Kína ellen kezdi a Panda Kupát az U19-es válogatott
U19 férfi   |   Szurkolók   |   2018. május. 22., 14:22
Kína ellen kezdi a Panda Kupát az U19-es válogatott

U19-es válogatottunk vasárnap elutazott a kínai Chengdu városába, ahol szerdán, a házigazdák elleni kezdi meg szereplését a négycsapatos Panda Kupán.

Tavaly az U18-as korosztálynak rendezték meg a chengdui Panda Kupát, a magyar válogatott a szlovák, az iráni és a kínai csapat előtt végezve megnyerte a viadalt. Idén U19-es válogatottakat hívtak meg a tornára, a mieink mellett a házigazda Kína, valamint Anglia és Uruguay együttese vesz részt a tornán.

Az angolok a tavalyi U17-es világbajnok válogatottjukkal érkeztek, Uruguay és Kína U19-es csapattal szerepel, a mieink kerete pedig javarészt U18-as futballistákból áll, mellettük néhány U19-es labdarúgó is megkapja az esélyt a bizonyításra, köztük négyen tagjai voltak a tavalyi tornagyőztes együttesnek is.

- A torna célja a nemzetközi tapasztalatszerzés, ugyanakkor a játékosok számára egyben fontos bizonyítási lehetőség, most mutathatják meg, hogy számításba kell vennünk őket az előttünk álló tétmeccseken. A kerettagok egy része az őszi U19-es Eb-selejtőn résztvevő csapatnak lehet tagja, míg az idősebbeknek azt kell bizonyítaniuk, hogy hamarosan az U21-es válogatottnál számíthat rájuk Michael Boris szövetségi edző, aki tagja itt is tagja a stábnak. Erős csapatokkal mérkőzünk meg, az angolok U17-es világbajnokokat hoztak el, az uruguayi futballt sem kell külön méltatni, de a kínaiaktól látott mérkőzéseken is láttuk, hogy kiváló válogatottjuk van. Az előttünk álló meccsek így remek lehetőséget adnak arra, hogy mindenki megmutassa a tudását - mondta Németh Antal szövetségi edző.

A magyar válogatott helyi idő szerint hétfőn este érkezett meg Chengduba, kedden a torna megnyitóján, majd a szerdai, Kína elleni találkozó hivatalos edzésén vett részt. Szerdán magyar idő szerint 13.00 órakor lép pályára a házigazdák ellen.

Az U19-es válogatott kerete:

Kapusok:

Varga Ádám (Puskás Akadémia)
Kovács Péter (DVSC)

Védők:

Krebsz Máté (Ajka)
Mocsi Attila (Videoton FC)
Takács Zsombor (Ferencváros)
Kiliti Róbert (Vác)
Opavszky Balázs (Siófok)
Újvárosi Ádám (DVSC)
Majnovics Martin (Mattersburg)

Középpályások:

Terbe Botond (Kecskemét)
Lustyik Levente (Békéscsaba)
Mim Gergely (Puskás Akadémia)
Molnár Dominik (Videoton FC)
Daróczi Zoltán (Puskás Akadémia)

Támadók:
Galacs Erik (Videoton FC)
Tímári Norman (Puskás Akadémia)
Torvund Alexander (Videoton FC)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Kevés volt az egygólos előny Izrael ellen
U19: Kevés volt az egygólos előny Izrael ellen

U19-es válogatottunk 3-1-es vereséggel zárta az izraeliek elleni mérkőzést a szabadkai Vilotic-torna második játéknapján.

Kína ellen kezdi a Panda Kupát az U19-es válogatott
Meccsbeszámoló
U19: Nem tudtuk feltörni a koszovói védelmet

U19-es válogatottunk 3-1-es vereséggel zárta az izraeliek elleni mérkőzést a szabadkai Vilotic-torna második játéknapján.