Tatán készül az U19-es válogatott
U19 férfi   |   Archívum   |   2007. május. 09., 12:18
Tatán készül az U19-es válogatott

Az Eb-selejzető minitornára készülő U19-es válogatott szerdától Tatán edzőtáborozik. A csapat tagjai szombaton utaznak Dublinba, ahol a jövő héten Németország, Bulgária és Írország korosztályos együttesével mérkőznek meg.

 

Az U19-es válogatott támogatója
a Market Építő Zrt




Tízen később csatlakoznak

A keret tagjai közül tizenhárman jelentek meg a találkozón, szerda este csatlakozik a többiekhez a kispesti Debreceni András, aki együttesével délután a Magyar Kupa döntőjében léphet pályára, valamint az MTK Budapest négy játékosa, Vadnai Dániel, Balikó Milán, Lencse László és Simon Attila, akik klubjuk ligacsapatában játszanak szerdán.

Füzesi Zsolt és a csapat stábja

A válogatott keret tagjai közül öten csütörtökön érettségiznek, Filkor Attila, Vass Ádám, Korcsmár Zsolt, Szakály Dénes és Sipos Tamás csütörtök délután utazik majd Tatára.

Az indulás előtt Füzesi Zsolt főtitkár - aki korábban, még versenyigazgatóként elkísérte a csapatot a ciprusi tornára - szólt a válogatott tagjaihoz. 'Bár fiatal játékosként természetesen nem feladatotok, hogy mindenképpen megváltsátok a világot, azt igenis elvárjuk tőletek, hogy a mérkőzéseken mindent kiadjatok magatokból és a nemzeti mezt megillető módon küzdjetek' - mondta többek között a főtitkár.

Farkas Balázs kisebb sérülése

Úton az U19-es válogatott

Farkas Balázs kivételével mindenki egészséges. A Dinamo Kijev támadója egy régebbi sérülését érzi még, de minden bizonnyal számíthat majd rá Várhidi Péter. A csapat pénteken 17 órakor felkészülési mérkőzést játszik a Martonvásár ellen, majd szombat délután utazik Dublinba. Válogatottunk első mérkőzését hétfőn, magyar idő szerint 15 óra 30 perckor Németország ellen vívja, Bray-ben. Két nappal később, szintén ebben az időpontban a Belfield Parkban Bulgária lesz az ellenfél, a házigazdával, az ír válogatottal pedig a zárónapon, május 19-én, szombaton 20 órakor, Droghedában mérkőzik meg a csapat.

A magyar válogatott mérkőzései:
Május 14., hétfő, 15. 30
Magyarország – Németország

Május 16., szerda, 15. 30
Magyarország – Bulgária

Május 19., szombat, 20.00
Írország – Magyarország


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.