Szerdától Tatán készül a csapat
U19 férfi   |   Archívum   |   2007. május. 07., 13:47
Szerdától Tatán készül a csapat

A Várhidi Péter által vezetett U19-es válogatott bő keretének tagjai szerdán találkoznak, s szombatig a tatai edzőtáborban készülnek az Eb-selejtezők írországi elitkörének mérkőzéseire. Az első találkozót a jövő hétfőn, Németország ellen vívja a csapat.

 

Az U19-es válogatott támogatója
a Market Építő Zrt




23 játékos a bő keretben

Az U19-es válogatott 23-fős bő keretének tagjai az év legfontosabb feladatára, az írországi Eb-selejtezőkre készülnek. A játékosok szerdán költöznek be a tatai edzőtáborba, ahol a szombat délutáni utazásig készülnek a mérkőzésekre. Az edzések mellett egy felkészülési mérkőzés is szerepel a programban: pénteken 17 órakor a Martonvásár együttesével mérkőzik meg a korosztályos válogatott.

A szombat délutáni utazást követően a mieink későn este foglalják el szállásukat Dublinban, és első mérkőzésüket hétfőn – magyar idő szerint – 15 óra 30 perckor Németország válogatottja ellen vívják Bray-ben. Két nappal később szintén ebben az időpontban a Belfield Parkban Bulgária lesz az ellenfél, a házigazdával, az ír válogatottal pedig a zárónapon, május 19-én, szombaton 20 órakor, Droghedában mérkőzik meg a magyar válogatott.

Az együttesünk tagjait szállító repülőgép 20-án, 11 óra 45 perckor landol majd Ferihegyen.

Az U19-es válogatott bő kerete
Kapusok:
Esterházy Mátyás (Budafoki LC), Somodi Bence (Blackburn Rovers), Balikó Milán (MTK Budapest)

Védők:
Úr László (Nyíregyháza Spartacus), Pintér Ádám (MTK Budapest), Sipos Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Mészáros Márk (Újpest FC), Nagy József (Ferencváros), Vadnai Dániel (MTK Budapest), Nagy Tamás (Kazincbarcika FC), Debreceni András (Budapest Honvéd)

Középpályások:
Szakály Dénes (Kaposvári Rákóczi), Nagy Sándor (Ferencváros), Farkas Balázs (Dinamo Kijev), Filkor Attila (FC Internazionale), Vass Ádám (Stoke City), Gyömbér Gábor (America FC), Stieber Zoltán (Aston Villa), Kottán Krisztián (Integrál-DAC), Korcsmár Zsolt (Újpest FC)

Csatárok:
Lencse László (MTK Budapest), Simon Attila (MTK Budapest), Németh Krisztián (MTK Budapest)

A magyar válogatott mérkőzései:
Május 14., hétfő, 15. 30
Magyarország – Németország

Május 16., szerda, 15. 30
Magyarország – Bulgária

Május 19., szombat, 20.00
Írország – Magyarország


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.