Minden sérült felépülhet szombatra
U19 férfi   |   Archívum   |   2007. május. 18., 13:56
Minden sérült felépülhet szombatra

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt



Az U19-es válogatott támogatója
a Market Építő Zrt


Az Írországi Eb-selejtező minitornán résztvevő U19-es válogatott tagjai a csütörtöki dublini városnézés után péntek délelőtt a környéken tettek egy sétát. Meglátogattak egy történelmi kastélyt, a kikötőt, és megnéztek egy helyi golfklubot is.

A sérültek ugyan nem tartottak a többiekkel - ők délelőtt hidroterápiás kezelésen vettek részt az uszodában - ám úgy tűnik, valamennyien rendbe jönnek szombatra, azaz csak a két sárga lapos Vass Ádámnak kell kihagynia a szombat este, magyar idő szerint 20 órakor kezdődő Írország elleni mérkőzést.

- Pintér Ádám azt mondta, hogy ha kell, fájó lábbal is pályára lép, és Németh Krisztián bokája, illetve térde is rendbejött már - mondta el dr. Kormos Miklós, a csapat orvosa. - Farkas Balázzsal sem lesz gond, és a tegnap még a belső hajlítóizmát fájlaló Filkor Attila is jelezte, hogy gond nélkül vállalja a játékot.

Várhidi Péter délután edzést tart a keret tagjainak, s a foglalkozás után jelöli ki a szombati kezdőcsapatot. Ha valóban mindenki egészséges lesz, csak egy helyen változtat majd a hétfői, Németország elleni összeállításon: Vass Ádám helyett Nagy Sándor kezd majd.

Az Eb-selejtező minitorna állása:

1. Németország 4 pont
2. Írország 3 pont
3. Magyarország 2 pont
4. Bulgária 1 pont


A magyar válogatott harmadik mérkőzése

Május 19., szombat, 20.00
Írország - Magyarország


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.