Hírkereső

Hír kategória: Archívum

U19-es Európa-bajnokság, elődöntő:Mi játszottunk jobban, de az olaszok győztek
U19-es Európa-bajnokság, elődöntő:Mi játszottunk jobban, de az olaszok győztek

U19-es válogatottunk szerdán Olaszország ellen lépett pályára a csehországi Eb elődöntőjében. A mieink jól és veszélyesen futballoztak, ám a meccs egyetlen gólját az olaszok szerezték, így nem sikerült bejutnunk a fináléba. Fiataljaink azonban így is bronzéremmel térhetnek haza, s jövőre ott lesznek az egyiptomi világbajnokságon.

Edzőtáborban az U17-esek
Edzőtáborban az U17-esek

U17-es válogatottunk szerdától Szombathelyen edzőtáborozik. Zsivoczky Gyula együttese az augusztus 6-9. között sorra kerülő ráckevei nemzetközi tornára, valamint a szeptemberi, hazai rendezésű Eb-selejtezőtornára készül.

Magyarinvázió Plzenben
Magyarinvázió Plzenben

Az MLSZ helyszínen tartózkodó munkatársai arról tájékozatták honlapunkat, hogy szurkolóink özönlenek Plzenbe, ahol U19-es válogatottunk 17. 30-kor Eb-elődöntőt játszik Olaszországgal.

U19-es Európa-bajnokság:Ragyogó napsütés várja szurkolóinkat Plzenben
U19-es Európa-bajnokság:Ragyogó napsütés várja szurkolóinkat Plzenben

Az ébresztő és reggeli után taktikai megbeszélésen vesznek részt a délutáni, Olaszország elleni elődöntőre készülő U19-es válogatottunk tagjai. Jelenleg verőfényesen süt a nap Prágában, és az előrejelzések szerint a 17. 30-kor kezdődő meccs idején 24 fokos meleg lesz Plzenben.

U19-es Európa-bajnokság:Szerdán Olaszország ellen a döntőbejutás a tét
U19-es Európa-bajnokság:Szerdán Olaszország ellen a döntőbejutás a tét

Kisebb sérülések hátráltatják a csehországi Európa-bajnokságon az elődöntőre készülő U19-es válogatottunk felkészülését. A csapat a délutáni edzésen már a szerdán 17. 30-kor Plzenben Olaszország ellen alkalmazandó játék elemeit gyakorolta.

U19-es Európa-bajnokság: Játékosaink a csapat erejében bíznak
U19-es Európa-bajnokság: Játékosaink a csapat erejében bíznak

A magyar U19-es válogatott újabb nagy kihívás előtt áll: szerdán Olaszország ellen kell kivívnia a döntőbejutást. Az eddigi komoly feladatok ellenére a játékosok önbizalma egy pillanatig sem ingott meg a csehországi Eb időtartama alatt, és fiataljaink a jövőről is bizakodóan nyilatkoztak.

U19-es Európa-bajnokság:Svein Oddvar Moen vezeti az olasz-magyar elődöntőt
U19-es Európa-bajnokság:Svein Oddvar Moen vezeti az olasz-magyar elődöntőt

Az UEFA illetékesei kijelölték a két elődöntő játékvezetőit. Az Olaszország - Magyarország mérkőzésen (szerda 17. 30, Plzen) a norvég Svein Oddvar Moen bíráskodik, a két asszisztens a máltai Konrad G. Borg és a holland Sander Van Roekel, a negyedik játékvezető pedig a skót William Collumot lesz.

U19-es Európa-bajnokság: Szerda, Plzen, magyar-olasz: várják a szurkolókat
U19-es Európa-bajnokság: Szerda, Plzen, magyar-olasz: várják a szurkolókat

Minden előkészület megtörtént, sor került az utolsó hivatalos egyeztetésre az Európai Labdarúgó Szövetség és a helyi szervezők képviselőivel, így már semmi akadálya nincs annak, hogy a magyar szurkolók gondtalanul élvezhessék Plzenben az U19-es Európa-bajnokság elődöntőjében sorra kerülő magyar-olasz mérkőzést.

U19-es Európa-bajnokság:Olaszország ellen a maximumot kell nyújtani
U19-es Európa-bajnokság:Olaszország ellen a maximumot kell nyújtani

Hétfőtől már teljes mértékben az Olaszország elleni elődöntőre összepontosítanak U19-es válogatottunk tagjai. A csehországi Eb egyik számunkra új helyszínén, Plzenben 17. 30-kor kezdődő találkozón várhatóan ismét többezres magyar nézősereg előtt léphet pályára Sisa Tibor együttese.

U19-es Európa-bajnokság: MLSZ-vendégek a szurkolók a szerdai, olasz-magyar elődöntőn!
U19-es Európa-bajnokság: MLSZ-vendégek a szurkolók a szerdai, olasz-magyar elődöntőn!

Még el sem kezdődtek a vasárnapi utolsó csoportmeccsek a csehországi U19-es Eb-n, amikor a magyarok máris elkönyvelhettek egy győzelmet, egy jelentős sportdiplomáciai sikert: az MLSZ irányítói elérték ugyanis a szervezőknél, hogy csapatunk szerdai, Olaszország elleni elődöntőjét a két lehetséges közül a nagyobb, s autópályán jobban megközelíthető plzeni stadionban játszhassa, 17. 30 órai kezdettel.

U19-es Európa-bajnokság: Németország a finisben szerezte meg a győzelmet
U19-es Európa-bajnokság: Németország a finisben szerezte meg a győzelmet

U19-es válogatottunk lejátszotta harmadik csoportmeccsét is a csehországi Európa-bajnokságon. A mieink ugyan 2-1-es vereséget szenvedtek Németországtól, ám ettől függetlenül már bejutottak az elődöntőbe: szerdán 17. 30-kor Olaszországgal mérkőznek meg Plzenben.

Huszonnégy éve nem szerepeltünk ilyen jól
Huszonnégy éve nem szerepeltünk ilyen jól

Korosztályos válogatottunk az 1984-es, a Szovjetunióban aratott Eb-győzelem óta nem szerepelt ilyen remekül kontinenstornán, az elmúlt huszonnégy év során az ötödik helyezés volt a legjobb eredményünk. U20-as világbajnokságra eddig összesen háromszor jutottunk ki, a legutóbb 1997-ben - jövőre azonban ott leszünk az egyiptomi vb-n.

Németország Eb-t akar nyerni
Németország Eb-t akar nyerni

A magyar válogatotthoz hasonlóan a csehországi U19-es Európa-bajnokságon mindkét eddigi meccsét megnyerte a következő, s egyben utolsó csoportellenfél, a német válogatott is. A szövetségi edző, Horst Hrubesch (az egykori Európa-bajnoki és vb-ezüstérmes csatár) szerint csapatának csak egyetlen célja lehet a kontinensbajnokságon: a győzelem. Annál is inkább, mivel éppen úgy ötödször vesz részt U19-es Eb-n a német csapat, mint a spanyol, viszont még sohasem tudta megnyerni a sorozatot.

Pihenés és edzés az utolsó csoportmeccs előtt
Pihenés és edzés az utolsó csoportmeccs előtt

A javarészt felfrissüléssel, pihenéssel töltött szombati nap utolsó eseményeként Sisa Tibor szövetségi edző a Slavia Praha egykori strahovi stadionjában tartott edzést a csehországi Európa-bajnokságon szereplő U19-es válogatottunknak.

Az U19-es válogatottunk bravúrja - visszhangok, vélemények, értékelések (összefoglaló)
Az U19-es válogatottunk bravúrja - visszhangok, vélemények, értékelések (összefoglaló)

U19-es válogatottunk csütörtöki, Spanyolország elleni 1-0-ás győzelme azt jelentette, hogy bejutottunk az Eb négy legjobb csapata közé - és résztvevői leszünk a jövő évi, Egyiptomban rendezendő U20-as világbajnokságnak.

A játékosok mindvégig hittek a sikerben
A játékosok mindvégig hittek a sikerben

Az Eb-címvédő spanyol válogatott legyőzését követően a magyar korosztályos együttes bejutott a csehországi torna egyenes kieséses szakaszába. A találkozó után a meccs hősei nyilatkoztak az mlsz.hu-nak.

Erwin Koeman: Nagyszerű az U19-es csapatszellem
Erwin Koeman: Nagyszerű az U19-es csapatszellem

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman Csehországban követte a korosztályos Eb eseményeit, a helyszínen nézte meg a magyar válogatott első két, egyaránt sikerrel megvívott csoportmeccsét.

Legyőztük Spanyolországot és elődöntősök vagyunk
Legyőztük Spanyolországot és elődöntősök vagyunk

U19-es válogatottunk csütörtökön az aktuális Európa-bajnok, Spanyolország ellen lépett pályára a csehországi kontinenstornán. Sisa Tibor együttese szervezett, remek futballt produkálva, Nagy Olivér góljával 1-0-ra győzött, és már biztos, hogy ott lesz a jövő évi egyiptomi világbajnokságon - valamint az is, hogy bejutott az Eb legjobb négy csapata közé.

Kulcsár Judit asszisztál a női Eb-döntőben
Kulcsár Judit asszisztál a női Eb-döntőben

A férfiak U19-es kontinensdöntője hétfőn kezdődött el, a nők hasonló tornáján azonban július 19-én már a döntőre kerül sor. A Franciaországban zajló finálét Olaszország és Norvégia vívja, a mérkőzés egyik asszisztense Kulcsár Judit lesz.

Már minden a spanyolok elleni meccsről szól
Már minden a spanyolok elleni meccsről szól

Szerdán egy edzés szerepelt a csehországi Európa-bajnokságon szereplő U19-es válogatottunk programjában. A csütörtöki, Spanyolország elleni mérkőzés jegyében zajló tréningen minden játékos részt vett, mindenki egészségesen várja a holnapi meccset.

A spanyolok ellenünk akarnak javítani
A spanyolok ellenünk akarnak javítani

A legutóbbi két U19-es Európa-bajnokság győztese, a spanyol válogatott nagy reményekkel kezdte a csehországi tornát. Első meccsén azonban 2-1-es vereséget szenvedett Németországtól, így a csütörtöki mérkőzés nagyon fontos számára, hiszen egy újabb vereség akár a kiesést is jelentheti.

Prágával ismerkedtek fiataljaink
Prágával ismerkedtek fiataljaink

Kedd délután Prága várkerületében tettek üdítő sétát a csehországi Európa-bajnokságon szereplő U19-es válogatottunk játékosai.

Képernyőn két következő Eb-meccsünk
Képernyőn két következő Eb-meccsünk

U19-es együttesünk remek Európa-bajnoki rajtja alaposan felkeltette a szurkolók érdeklődését a további szereplés iránt. Számos e-mail és telefonhívás érkezett az MLSZ-be, amelyben azt tudakolják, lehet-e látni a tévében válogatottunk következő két találkozóját. Ezúton tájékoztatjuk honlapunk látogatóit, hogy a csütörtöki, Spanyolország elleni, 18 órakor kezdődő mérkőzést az Eurosport 2, a vasárnap 20 órakor sorra kerülő Németország elleni meccset pedig az Eurosport közvetíti egyenes adásban.

A győzelem önbizalmat adott játékosainknak
A győzelem önbizalmat adott játékosainknak

Első feladatát hibátlanul teljesítette U19-es válogatottunk a csehországi Eb-n. Bár a Bulgária elleni összecsapás hajrája igen izgalmasra sikerült, a mieink 1-0-ra győztek és megszerezték a három pontot az első játéknapon.

U19-es Eb: Németh Krisztián góljával legyőztük Bulgáriát
U19-es Eb: Németh Krisztián góljával legyőztük Bulgáriát

Korosztályos válogatottunk hétfőn győzelemmel mutatkozott be a csehországi Eb-n. Együttesünk Németh Krisztián 10. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött Bulgária ellen. A csoport másik mérkőzésén Németország 2-1-re győzött Spanyolország ellen.

Nemzetközi sajtótájékoztató vezette fel az Eb-t
Nemzetközi sajtótájékoztató vezette fel az Eb-t

A magyar U19-es válogatott hétfőn, Bulgária ellen kezdi meg Európa-bajnoki szereplését Csehországban. A mieink vasárnap a holnapi találkozó időpontjában, 17. 30-kor a Sparta Praha edzőközpontjában tréningeztek.

Hétfői ellenfelünk: Bulgária
Hétfői ellenfelünk: Bulgária

U19-es válogatottunk hétfőn megkezdi szereplését a korosztályos Európa-bajnokságon. Első ellenfelünk Bulgária lesz, a mérkőzés 17. 30-kor kezdődik Prágában, a Victoria Zizkov-stadionban. Az UEFA vasárnap 13 órakor nemzetközi sajtótájékoztatót tart a torna kapcsán. A konferencián - amelynek helyszíne a csapatok szálláshelye, a Hotel Praha – csapatunk szövetségi edzője, Sisa Tibor is részt vesz.

Megérkezett Prágába az U19-es válogatott
Megérkezett Prágába az U19-es válogatott

Az előzetes terveknek megfelelően este nyolc órakor megérkezett Prágába a hétfőtől az U19-es Európa-bajnokságon szereplő korosztályos válogatottunk.

Szlovénia ellen szerepel az U17-es és az U19-es csapat
Szlovénia ellen szerepel az U17-es és az U19-es csapat

Az őszi UEFA minitornákra készülve hétfőn Markó Edina szövetségi edző vezetésével edzőtáborba vonultak az U17-es és U19-es női válogatott tagjai. A felkészülés részeként a csapatok kedden és szerdán is edzőmérkőzést játszanak Szlovénia hasonló korú válogatottjaival.

Eb-döntőről vb-döntőre
Eb-döntőről vb-döntőre

Újabb, igen megtisztelő felkérés érkezett az MLSZ Játékvezetői Bizottságához: a FIFA JB illetékesei Kassai Viktort jelölték a 2007. június 30-tól Kanadában megrendezésre kerülő U20-as világbajnokság egyik játékvezetőjének.

Róth Antal: A kupasiker önbizalmat ad
Róth Antal: A kupasiker önbizalmat ad

Izgalmas végjátékot követően kedden megnyerte az Alpok-Adria-kupát a magyar U20-as válogatott. A már az U21-es Eb-selejtezőkre koncentráló Róth Antal másodszor végzett aktuális csapatával a regionális kupa első helyén.

Két mérkőzés Ausztria ellen
Két mérkőzés Ausztria ellen

Az őszi Eb-selejtezőkre készülő U18-as válogatott tagjai hétfőn délelőtt találkoztak, s a következő öt napot a mosonmagyaróvári edzőtáborban töltik.

A védekezés felemésztette az erőt
A védekezés felemésztette az erőt

U19-es válogatottunk a harmadik helyen végzett az írországi Eb-selejtező minitornán. A csapat Németországgal és Bulgáriával döntetlent játszott (0-0, illetve 1-1) Írország ellen azonban 2-0-ás vereséget szenvedett. Várhidi Péter az mlsz.hu számára értékelte a torna tapasztalatait.

A harmadik helyen végzett az U19-es válogatott
A harmadik helyen végzett az U19-es válogatott

U19-es válogatottunk utolsó, Írország elleni Eb-selejtezőjén két, a meccs finisében kapott góllal 2-0-ás vereséget szenvedett. A másik mérkőzésen Németország 2-0-ra győzött Bulgária ellen, így a csoport élén a németek végeztek.

Gyömbér Gábor kezd Írország ellen
Gyömbér Gábor kezd Írország ellen

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

A középpályán verhetjük meg az íreket
A középpályán verhetjük meg az íreket

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Minden sérült felépülhet szombatra
Minden sérült felépülhet szombatra

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

A vízben is jól mozognak a fiatalok
A vízben is jól mozognak a fiatalok

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Több játékos is hiányozhat az írek ellen
Több játékos is hiányozhat az írek ellen

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Két meccs után két pontunk van
Két meccs után két pontunk van

U19-es válogatottunk második mérkőzésén is döntetlent játszott az írországi Eb-selejtező minitornán. Várhidi Péter együttese a Németország elleni, hétfői 0-0 után szerdán 1-1-et játszott Bulgária korosztályos csapatával.

Lencse László kezd Farkas Balázs helyén
Lencse László kezd Farkas Balázs helyén

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Három jelölt Farkas Balázs helyére
Három jelölt Farkas Balázs helyére

Kedd délben már valóban jó minőségű pályán edzettek az U19-es válogatott tagjai. Akik pályára léptek Németország ellen, csak regenerálódtak, a többieknek egyórás technikai foglalkozást tartott Várhidi Péter. A hétfőn bokasérülést szenvedett Farkas Balázs még nem vett részt az edzésen, ő csak a pálya széléről figyelte a szerda délutáni, Bulgária elleni Eb-selejtezőre készülő társakat.

Farkas Balázs sérülése nem súlyos
Farkas Balázs sérülése nem súlyos

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Döntetlen a legnagyobb rivális ellen
Döntetlen a legnagyobb rivális ellen

Az U19-es válogatott hétfőn lejátszotta első mérkőzését az írországi Európa-bajnoki selejtező minitornán. Várhidi Péter együttese a csoport esélyesének tartott Németország ellen 0-0-ás döntetlent ért el. A másik találkozó - Írország - Bulgária - 3-0-ás hazai győzelemmel végződött. Várhidi Péter a helyszínen nézte meg a mérkőzést, s értékelte a látottakat.

A Németország elleni kezdőcsapat
A Németország elleni kezdőcsapat

A szombat esti utazás és éjszakai érkezés után vasárnap délelőtt pihenőt adott az U19-es válogatott tagjainak Várhidi Péter. A szakvezető délben tartott edzést, a foglalkozásra azonban nem a legoptimálisabb körülmények között került sor.

Dublinban a Várhidi-csapat
Dublinban a Várhidi-csapat

A Várhidi Péter vezette U19-es válogatott keret szombat délután repülőre ült és elutazott Dublinba. A mieink elsőként a németekkel, majd a bolgárokkal, végül a házigazda írekkel mérkőznek meg az Eb-döntőbe jutásért.

Felszabadult játék, fölényes győzelem
Felszabadult játék, fölényes győzelem

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Kupagyőztessel és bajnokokkal egészült ki a keret
Kupagyőztessel és bajnokokkal egészült ki a keret

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Tatán készül az U19-es válogatott
Tatán készül az U19-es válogatott

Az Eb-selejzető minitornára készülő U19-es válogatott szerdától Tatán edzőtáborozik. A csapat tagjai szombaton utaznak Dublinba, ahol a jövő héten Németország, Bulgária és Írország korosztályos együttesével mérkőznek meg.

Szerdától Tatán készül a csapat
Szerdától Tatán készül a csapat

A Várhidi Péter által vezetett U19-es válogatott bő keretének tagjai szerdán találkoznak, s szombatig a tatai edzőtáborban készülnek az Eb-selejtezők írországi elitkörének mérkőzéseire. Az első találkozót a jövő hétfőn, Németország ellen vívja a csapat.

Visszavágtak a szlovákok
Visszavágtak a szlovákok

A keddi, 2-1-es magyar győzelem után szerdán Vágsellyén is megmérkőzött egymással Szlovákia és Magyarország U19-es válogatottja. A hazai csapat a 0-0-ás első félidőt követően 3-0-ás győzelmet aratott a korosztályos magyar csapat ellen.

A hosszú kihagyás ellenére nyerni tudott a csapat
A hosszú kihagyás ellenére nyerni tudott a csapat

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Győzelem Szlovákia ellen
Győzelem Szlovákia ellen

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

A Szlovákia elleni kezdőcsapat
A Szlovákia elleni kezdőcsapat

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Eb-főpróba Szlovákia ellen
Eb-főpróba Szlovákia ellen

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Szlovákia ellen készülnek az U19-esek
Szlovákia ellen készülnek az U19-esek

A májusi, írországi Európa-bajnoki selejtezőtornára készülő korosztályos válogatott tagjai vasárnap délelőtt találkoznak, majd a jövő héten két barátságos mérkőzést játszanak a szlovák U19-es csapat ellen.

Tehetségekben nincs hiány
Tehetségekben nincs hiány

Nagyszerű eredményt ért el a női U19-es válogatott, amely a múlt héten az Eb-selejtezők elitkörében, Németországban a második helyet szerezte meg. A csapat döntetlent játszott Skóciával, legyőzte a svéd válogatottat, s csak Németország együttesétől kapott ki.

Győzelem Svédország ellen - második lett a csapat
Győzelem Svédország ellen - második lett a csapat

Női U19-es válogatottunk nagyszerű eredményt ért el: Markó Edina együttese 3-1-re győzött a mieinknél jóval esélyesebbnek tartott svéd válogatott ellen, és megszerezte a Németországban zajló Eb-selejtezőtorna második helyét. Az első Németország, a harmadik Svédország, a negyedik pedig Skócia válogatottja lett.

Nem sikerült a bravúr
Nem sikerült a bravúr

Nyolc légiós az U19-es keretben
Nyolc légiós az U19-es keretben

Megérkezett Németországba a csapat
Megérkezett Németországba a csapat

Nem vagyunk esélytelenebbek riválisainknál
Nem vagyunk esélytelenebbek riválisainknál

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

Nehéz Eb-selejtezők előtt
Nehéz Eb-selejtezők előtt