A héten az Eb-részvételért harcolnak a korosztályos válogatottak
U19 férfi   |   Archívum   |   2017. március. 20., 14:36
A héten az Eb-részvételért harcolnak a korosztályos válogatottak

Fontos hét vár a férfi U17-es és U19-es válogatottra, a következő napokban eldől, hogy a két csapat részt vehet-e az idei kontinensviadalon.

A 2000. január 1-je után született labdarúgókból álló U17-es és a 1998-as vagy későbbi születésű játékosokkal felálló U19-es válogatott egyaránt nehéz csoportból biztosította be ősszel az Eb-elitkörös szereplését, előbbi együttesnek a dán, utóbbinak a svájci csapatot is meg kellett előznie ahhoz, hogy állva maradjon a selejtezőben.

A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatottnak annyiban könnyebb dolga lehet a kedden kezdődő selejtező sorozatban, hogy hazai pályán mérkőzik ellenfeleivel (kedden az izraeliekkel, csütörtökön az oroszokkal, vasárnap a norvégokkal), és a csoportból akár a második helyen is ki lehet jutni a horvátországi Eb-re. A Michael Boris irányításával készülő U19-es gárda szerdán kezd Csehországban a házigazdák ellen, majd pénteken az osztrákok, hétfőn pedig a skótok lesznek az ellenfeleink, ebből a négyesből csak az első helyezett lesz tagja a grúziai Eb-nek.

Az utolsó pillanatban mindkét keretben történt változás, az U17-es együttesben Csóka Dániel megsérült az egyik edzésen, ezért helyette Major Gergőt nevezte Szélesi Zoltán a tornára. Az U19-es válogatottnál az utazó keret tagja volt a szombathelyi Tóth Máté, de egy izomszakadás meghiúsította a szereplését a csehországi viadalon.

Az MLSZ TV a csapatok vasárnapi edzésén két-két játékost kérdezett meg a felkészülésről és a válogatott esélyeiről.



A hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező elitkör programja:

Március 21.:

Oroszország-Norvégia, 14.30, Dabas
Magyarország-Izrael, 15.30, Telki

Március 23.:

Izrael-Norvégia, 14.30, Dabas
Oroszország-Magyarország, 15.30, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Március 26.:

Norvégia-Magyarország, 13.00, Telki
Izrael-Oroszország, 13.00, Dabas

A csehországi U19-es Eb-selejtező elitkör programja:

Március 22.:

Ausztria-Skócia, 11.00
Magyarország-Csehország, 17.00

Március 24.:

Ausztria-Magyarország, 11.00
Csehország-Skócia, 17.00

Március 27.:

Csehország-Ausztria, 19.00
Skócia-Magyarország, 19.00

Az U17-es válogatott kerete:

Kapusok:

Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)
Kovács Péter (DVSC)
Oroszi István (Ferencváros)

Védők:

Lakatos Benjámin (DVSC)
Opavszky Balázs (Vasas)
Mocsi Attila (ETO FC Győr)
Major Gergő (Puskás Akadémia)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Majnovics Martin (Mattersburg)

Középpályások:

Csonka András (Ferencváros)
Lipóth András (Ferencváros)
Szoboszlai Dominik (Salzburg)
Kovács Krisztián (ETO FC Győr)
Schön Szabolcs (Ajax)

Támadók:

Szendrei Norbert (Honvéd)
Bencze Márk (Vitesse)
Szerető Krisztofer (Stoke City)
Csoboth Kevin (Benfica)
Tímári Norman (Puskás Akadémia)

Az U19-es válogatott 20 fős kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (Dorog)
Bese Balázs (MTK Budapest)
Vajda Dániel (Budaörs)

Védők:

Szalai András (Paks)
Tóth Bence (PFLA)
Szalai Attila (Rapid Wien)
Gergényi Bence (Honvéd)
Patik Márton (Ferencváros)
Nagy Zsombor (MTK)

Középpályások:

Kleisz Márk (Vasas)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Hinora Kristóf (MTK Budapest)

Támadók:

Takács Ronald (MTK Budapest)
Csernik Kornél (Ferencváros)
Bíró Ákos (Budapest Honvéd)
Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)
Bíró Bence (Guimaraes)
Szabó Levente (Atalanta)
Kamarás György (Balmazújváros)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.