek meg gólt szerezni, jó 30 méterről, de a labda elkerülte Bíró Barbara kapuját, ahogy nem sokkal később egy beadásból sem voltak sikeresek. Csapatunk többször is Vágó Fanni kiugratásával igyekezett helyzetbe kerülni, de az asszisztens rendre lest intett, vagy a passz volt pontatlan. Az első félidő kaput eltaláló lövés nélkül ért véget.

A szünetben egyik kapitány sem cserélt. A játékrész szinte azonnal szlovák helyzettel kezdődött, de a felső kapufa kisegített minket Hmirová lövésénél. A továbbiakban az első 45 perchez hasonló játékot hozott a félidő. 

Egy óra elteltével a nemrég Portugáliába igazoló Magyarics Zoé beállításával igyekezett frissíteni a csapaton Markó Edina. 

A 68. percen aztán megszerezte a vezetést Szlovákia: egy labdavesztésből meg tudott indulni ellenfelünk a szélen, a passz tökéletes ütemben érkezett Hmirová elé, aki ezúttal gólra váltotta a helyzetet (0–1).

Markó Edina cserével reagált a kapott gólra, beállt a fiatal ferencvárosi Pusztai Sára Zágor Bernadett helyére.

Bár egyik csapat sem volt különösebben veszélyes, a 80. percben egy szabadrúgást követően nem tudtunk felszabadítani, amit Mikolajova használt ki, és szerezte meg a vendégek második találatát (0–2).

A mérkőzés hajrájára még beszállt Kocsán Petra (Zeller Dóra) és Nagy Virág (Fenyvesi Evelin) is.

A csapat nem adta fel, és a hosszabbítás legvégén kozmetikázott az eredményen: Csiki Anna passzából Pusztai Sára volt a gólszerzőnk (1–2). 

A végeredmény is ez maradt, és a Budapesten szerzett 3 ponttal immár hozzánk hasonlóan a szlovákok is 7 pontot gyűjtöttek, bár ők kettővel kevesebb mérkőzést játszottak. A csoportot Svédország vezeti (13 pont), Izland a második (13), Szlovákia a harmadik (7 pont), Magyarország (7 pont) a negyedik, a sereghajtó pedig Lettország (0 pont).

Az első félidőben védekezésben meg tudtuk valósítani, amit elterveztünk. A támadójátékunkban azonban sok volt a pontatlanság, nem tudtunk úgy odaérni a kapu elé, ahogy szerettünk volna, ezért gondoltuk, hogy váltásra van szükség. Nem voltunk olyan formában, ami hozta volna a helyzeteket, de nem akarok kifogásokat keresni. Tetszett, hogy végig tudtunk küzdeni és szépítettünk, de ez alap kell, hogy legyen egy válogatottnál – értékelt a mérkőzést követően Markó Edina.

A csapat kapitánya, Vágó Fanni pedig így fogalmazott:

Nagyon szomorú vagyok, nem érdemeltünk győzelmet. Bátortalanul játszottunk, így nem lehet gólokat rúgni. Az összes második labdát megszerezték, kontráztak, veszélyesebbek voltak. Mi nem mertük megfutni a mélységi beindulásokat.

Az ötödik válogatott mérkőzésén már harmadik gólját szerző Pusztai Sára szintén a pontatlanságot és a későn érkező gólt okolta:

Kemény ellenfél volt a szlovák, de nem annyira, hogy ne tudtunk volna nyerni, ha előbb jön ez a gól. Nem fognám a vereséget a hiányzásokra, úgy kell megoldani a meccset, ahányan vagyunk. Kapkodtunk, pontatlanok voltunk.

Magyarország
Magyarország
Markó Edina
5
8
10
12
15
19
21
4
Havranová
5
Bíróová
7
Fischerová
11
Hmírová
12
Korenčiová
16
Bartovičová
17
Mikolajová
18
Škorvánková
19
Vojteková
20
A. Horváthová
21
Šurnovská
Magyarország–Szlovákia 2020-09-22
Szlovákia
Peter Kopún
Szlovákia
Cserék
Magyarország
Magyarország
1
Szőcs Réka
3
Fördős Beatrix
4
Pusztai Sára
71'
91'
7
Németh Loretta
9
Siklér Kinga
11
Nagy Virág
86'
89'
13
Papp Luca
16
Magyarics Zoé
60'
17
Kocsán Petra
86'
89'
92'
18
Kovács Laura
22
Schildkraut Fruzsina
23
Horti Boglárka
Szlovákia
Szlovákia
1
Lucia El-Dahaibiová
2
Lucie Haršányová
3
Stela Semanová
6
Viktória Čeriová
8
Diana Lemešová
9
Dominika Koleničková
93'
10
Lucia Ondrušová
93'
13
Kristína Košíková
14
Petra Zdechovanová
15
Laura Žemberyová
67'
89'
22
Veronika Sluková
89'
23
Patrícia Chládeková


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...