Az U19-es válogatottunk bravúrja - visszhangok, vélemények, értékelések (összefoglaló)
U19 férfi   |   Archívum   |   2008. július. 18., 20:08
Az U19-es válogatottunk bravúrja - visszhangok, vélemények, értékelések (összefoglaló)

U19-es válogatottunk csütörtöki, Spanyolország elleni 1-0-ás győzelme azt jelentette, hogy bejutottunk az Eb négy legjobb csapata közé - és résztvevői leszünk a jövő évi, Egyiptomban rendezendő U20-as világbajnokságnak.

A siker kapcsán az MLSZ legfelsőbb szintű vezetői, a szövetség döntéshozói, labdarúgásunk illusztris vezetői mondták el honlapunknak, hogyan élték meg a sikert, mit gondolnak a csapatról, az eddigi eredményekről, s miben bíznak a folytatást illetően.

Kisteleki István, az MLSZ elnöke:

- Nagyon örülök mindkét győzelemnek, de átfogó értékelést csak a torna lezárása után szeretnék adni. Ezért, bár a jó szereplés már egyértelmű, ne kapkodjunk el semmit, hiszen az Eb még további előrelépési lehetőségeket is kínál. Most csak annyit mondhatok, hogy alaposan megtervezett és megalapozott munka eredménye a siker, amelynek hasznát a magyar labdarúgás hosszabb távon érzi és tapasztalja majd. Az érdem a sikerorientált, a hazai futballért szakmai és egyéb területeken dolgozó személyeké is, akik remekül működtek együtt. A csapat az MLSZ részéről minden támogatást megkapott, az az egység, ami a pályán mutatkozik meg, nagyon kemény háttérmunka gyümölcse.

Dunai Antal, szakmai alelnök:

- Egyértelműen megérdemelt győzelmet arattunk, és a játékosok mellett a magyar szurkolók is kitettek magukért. A srácok remekül futballoztak, és egy olyan csapatot győztek le, amelyet előzetesen jóval esélyesebbnek tartottak. Ez tényleg hatalmas eredmény, hiszen a spanyolok ebben a korosztályban is Európa legjobbjai között vannak. Most azonban jobbak voltunk náluk...

Dr. Helmeczy László, jogi alelnök:

- A hat pont megszerzése mellett talán az a legpozitívabb, hogy a fiúk szemmel láthatóan nagyon akarták a győzelmet és kellő tisztelettel képviselték hazájukat. Koruk ellenére átérezték, mit jelent címeres mezben játszani, egy percre sem lazítottak, mindenki végighajtotta a meccseket. Ez a hozzáállás példamutató. Emellett minden csapatrészben voltak kimagaslóan teljesítő játékosok. Végre azt láthattunk, hogy egy tétmeccs után az ellenfél tagjai - jelen esetben a spanyolok - fekszenek sírva a földön. Ez már nagyon kellett a magyar labdarúgásnak...

Nemes Ferenc, általános alelnök:

- Szó szerint szenzációs eredményt értünk el, a spanyol labdarúgást joggal értékelik nagyra. Spanyolország megnyerte a felnőtt Eb-t, ide is címvédőként érkezett, így legyőzése nagy fegyvertény. Óriási siker a magyar labdarúgás számára, hogy már a legjobb négy között vagyunk, azaz biztos a bronzérem. Nem tudhatjuk, a négy között ki lesz az ellenfelünk, de most már bármi megtörténhet... Felemelő volt látni, hogy jó másfélezer magyar szurkolt a csapatnak a stadionban, köszönet jár mindenkinek, aki a válogatott mellett állt.

Fekete Miklós, elnökségi tag:

- Azt hiszem nemcsak nekem, hanem mindenkinek nagy örömöt szerzett Spanyolország legyőzése és a vb-részvétel kivívása. Két éve csapatvezetőként ott voltam Luxemburgban, amikor ugyanez a korosztály az U17-es Eb-n megmérkőzött a spanyolokkal - akkor 2-0-ra kikaptunk. Szemmel látható, hogy a mieink azóta milyen sokat fejlődtek, és ezért dicséret illeti őket, és a mellettük, velük dolgozókat is. Ez a válogatott igazi csapat, a szó legnemesebb értelmében, felnőtt profijaink tanulhatnának a fiataloktól. A sikernek örülnünk kell akkor is, ha kicsi - hát még ha ilyen nagy...

Ferencz Gábor, elnökségi tag:


- Csak azt tudom megismételni, ami a médiában is megjelent: a csapat nagyon nagy bravúrt hajtott végre. Gratulálok a vezetőknek, a stáb tagjainak és a játékosoknak, és remélem, ez még csak a kezdet, a folytatás is hasonló lesz. Mindkét meccsen egyértelműen megérdemeltük a győzelmet, és az eredmények azt mutatják, most már nem vitatható: csapatunk mindenképpen a korosztály európai legjobbjai között van.

Horváth Cs. Attila, elnökségi tag:


- A bolgárok elleni meccsen ott voltam, Spanyolország legyőzését a tévében néztem, de ezután mindegyik találkozónkon jelen leszek. Aki egy kicsit is szereti a magyar futballt, annak most őszintén örülnie kell. Nehéz különbséget tenni a korosztályok között, de én mindig ezt a gárdát tartottam a legígéretesebbnek, és a selejtezőbeli, valamint a döntőben produkált eredmények azt mutatják, hogy igazam volt. Sokan kérdezik most tőlem, mi a siker titka. Nos, ez a csapat meg tud nyerni olyan meccseket, amelyeket más együttes nem, mert van benne valami, ami miatt több mint az elmúlt évtizedek magyar gárdái. Tamási Zsolt mondta nekem egyszer, hogy ez nagyon remek korosztály, de az utána következő három-négy még jobb. Legyen úgy...

Jámbor János, elnökségi tag:

- Nagyon tetszett a spanyolok elleni meccs. A tizenkilenc esztendős fiatalok nagyon felnőtt szinten játszottak, nem úgy, ahogyan arra 'ifistáktól' számítani lehet. Remélem, hogy a következő években nem törik meg a futballisták fejlődése, és egyénileg, valamint magyar válogatottként is komoly nemzetközi elismerést szereznek maguknak, és a magyar labdarúgásnak.

Dr. Kovács Péter, elnökségi tag:


- Magyarország, valamint a hazai labdarúgás számára kiugró sikert ért az U19-es együttesünk. A fiatalok pazar teljesítményt produkálnak, és az ilyesmit nagyon meg kell becsülnünk. Gratuláció illeti őket, valamint mindenkit, aki tett a kiváló szereplésért.

Molnár Csaba, elnökségi tag:

- Megható volt látni a sok magyar szurkolót, akik a helyszínen bíztatták együttesünket. Természeten nem csak ők voltak boldogok a meccsek után, hanem az elnökség tagjai is. Minden siker segít bennünket abban, hogy nagyobb társadalmi elismertség mellett végezhessük tevékenységünket. Az is reményt ad, hogy hamarosan átadják a Telki Edzőközpontot, és a jövőben egészen más, világszínvonalú körülmények között készülhetnek a korosztályos válogatottak. Kezdettől fogva bíztam abban, hogy az U19-esek kivívják a vb-szereplés jogát, és csapatvezetőként itt Prágában személyesen is megtapasztalhattam a nagyszerű csapatszellemet. Köszönet illeti a klubvezetőket és szakembereket a játékosok felkészítéséért.

Nagy Ferenc, elnökségi tag:

- Örömöt és büszkeséget érzek, és nagyon bizakodó vagyok. Egyértelműen látszik, hogy ha ez a keret együtt marad, akkor sok és komoly munka után néhány év múlva az A-válogatott gerincét képezheti majd. Érzésem szerint a spanyolok elleni győzelem kissé szerencsés volt, de ettől függetlenül egyértelműen bravúros eredmény. Ám fontos, hogy a 'földön maradjunk' és ugyanilyen felfogásban folytassuk Eb-szereplésünket.

Pál László, elnökségi tag:

- Csak a legnagyobb öröm hangján nyilatkozhatunk az eredményről. A csapat már túlteljesítette az elvárásokat, különösen a Spanyolország elleni győzelem volt felemelő. Ami ezután következik már csak ráadás, hab a tortán, s reméljük, hogy ezzel még nincs vége a jó sorozatnak. A stáb mindent megtett, a keret jó, a csapatszellem pedig egyenesen nagyszerű. Nagyon remélem, hogy később, évek múlva is büszkék lehetünk ezekre a fiúkra.

Dr. Rákóczy István, elnökségi tag:

- Nem volt szerencsém látni a mérkőzést, de előzetesen nagyon hittem a fiúkban. Bíztam a győzelemben, de amikor megtudtam az eredményt, bizony könnyes lett a szemem. Futballunknak égető szüksége volt egy ilyen parádés sikerre. Ahhoz, hogy a jelenlegi MLSZ munkáját elismerés kísérje, hasonló bravúrokra van szükség. Én nemcsak reménykedem ebben, hanem hiszek is.

Scheer Sándor, elnökségi tag:

- Csak gratulálni tudok minden, a válogatottal foglalkozó szakembernek és persze a játékosoknak. Büszke vagyok, és örülök annak, hogy igazi csapatot és nem 'csak' egy futballcsapatot láttam a pályán. A srácok megmutatták, hogy hajtanak, küzdenek, és képesek akár áldozatot is hozni a közös cél érdekében. A szurkolók kiváló hangulatot teremtettek a stadionban, és ebből is látszik, hogy elég bármilyen siker ahhoz, hogy ismét a magyar futball mellé álljanak, tehát igenis érdemes a labdarúgásért munkálkodni. Az elődöntőn is sok nézőre számíthatunk és reméljük, a magyar közönség ki is szurkolja majd a sikert.

Szima Gábor, elnökségi tag:

- A Karagandiban játszott UEFA-Kupa meccsünk után, a repülőtéren értesültünk arraól, hogy 1-0-ra vezetünk a spanyolok ellen, de itthon örültünk igazán, amikor leszálltunk, és kiderült: ez is maradt a végeredmény, sőt, bejutottunk az elődöntőbe. Büszke vagyok a játékosokra, még akkor is, ha elnökségi tagként nem érzem különösebben, hogy személyesen is közöm lenne a sikerhez. Remélem, hogy fiataljaink még ennél is nagyobb bravúrra lesznek képesek, s rövid időn belül A-válogatottunknak is oszlopos tagjaivá válnak. Gratulálok Várszegi Gábornak! Az ő anyagi áldozatának és munkájának nagyban köszönhető, hogy ilyen kitűnő U19-es válogatottunk van.

Jámbor László, az MLSZ fejlesztési igazgatója:

- Büszkék lehetünk arra, hogy a magyar játékosok genetikai adottságai nagyszerűek, sok a tehetséges labdarúgónk. Ennek eredményeként a múltban rengetegen értek el sikereket, és a jelenlegi U19-esek között is sok a tehetség. Ugyanakkor a futball mai világában sokkal átgondoltabb és következetesebb munka szükséges ahhoz, hogy a mostanihoz hasonló eredményeknek gyakrabban örülhessünk. A jó futballisták „gyártását” a nemzetközi szintéren sokkal nagyobb alapossággal készítik elő. Nem ünneprontás, ha azt mondom, a kvalitás átfogó fejlesztéséhez szisztematikus, tudományos alapokon nyugvó munka szükségeltetik.

Joe Böröcz, az Újpest FC ügyvezető igazgatója:

- Ott voltam a spanyolok elleni meccsen, örülök, hogy a helyszínen láthattam az Eb-címvédő legyőzését. Az U19-esek remeklése és az A-válogatott utóbbi két meccse lendületet adhat futballunknak és hitet a szurkolóknak. Már bejutottunk Európa négy legjobb csapata közé, és még ennél is szebben szerepelhetünk. Ha a labdarúgásunk felhívja magára Európa figyelmét, az bajnokságunkra is pozitív hatással lehet. Az Újpest vezetősége nevében gratulálok a válogatottnak és a szakmai stáb tagjainak.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.