Döntetlent játszott Cipruson az U19-es válogatott
U19 férfi   |   Csapat   |   2019. február. 20., 15:02
Döntetlent játszott Cipruson az U19-es válogatott

U19-es válogatottunk utolsó nemzetközi felkészülési mérkőzését játszotta a márciusi, horvátországi Eb-selejtező elitkör előtt.

A mieink ősszel veretlenül nyerték meg Eb-selejtező csoportjukat, márciusban Horvátországban lép pályára az elitkörben, ahol a házigazdák mellett a norvég és a német válogatott lesz a mieink ellenfele. Németh Antal csapata legutóbbi felkészülési mérkőzésén, tavaly novemberben legyőzte az olaszokat idegenben, az elitkört megelőző utolsó meccsén pedig Cipruson lépett pályára a szintén elitkörös házigazdák ellen.

A szigetországba elutazó keretből több alapember hiányzott, így a szakmai stáb olyan labdarúgóknak is lehetőséget adott a találkozón, akik most bizonyíthatták, hogy érdemes számolni velük a tétmeccseken is.

A magyar válogatottnak kellett néhány perc, mire felvette a mérkőzés ritmusát, ekkor azonban rövid idő alatt két gólt is szerzett: a 25. percben, egy jobb oldali beadás után a hazaiak egyik belső védője már csak a saját kapujába tudott továbbítani (0-1), majd három perccel később egy újabb jobb oldali akció végén Szendrei Norbert emelt okosan a hálóba (0-2). A második gól után a magyar válogatott jelentős fölényben futballozott, de nem tudta tovább növelni az előnyét.

A fordulás után kiegyenlítődött a mérkőzés, a ciprusiak ránk erőltették a rájuk jellemző, agresszív, párharcokban és ütközésekben gazdag játékot, és ebből jól jöttek ki: a 74. percben egy lecsorgó labdát lőttek a hálóba, majd a 77. percben tizenegyesből állították be a 2-2-es végeredményt.

– A mérkőzés megmutatta, hogy egyelőre nem tartunk ott, mint az őszi Eb-selejtezők előtti időszakban, több olyan hibát is elkövettünk, amit feltétlenül ki kell javítanunk a felkészülés végére. Bár voltak jó periódusaink, az eredménnyel és a mutatott játékkal sem lehetünk elégedettek, sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy az elitkörös mérkőzések előtt eljussunk a kívánt szintre – nyilatkozta a lefújás után Németh Antal szövetségi edző.

Ciprus-Magyarország 2-2 (0-2)
Magyarország: Kovács Péter - Kovács Krisztián, Ujvárosi Ádám (Horgosi Donát, 70.), Csóka Dániel, Majnovics Martin (Zeke Márió, 46.) - Nándori Botond, Szendrei Norbert, Bencze Márk (Mezei Szabolcs, 61.) - Dobos Áron (Szánthó Regő, 61.), Timári Norman (Torvund Alexander, 46.), Schön Szabolcs


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Kétgólos siker az U20-as válogatott első mérkőzésén
Kétgólos siker az U20-as válogatott első mérkőzésén

A Babó Levente vezette U20-as válogatott 2-0-ra megnyerte szerdai felkészülési mérkőzését, melyet az izlandi együttes ellen játszott a gyirmóti ...

Izland ellen készül az U20-as válogatott
Meccsbeszámoló
Négy góllal nyertünk Izland ellen

A Babó Levente vezette U20-as válogatott 2-0-ra megnyerte szerdai felkészülési mérkőzését, melyet az izlandi együttes ellen játszott a gyirmóti ...