U19-es Európa-bajnokság, elődöntő:Mi játszottunk jobban, de az olaszok győztek
U19 férfi   |   Archívum   |   2008. július. 23., 20:12
U19-es Európa-bajnokság, elődöntő:Mi játszottunk jobban, de az olaszok győztek

U19-es válogatottunk szerdán Olaszország ellen lépett pályára a csehországi Eb elődöntőjében. A mieink jól és veszélyesen futballoztak, ám a meccs egyetlen gólját az olaszok szerezték, így nem sikerült bejutnunk a fináléba. Fiataljaink azonban így is bronzéremmel térhetnek haza, s jövőre ott lesznek az egyiptomi világbajnokságon.

A cserejátékos döntött

Az első félidőben a mieink egyértelmű fölényben futballoztak. A magyar csapat az első perctől kezdve sokkal nyíltabb és kezdeményezőbb volt, mint az olasz. A középpályán is a mi akaratunk érvényesült, s míg Gulácsinak mindössze egyszer kellett védenie, az olasz kapusnak akadt dolga bőven. Mindkét szélről érkeztek pontos beadások, s jó kényszerítők után középen is többször kerültek a kapu elé játékosaink. Többször is az utolsó pillanatokban csúszott hiba támadásépítéseinkbe, de így is szerezhettünk volna gólt, gólokat. Az olasz gárda labdabiztos, erős csatárai ettől függetlenül sokszor jelentettek veszélyt kapunk előtt, ám két középső védőnk igen jól helyezkedve, magabiztosan oldotta meg feladatát.

A második játékrészt is a magyar válogatott kezdte veszélyesebben, de hiába dolgoztunk ki helyzeteket, ezek közül egyet sem sikerült értékesíteni. Az olasz csapat azonban a 65. percben ki tudta használni egyik lehetőségét, és a szünetben csereként beállt Forestieri révén vezetést szerzett. A gól néhány percre visszavetette a mieinket, de Sisa Tibor változtatott, behozta Bajner Bálintot, s ezzel átálltunk a kétékes játékra.

A meccs utolsó időszakában ismét előttünk adódott több gólszerzési lehetőség, ám nem sikerült egyenlítenünk. Szégyenkezésre azonban távolról sincs okunk, válogatottunk remek teljesítményt nyújtva szerzett bronzérmet a kontinenstornán.

Megérdemeltük volna...

A meccsen vagy háromezer magyar szurkoló buzdította a mieinket, s drukkereink a meccs után lelkesen köszönték meg válogatottunknak a jó szereplést.

- Két nagyszerű csapat jó meccsét láthatták a nézők, nagyon sajnálom, hogy nem sikerült még boldogabbá tenni drukkereinket, mert hiába játszottunk jól, az egyetlen gólt az olaszok szerezték - nyilatkozta a találkozást követően Sisa Tibor. - Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok a srácokra és talán nem túlzás, ha azt mondom: mi is megérdemeltük volna, hogy bejussunk a döntőbe.

A másik elődöntőben Németország hosszabbítás után 2-1-re győzött a házigazda Csehország ellen, így szombaton a döntőben Olaszország és Németország csap majd össze.

Németország - Csehország 2-1(1-1, 1-1,1-1)
Gólszerző: Risse a 17, Sukuta-Pasu a 119. illetve Necid a 24. percben


A mérkőzés tudósítása ide kattintva olvasható.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.