Hírkereső

Aktualitások

Tíz emberrel értünk el döntetlent Norvégia ellen
Tíz emberrel értünk el döntetlent Norvégia ellen

A magyar U19-es válogatott megkezdte szereplését a horvátországi Eb-elitkörös csoportjában, első mérkőzésén - a 65. perctől emberhátrányban játszva - gólnélküli döntetlent ért el a norvégok ellen.

Elutazott a horvátországi elitkörre az U19-es válogatott
Elutazott a horvátországi elitkörre az U19-es válogatott

Férfi U19-es válogatottunk szerdán délután, a norvégok elleni mérkőzéssel kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező elitkörben.

Döntetlent játszott Cipruson az U19-es válogatott
Döntetlent játszott Cipruson az U19-es válogatott

U19-es válogatottunk utolsó nemzetközi felkészülési mérkőzését játszotta a márciusi, horvátországi Eb-selejtező elitkör előtt.

Idei első összetartásán vett részt az U19-es válogatott
Idei első összetartásán vett részt az U19-es válogatott

Németh Antal, az Eb-selejtező elitkörre készülő U19-es válogatott szövetségi edzője több új labdarúgót is meghívott a négynapos edzőtáborba, Telkibe.

Elitkörös ellenfelet kapnak utánpótláscsapataink
Elitkörös ellenfelet kapnak utánpótláscsapataink

Idén is bejutott az Eb-selejtezők elitkörébe férfi U17-es és U19-es válogatottunk. Mindkét korosztály tavaszi csoportbeosztását csütörtök délelőtt sorsolják. Ekkor derül ki az is, kikkel játszunk a következő idény őszi tornáin.

Bravúros győzelemmel zárta az évet az U19-es válogatott
Bravúros győzelemmel zárta az évet az U19-es válogatott

Emberhátrányban is tudtunk gólokat lőni az olaszoknak a két csapat Recanatiban rendezett felkészülési mérkőzésén, és 3-2-es győzelemmel zártuk az évet.

U17, U19: Idegenben zárják az évet elitkörös válogatottjaink
U17, U19: Idegenben zárják az évet elitkörös válogatottjaink

A Preisinger Sándor vezette férfi U17-es csapat szerdán Poprádon lép pályára a házigazda szlovákok ellen, míg Németh Antal együttese, az U19-es válogatott pénteken Ancona közelében, Recenatiban meccsel az olaszokkal.

U19: Felkészülten játszott és csapatként volt erős a válogatott
U19: Felkészülten játszott és csapatként volt erős a válogatott

Az osztrákok legyőzése után hét ponttal, csoportelsőként jutott a tavaszi elitkörbe a Németh Antal vezette U19-es válogatott. A győztes meccs után Csonka András és Ásványi Balázs nyilatkozott az mlsz.hu-nak.

Legyőztük Ausztriát, elitkörben az U19-es válogatott
Legyőztük Ausztriát, elitkörben az U19-es válogatott

Az utolsó percben döntötte el a mérkőzést a férfi U19-es válogatottunk Ausztria ellen a hazai rendezésű Eb-selejtező minitorna zárónapján. A 2–1-es győzelmünk azt jelenti, hogy csoportelsőként jutott elitkörbe a csapatunk.

U19: Nem tudtuk feltörni a koszovói védelmet
U19: Nem tudtuk feltörni a koszovói védelmet

U19-es válogatottunk végigtámadta a Koszovó elleni Eb-selejtezőt, de a szervezetten védekező vendégek kihúzták kapott gól nélkül, és megszerezték az egyik pontot Telkiben.

U19: Szép gólokkal vertük Szlovéniát
U19: Szép gólokkal vertük Szlovéniát

U19-es válogatottunk szerdán megkezdte szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán: Németh Antal csapata hátrányból fordítva, megérdemelten győzött Szlovénia ellen.

Szlovénia ellen kezdjük az U19-es Eb-selejtező tornát
Szlovénia ellen kezdjük az U19-es Eb-selejtező tornát

U19-es válogatottunk szerdán megkezdi szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán.

Döntetlennel zártuk a Vilotic-tornát
Döntetlennel zártuk a Vilotic-tornát

U19-es válogatottunk a második helyen fejezte be a szabadkai Vilotic-tornát, miután az utolsó játéknapon 2-2-es döntetlent játszott Montenegró korosztályos csapatával.

U19: Kevés volt az egygólos előny Izrael ellen
U19: Kevés volt az egygólos előny Izrael ellen

U19-es válogatottunk 3-1-es vereséggel zárta az izraeliek elleni mérkőzést a szabadkai Vilotic-torna második játéknapján.

U19: A szerbek legyőzésével kezdtük a Vilotic-tornát
U19: A szerbek legyőzésével kezdtük a Vilotic-tornát

Németh Antal együttese a szabadkai viadalon játssza utolsó felkészülési mérkőzéseit a hazai rendezésű Eb-selejtező torna előtt. A torna első játéknapján a házigazda szerbekkel mérkőztek a mieink.

U19: Szoros meccsen maradtunk alul Anglia ellen
U19: Szoros meccsen maradtunk alul Anglia ellen

U19-es válogatottunk közel járt a pontszerzéshez az angolok ellen a Kínában zajló Panda Kupa záró játéknapján, de kihagyta helyzeteit, ellenfelünk egy első félidei találattal 1-0-ra megnyert a mérkőzést.

U19: Legyőztük Uruguayt a Panda Kupán
U19: Legyőztük Uruguayt a Panda Kupán

A kínai Csengtuban zajló Panda Kupa második játéknapján a magyar U19-es válogatott taktikusan, fegyelmezetten játszva, Krebsz Máté és Daróczi Zoltán góljaival 2-1-re legyőzte az uruguayiakat.

Vereséggel kezdte a Panda Kupát az U19-es válogatott
Vereséggel kezdte a Panda Kupát az U19-es válogatott

U19-es válogatottunk a házigazda kínaiakkal mérkőzött meg a chengdui Panda Kupa első játéknapján, a hazaiak mindkét félidőben két-két gólt szerezve magabiztosan megnyerték a találkozót.

Kína ellen kezdi a Panda Kupát az U19-es válogatott
Kína ellen kezdi a Panda Kupát az U19-es válogatott

U19-es válogatottunk vasárnap elutazott a kínai Chengdu városába, ahol szerdán, a házigazdák elleni kezdi meg szereplését a négycsapatos Panda Kupán.

Harmadikként zárt Macedóniában az U19-es válogatott
Harmadikként zárt Macedóniában az U19-es válogatott

A szkopjei Eb-selejtező elitkör utolsó fordulójában a lettek a 89. és a 91. percben szerzett gólokkal győzték le a mieinket 3-2-re.

Hétgólos meccset nyert Macedónia ellen az U19-es válogatott
Hétgólos meccset nyert Macedónia ellen az U19-es válogatott

Macedónia egyszer, mi háromszor vezettünk és végül 4-3-ra nyertünk a két csapat szkopjei összecsapásán. Az angolok második mérkőzésüket is magabiztosan nyerték, és kijutottak az Európa-bajnokságra.

Csak egy félidőn keresztül tudtuk feltartóztatni az angolokat
Csak egy félidőn keresztül tudtuk feltartóztatni az angolokat

A magyar U19-es válogatott szünetben 1-0-ra vezetett ugyan az angolok ellen az U19-es Eb-elitkör macedóniai tornájának első játéknapján, de a második félidőben a britek megérdemelten fordították meg az eredményt, és nyerték meg 4-1-re a találkozót.

Elutazott Macedóniába az U19-es válogatott
Elutazott Macedóniába az U19-es válogatott

Szerdán a korosztály Eb-címvédője, Anglia lesz az első ellenfél a selejtező elitkörében.

Megkezdte az elitkörös felkészülést az U19-es válogatott
Megkezdte az elitkörös felkészülést az U19-es válogatott

A Németh Antal vezette csapat Anglia, Macedónia és Lettország ellen lép pályára Szkopjében a finnországi korosztályos Eb-szereplés kiharcolásáért.

Négygólos vereséghez vezettek a hibáink Lisszabonban
Négygólos vereséghez vezettek a hibáink Lisszabonban

A magyar férfi U19-es válogatott Lisszabonban játszotta le utolsó felkészülési mérkőzését a márciusi, szkopjei Eb-selejtező elitkör előtt.

Portugáliában főpróbázik az U19-es válogatott
Portugáliában főpróbázik az U19-es válogatott

Az Európa-bajnoki elitkör előtt álló U19-es válogatott utolsó felkészülési mérkőzését játssza szerdán a márciusi, macedóniai selejtezőtorna előtt.

Biztató játék és döntetlen Görögországban
Biztató játék és döntetlen Görögországban

Az Európa-bajnoki selejtezők elitkörére készülő U19-es válogatott görögországi túrával kezdte az évet.

U19: Görögország ellen kezdődik meg az elitkörös felkészülés
U19: Görögország ellen kezdődik meg az elitkörös felkészülés

A magyar férfi U19-es válogatott Görögország ellen, Athénban kezdi meg a 2018-as felkészülését az Európa-bajnoki selejtezők elitkörére.

A címvédő angolokkal is játszik tavasszal az U19-es válogatott
A címvédő angolokkal is játszik tavasszal az U19-es válogatott

Nyonban kisorsolták az U17-es és U19-es férfi válogatottak Eb-elitkörös csoportjait, valamint elkészültek az őszi Eb-selejtezők csoportbeosztásai is.

Utánpótlás: javulást hoztak a remek őszi eredmények
Utánpótlás: javulást hoztak a remek őszi eredmények

Szerdán Nyonban, az UEFA székhelyén sorsolják ki a férfi U17-es és U19-es Eb-selejtező elitkör csoportjait, és elkészül a következő idény őszi selejtezőinek csoportbeosztása is.

Utánpótlás: 12 meccs, 11 győzelem, négyből négy elitkör
Utánpótlás: 12 meccs, 11 győzelem, négyből négy elitkör

Akárcsak tavaly, idén is az összes utánpótlás-korosztály sikerrel vette az őszi Európa-bajnoki selejtezőket, a női U17, a női U19, a férfi U17 és a férfi U19 is várja az elitkör sorsolását.

UEFA Ifjúsági Liga: Győzelemmel jutott tovább a Honvéd-MFA
UEFA Ifjúsági Liga: Győzelemmel jutott tovább a Honvéd-MFA

A Budapest Honvéd–MFA U19-es labdarúgócsapata bejutott a 16 közé a bajnoki ágon az UEFA Ifjúsági Ligában: a kispestiek az idegenbeli 2–2 után a szerdai visszavágón 1–0-ra legyőzték a montenegrói Sutjeska Niksic együttesét.

U19: Öt gólt lőttünk Máltának, elitkörben a válogatott
U19: Öt gólt lőttünk Máltának, elitkörben a válogatott

A magyar U19-es válogatott utolsó Eb-selejtező mérkőzésén 5-1-re legyőzte a máltaiakat, és a második helyen zárt csoportjában.

U19: megérdemelt holland siker az Eb-selejtezőn
U19: megérdemelt holland siker az Eb-selejtezőn

U19-es válogatottunk szombaton a házigazda hollandok ellen folytatta szereplését Eb-selejtező csoportjában.

U19: Fontos győzelmet harcoltunk ki Szlovénia ellen
U19: Fontos győzelmet harcoltunk ki Szlovénia ellen

Férfi U19-es válogatottunk szerdán megkezdte szereplését a hollandiai Eb-selejtező tornán, és egy nagyon fontos mérkőzésen, az utolsó percben szerzett góllal harcolta ki Szlovénia ellen a 2–1-es győzelmet.

U19: Szlovénia ellen kezdjük az Eb-selejtezőket
U19: Szlovénia ellen kezdjük az Eb-selejtezőket

Férfi U19-es válogatottunk szerdán megkezdi szereplését a hollandiai Eb-selejtező tornán, első ellenfele a szlovén csapat lesz.

UEFA Ifjúsági Liga - Döntetlent játszott idegenben a Honvéd-MFA
UEFA Ifjúsági Liga - Döntetlent játszott idegenben a Honvéd-MFA

A Budapest Honvéd-MFA U19-es labdarúgócsapata 2–2-es döntetlent játszott a montenegrói Sutjeska Niksic otthonában az UEFA Ifjúsági Ligában, a bajnoki ág első fordulójának szerdai első mérkőzésén.

U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott a harmadik helyért lépett pályára hétfőn Ukrajna korosztályos legjobbjai ellen a vajdasági Vilotic-tornán, de nem sikerült a bronzérem megszerzése, Marcus Jahn csapata 2–1-es vereséget szenvedett.

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben

A magyar férfi U19-es együttesünk pénteken kezdte meg szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: A Vilotic-tornán folytatja felkészülését a válogatott
U19: A Vilotic-tornán folytatja felkészülését a válogatott

U19-es együttesünk pénteken kezdi meg szereplését a vajdasági Vilotic-tornán, első ellenfele Izrael korosztályos csapata lesz.

U19: Eb-résztvevőkkel erősödött a válogatott
U19: Eb-résztvevőkkel erősödött a válogatott

Az Eb-selejtező minitorna előtt álló U19-es válogatott szerdán háromnapos összetartást zárt Telkiben.

U19: Megmutatta óriási erejét a válogatott
U19: Megmutatta óriási erejét a válogatott

Most még csalódásként, elszalasztott lehetőségként élik meg az Eb-selejtező elitkört az U19-es férfi válogatott játékosai, de eljön az idő, amikor már sikerként tekintenek vissza a csehországi tornára a kerettagok.

U19: Szomorú győzelem Skócia ellen
U19: Szomorú győzelem Skócia ellen

Férfi U19-es válogatottunk 2-1-re legyőzte a skótokat Zlinben, de a csehek is győzni tudtak a párhuzamosan futó csoportmeccsen Ausztria ellen, így ők nyerték a csoportot, és jutottak ki a grúziai Eb-re.

U19: Felkészült a skótokból a válogatott
U19: Felkészült a skótokból a válogatott

Hétfőn 19.00 órakor a csehországi Zlinben lép pályára az U19-es férfi válogatott a csehországi Eb-selejtező elitkör utolsó fordulójában, az ellenfél Skócia együttese lesz. Az Európa-bajnoki részvételhez nem elég nyerni, az osztrákok sikerére is szükség van a csehek ellen.

U19: Döntő volt a frissesség, már szurkolunk az osztrákoknak
U19: Döntő volt a frissesség, már szurkolunk az osztrákoknak

U19-es válogatottunk egy győzelemmel és egy vereséggel várja a hétfői, skótok ellen Eb-elitkörös mérkőzést Csehországban, és még bízhat az Európa-bajnoki részvétel kiharcolásában.

U19: Hatalmasat küzdve két góllal legyőztük az osztrákokat
U19: Hatalmasat küzdve két góllal legyőztük az osztrákokat

U19-es férfi válogatottunk 40 percet emberhátrányban futballozva 3-1-re legyőzte az osztrákokat a csehországi Eb-selejtező elitkör második játéknapján, így megőrizte esélyét az Eb-részvétel kiharcolására.

U19: Túl sokat hibáztunk, vereség lett a vége
U19: Túl sokat hibáztunk, vereség lett a vége

U19-es férfi válogatottunk vereséggel kezdte meg szereplését a csehországi Eb-selejtező elitkörben, a házigazdák ellen.

A héten az Eb-részvételért harcolnak a korosztályos válogatottak
A héten az Eb-részvételért harcolnak a korosztályos válogatottak

Fontos hét vár a férfi U17-es és U19-es válogatottra, a következő napokban eldől, hogy a két csapat részt vehet-e az idei kontinensviadalon.

U17, U19: keretet szűkítettek a szövetségi edzők
U17, U19: keretet szűkítettek a szövetségi edzők

A férfi U17-es válogatott kedden, az U19-es válogatott szerdán kezdi meg szereplését az Eb-selejtező elitkörben. Szélesi Zoltán és Michael Boris is szűkítette az elmúlt napokban Telkiben készülő keretét.

U17, U19: megvannak az elitkörös bő keretek
U17, U19: megvannak az elitkörös bő keretek

U17-es és U19-es válogatottunk is Eb-selejtező elitkörben játszik március végén, Szélesi Zoltán és Michael Boris is kihirdette bő keretét a tornákra.

Négynapos edzőtábort zárt az U19-es válogatott
Négynapos edzőtábort zárt az U19-es válogatott

A csehországi Eb-selejtező elitkörre készülő korosztályos válogatott szerdán az NB II-es Soroksár elleni játszott edzőmeccset.

U19: 23 játékos bizonyíthatott Telkiben
U19: 23 játékos bizonyíthatott Telkiben

Michael Boris szövetségi edző négynapos edzőtáborozást tartott az U19-es válogatott bővebb keretében számításba vett labdarúgóknak.

Új szövetségi edző az MLSZ-nél
Új szövetségi edző az MLSZ-nél

Marcus Jahn az U18-as és az U19-es válogatott mellett dolgozik a jövőben, de Bernd Storck sportigazgató elárulta: a szövetség az edzőképzés területén is nagy hasznát veheti a fiatal szakembernek.

U17, U19: remek évet zárt a férfi utánpótlás
U17, U19: remek évet zárt a férfi utánpótlás

Korábban még sosem volt rá példa, hogy mind a férfiaknál, mind a nőknél az elitkörben képviseltesse magát az U17-es és az U19-es válogatott is – a korosztályok a kvalifikáció mellett tornagyőzelmekkel és remek sikerekkel is megörvendeztették a szurkolókat.

U17, U19: Elkészült az elitkör csoportbeosztása
U17, U19: Elkészült az elitkör csoportbeosztása

Az UEFA kisorsolta a korosztályos férfi válogatottak elitkörének csoportbeosztását, valamint a 2017/2018-as Eb-kvalifikáció selejtezőcsoportjait.

U19: Fél év alatt még sokat fejlődhet a válogatott
U19: Fél év alatt még sokat fejlődhet a válogatott

A magyar U19-es válogatott nagyon nehéz csoportból jutott tovább az Európa-bajnoki selejtező sorozat első tornáján, a főszereplők szerint a siker kulcsa a remek csapategység volt.

Utánpótlás: Négyből négy továbbjutás!
Utánpótlás: Négyből négy továbbjutás!

Nagyszerű őszt zártak utánpótlás-válogatottjaink, mind a női, mind a férfi U17-es és U19-es válogatott továbbjutott Eb-selejtező csoportjából.

U19: legyőztük az örményeket, megvan a továbbjutás
U19: legyőztük az örményeket, megvan a továbbjutás

A magyar U19-es válogatott a svájciak után az örményeket is legyőzte a jereváni Eb-selejtező minitornán, és csoportmásodikként jutott a tavaszi elitkörbe.

U19: hazai pályán veszélyes lehet az örmény válogatott
U19: hazai pályán veszélyes lehet az örmény válogatott

A magyar válogatott kedden, magyar idő szerint 12.00 órakor lép pályára Jerevánban a házigazda örmények ellen Eb-selejtezőn. A tét a továbbjutás kiharcolása.

U19: legyőztük Svájcot, nagy lépés a továbbjutás felé
U19: legyőztük Svájcot, nagy lépés a továbbjutás felé

U19-es válogatottunk Tóth Bence duplájával 2-1-re nyert a svájciak ellen Jerevánban, az Európa-bajnoki minitorna második játéknapján.

U19: hajrágóllal vertük a görögöket
U19: hajrágóllal vertük a görögöket

U19-es válogatottunk a görög válogatottal mérkőzött meg Telkiben, és Csernik Kornél 85. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött.

U19: Egyszerű a képlet a Svájc elleni meccs előtt
U19: Egyszerű a képlet a Svájc elleni meccs előtt

U19-es válogatottunk vereséggel kezdte meg szereplését a jereváni Eb-selejtező tornán, de a továbbjutásra, vagyis az első két hely valamelyikének megszerzésére továbbra is megvan az esélye, ehhez azonban Svájc és Örményország ellen egyaránt eredményes játékra lesz szükség.

U19: egygólos vereség az Eb-selejtezős nyitányon
U19: egygólos vereség az Eb-selejtezős nyitányon

U19-es válogatottunk az első félidőben több gólt is szerezhetett volna az olaszok elleni Eb-selejtezőn, a fordulás után azonban az ellenfél jobban játszott, és megszerezte a győzelmet.