U19: Döntő volt a frissesség, már szurkolunk az osztrákoknak
U19 férfi   |   Archívum   |   2017. március. 25., 15:09
U19: Döntő volt a frissesség, már szurkolunk az osztrákoknak

U19-es válogatottunk egy győzelemmel és egy vereséggel várja a hétfői, skótok ellen Eb-elitkörös mérkőzést Csehországban, és még bízhat az Európa-bajnoki részvétel kiharcolásában.

A Michael Boris vezette U19-es csapat roppant kiegyensúlyozott csoportban szerepel, az előző mérkőzések azt mutatták meg, hogy minden mérkőzés nyílt, az összes találkozón meg kell dolgozni a győzelemért. Már a csehek elleni nyitómeccsen is megvolt az esélyünk a pontszerzésre, de a döntő momentumokban elkövetett hibáink nem fértek bele a házigazda ellen, 2-1-es vereséggel zártunk.

Az osztrákok ellen is hátrányba került a csapat, de még a szünet előtt fordított, a második félidőben pedig tíz emberrel is növelni tudtuk az előnyt, és a 3-1-es sikerrel versenyben maradtunk az első helyért.

- A győzelmünkben fontos szerepe volt annak, hogy frissebbek voltunk ellenfelünknél, hiszen míg nálunk öt helyen változott a kezdőcsapat, addig az osztrákok csak egyet cseréltek az első meccsük kezdőcsapatához képest - mondta az Ausztria elleni meccs másnapján az mlsz.hu-nak Csernik Kornél, a Ferencváros támadója. - Mi az életben maradásért küzdöttünk, csak a győzelemmel volt esélyünk versenyben maradni az első helyért, talán ezért is voltunk élesebbek az osztrákoknál. Alaposan kielemeztük az osztrákok előző meccsét, tudtuk, mit fognak játszani, és hol lehet megfogni őket, ennek köszönhetően sok helyzetet dolgoztunk ki az első félidőben, lélektanilag pedig rengeteget segített, hogy az osztrák vezetőgól után, még a szünet előtt meg tudtuk fordítani az eredményt. A csehektől elszenvedett vereség miatt legalább két góllal akartunk nyerni, ezért tíz emberrel sem adhattuk fel a támadások lehetőségét. Szerencsére az osztrákok emberelőnyben kitámadtak, és rengeteg helyzetünk adódott kontrából, én például tíz perc alatt két száz százalékos ziccert is elhibáztam becserélésem után. Jól szedtük le az íveléseiket, és ezekből rendre meg tudtunk indulni, érezhető volt, hogy tudunk még egy gólt lőni, persze, arra is szükség volt, hogy folyamatosan visszaérjünk az ellentámadások után a kapunk elé, emellett Demjén Patrik két nagy bravúrja szintén kellett a győzelemhez. Végül begyötörtük a harmadik gólt, így megmaradt a remény az első hely megszerzésére.

orom1|

Az utolsó forduló előtt ugyanakkor már nem csak a saját kezünkben van a sorsunk: a skótok ellen mindenképpen nyerni kell hétfőn este, de közben szorítanunk kell azért is, hogy az osztrákok legyőzzék a cseheket. Ebben az esetben körbeverés alakul ki a magyar-cseh-osztrák trió között, és az egymás elleni gólkülönbség rangsorolna a tabellán. Ebben nem állunk rosszul, 4-3-as a gólkülönbségünk, míg az osztrákoké jelenleg 1-3, vagyis ha ők egy vagy két góllal nyernek Csehország ellen, akkor biztosan a miénk az első hely (még a 3-0-ás osztrák-siker is jó nekünk, de Ausztria egyéb háromgólos győzelme már nem).

- Nekünk most az a legfontosabb, hogy nyerni tudjunk a skótok ellen, a másik mérkőzés eredményére nincs befolyásunk, legfeljebb szurkolni tudunk az osztrákoknak. Az osztrákok elleni győzelem jót tett a hangulatnak, de tudjuk, Skócia ellen is nehéz dolgunk lesz, és ugyanolyan mentalitással kell játszanunk, mint pénteken. Most mindent megteszünk annak érdekében, hogy jól sikerüljön a regenerációnk, és mentálisan, valamint taktikailag is tökéletesen sikerüljön a felkészülésünk a találkozóra - tette hozzá Csernik Kornél.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.