Hírkereső

Aktualitások

U19: Nem tudtunk visszavágni Izraelnek
U19: Nem tudtunk visszavágni Izraelnek

Férfi U19-es válogatottunk három napon belül második mérkőzését vívta Izrael ellen. A mienk az első összecsapáson nagy csatában csupán egy góllal maradtak alul, a második találkozón azonban nem tudták meglepni az ellenfelet, és 2-0-s vereséget szenvedtek.

U19: Nagy küzdelemben vereség Izrael ellen
U19: Nagy küzdelemben vereség Izrael ellen

A márciusi elitkörre készülő U19-es válogatottunk a héten két mérkőzést vív Izraellel. Az első összecsapáson a mieink sokáig megnehezítették a hazaiak dolgát, és az utolsó percekig úgy tűnt, hogy a találkozó gól nélküli döntetlennel zárul. Ellenfelünk azonban a 87. percben betalált, így szűkös, egy gólos győzelmet aratott.

Izraelbe utazott az U19-es válogatott
Izraelbe utazott az U19-es válogatott

Férfi U19-es válogatottunk megkezdte a felkészülést a márciusi Eb-selejtező elitkörre.

Az Eb-címvédővel is találkozunk az U19-es elitkörben
Az Eb-címvédővel is találkozunk az U19-es elitkörben

Az UEFA nyoni sorsolásán elkészült a tavaszi férfi U19-es elitkör csoportbeosztása, valamint kialakultak a jövő őszi Eb-selejtezős csoportok is.

Másodszor is kikaptak Olaszországtól U19-eseink
Másodszor is kikaptak Olaszországtól U19-eseink

U19-es válogatottunk négy nap alatt másodjára lépett pályára Olaszország ellen. A mieink az első összecsapáson 3-0-s vereséget szenvedtek, míg a mai visszavágón 7-2-re maradtak alul.

U19: Háromgólos vereség Olaszországtól
U19: Háromgólos vereség Olaszországtól

U19-es együttesünk négy nap alatt két felkészülési mérkőzést vív Olaszország ellen. A mieink az első, covercianói mérkőzésen méltó ellenfelei voltak a házigazdának, de végül 3-0-s vereséggel zártak.

Két mérkőzést vív Olaszország ellen az U19-es válogatott
Két mérkőzést vív Olaszország ellen az U19-es válogatott

U19-es férfi együttesünk hétfő délután érkezett meg Olaszországba, ahol november 16-án, szerdán és november 19-én, szombaton is megmérkőzik a házigazdák korosztályos csapatával.

U19: Kettőből kettő Ciprus ellen
U19: Kettőből kettő Ciprus ellen

U19-es válogatottunk három napon belül második mérkőzését játszotta Ciprus ellen Gyirmóton. A küzdelmes mérkőzésen sokáig nem született döntés, de szervezetten és határozottan futballozó csapatunk a hajrában bedarálta ellenfelét, és Jurek Gábor duplájának köszönhetően 2-0-s győzelmet aratott.

Szép gólokkal nyertünk Ciprus ellen
Szép gólokkal nyertünk Ciprus ellen

Férfi U19-es válogatottunk Bodnár Gergő és Gruber Zsombor második félidei találataival 2-0-ra legyőzte a ciprusiakat Gyirmóton, felkészülési mérkőzésen.

Ciprus ellen már az elitkörre készül az U19-es válogatott
Ciprus ellen már az elitkörre készül az U19-es válogatott

Férfi U19-es válogatottunk a héten két felkészülési mérkőzést játszik Ciprus ellen. A mieink először október 25-én, majd két nappal később, október 27-én lépnek pályára Gyirmóton.

Elitkörben U19-eseink
Elitkörben U19-eseink

U19-es válogatottunk utolsó mérkőzésén lépett pályára a walesi Európa-bajnoki selejtezőtornán. A mieink az első félidőben hátrányba kerültek, és a második játékrész felétől emberhátrányban futballoztak, de fegyelmezett és önfeláldozó játékuknak köszönhetően nem kaptak újabb gólt, így tavasszal az elitkörben folytathatják.

Győzni akarnak U19-eseink Írország ellen
Győzni akarnak U19-eseink Írország ellen

Utolsó mérkőzésén lép pályára férfi U19-es válogatottunk a walesi Európa-bajnoki selejtezőtornán. A mieink szeptember 27-én, kedden a csoportot jelenleg vezető, eddig hibátlan Írországgal csapnak össze.

U19: Kiütéses siker Gibraltár ellen
U19: Kiütéses siker Gibraltár ellen

Gibraltár ellen lépett pályára férfi U19-es válogatottunk a walesi Európa-bajnoki selejtezőtorna második mérkőzésén. A mieink már a 4. percben megszerezték a vezetést, és végig fölényben futballozva, nagy arányú, 8-0-s győzelmet arattak.

Kötelező a győzelem Gibraltár ellen az U19-eseknek
Kötelező a győzelem Gibraltár ellen az U19-eseknek

Szeptember 24-én, szombaton második mérkőzésén lép pályára férfi U19-es válogatottunk, a walesi Eb-selejtezőtornán. Ezúttal Gibraltárral mérkőznek meg a mieink, és egyértelmű céljuk a három pont megszerzése, lehetőleg minél nagyobb gólkülönbséggel.

U19: Küzdelmes mérkőzésen döntetlen Wales ellen
U19: Küzdelmes mérkőzésen döntetlen Wales ellen

Férfi U19-es labdarúgó-válogatottunk a házigazda walesiek ellen lépett pályára az Európa-bajnoki selejtezősorozat első mérkőzésén. A mieink több nagyobb helyzetet is kidolgoztak, míg az ellenfélnek kisebb lehetőségei adódtak, gól azonban nem született a mérkőzésen.

U19: Cél a továbbjutás
U19: Cél a továbbjutás

Walesben vív Európa-bajnoki selejtezőket szeptember 21. és 27. között a férfi U19-es válogatott. A mieink a házigazdával, Írországgal és Gibraltárral szerepelnek egy négyesben, a csoportból az első két helyezett jut tovább a tavaszi elitkörbe. Az első, Wales elleni mérkőzést megelőzően Szélesi Zoltán szövetségi edző adott interjút az mlsz.hu-nak.

Megérkezett Walesbe az U19-es válogatott
Megérkezett Walesbe az U19-es válogatott

Férfi U19-es válogatottunk szeptember 21. és 27. között Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára Walesben. A mieink a házigazdával, Írországgal és Gibraltárral mérkőznek meg.

U19: Visszavágtunk Gyirmóton a szlovákoknak
U19: Visszavágtunk Gyirmóton a szlovákoknak

Férfi U19-es válogatottunk négy napon belül második felkészülési mérkőzését játszotta a szlovák korosztályos együttessel, és a keddi 1-0-s vereséget követően csütörtök délután 3-1-re győzött Gyirmóton.

U19: Szoros mérkőzésen vereség Szlovákia ellen
U19: Szoros mérkőzésen vereség Szlovákia ellen

Kedden délután Szlovákia ellen lépett pályára a férfi U19-es válogatott Szencen. A felkészülési mérkőzésen a mieink jó teljesítményt nyújtottak, de a helyzeteiket nem tudták gólra váltani, így a hazaiak 1-0-s sikert arattak.

Szlovákia ellen lép pályára az U19-es válogatott
Szlovákia ellen lép pályára az U19-es válogatott

A héten két felkészülési mérkőzést játszik a férfi U19-es válogatott északi szomszédunk ellen: augusztus 23-án kedden Szencen, augusztus 25-én, csütörtökön Gyirmóton.

Telkiben edzőtáborozott az U19-es válogatott
Telkiben edzőtáborozott az U19-es válogatott

Szélesi Zoltán vezetésével kezdte meg a felkészülést a következő idényre a férfi U19-es válogatott. A háromnapos összetartását a Vasas NB III-as csapata elleni edzőmérkőzéssel zárta az együttes.

Drámai hajrában elszálltak az Eb-álmok
Drámai hajrában elszálltak az Eb-álmok

Benczenleitner góljával a 81. percig vezettünk Törökország ellen. A végeredmény 2-1-es török győzelem lett az elitkör utolsó mérkőzésén.

Észak-Írország-Magyarország: belfasti jegyátváltás, szurkolói információk
Észak-Írország-Magyarország: belfasti jegyátváltás, szurkolói információk

A mérkőzés napján, kedden 15 órakor kezdődik a magyar szektorba szóló voucherek beváltása Belfastban.

Háromgólos győzelem Skócia ellen, versenyben vagyunk az Eb-ért
Háromgólos győzelem Skócia ellen, versenyben vagyunk az Eb-ért

Férfi U19-es válogatottunk magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben Gyirmóton.

U19: Gól nélküli döntetlennel kezdődött az elitkör
U19: Gól nélküli döntetlennel kezdődött az elitkör

Izrael elleni 0-0-s döntetlennel kezdte meg szereplését U19-es válogatottunk a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben.

Indul a tavaszi meccsdömping
Indul a tavaszi meccsdömping

Nyolc nap alatt tíz válogatott mérkőzés következik, ebből hetet élőben közvetít az M4 Sport csatorna.

U19: Szerdától az Európa-bajnokságért játszik a válogatott
U19: Szerdától az Európa-bajnokságért játszik a válogatott

Finisbe ért az U19-es válogatott felkészülése, szerdán este, Izrael ellen lép pályára férfi csapatunk az Eb-selejtező elitkörben, az ETO Parkban.

Kétgólos hátrányból nyertek a dánok ellen az U19-esek
Kétgólos hátrányból nyertek a dánok ellen az U19-esek

U19-es válogatottunk kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte a dán csapatot a márciusi Eb-selejtező elitkör főpróbáján a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

A dánok ellen főpróbázik az U19-es válogatott
A dánok ellen főpróbázik az U19-es válogatott

Szerdán délután játssza utolsó felkészülési mérkőzését az Eb-selejtező elitkörére készülő férfi U19-es válogatott.

U19: Másodszorra döntetlen Bosznia-Hercegovina ellen
U19: Másodszorra döntetlen Bosznia-Hercegovina ellen

Az Eb-selejtező elitkörére készülő férfi U19-es válogatottunk a keddi 6-2-es győzelem után csütörtökön 0-0-s döntetlent játszott a bosnyákok korosztályos csapatával Szegeden.

Hat gólt lőtt a bosnyákoknak az U19-es válogatott
Hat gólt lőtt a bosnyákoknak az U19-es válogatott

Vancsa Zalán és Kerezsi Zalán duplájával, valamint Gera Zalán és Debreceni Ákos egy-egy találatával győztük le 6-2-re a szintén az elitkörre készülő bosnyákokat Szegeden.

U19: A bosnyákok ellen készülünk az elitkörre
U19: A bosnyákok ellen készülünk az elitkörre

Tímár Krisztián együttese kedden és csütörtökön Szegeden lép pályára felkészülési mérkőzésen.

U17, U19: Megvannak az elitkörös ellenfelek
U17, U19: Megvannak az elitkörös ellenfelek

Szerdán rendezték az U17-es és az U19-es Eb-selejtező elitkör sorsolását, mindkét korosztályban versenyben vannak férfi válogatottjaink.

U17, U19: Elitkörös ellenfelekre várva
U17, U19: Elitkörös ellenfelekre várva

Az UEFA szerdán tartja az U17-es és az U19-es Eb-selejtező elitkörök sorsolását. Mindkét korosztályban versenyben vannak férfi válogatottjaink.

Három gól és győzelem Olaszország ellen
Három gól és győzelem Olaszország ellen

Tímár Krisztián csapata 3-1-es győzelmet aratott az olasz U19-es válogatott elleni felkészülési találkozón.

Küzdelmes mérkőzésen maradtuk alul az olaszokkal szemben
Küzdelmes mérkőzésen maradtuk alul az olaszokkal szemben

A magyar válogatott küzdelmes, nagy iramú mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett az olaszok elleni felkészülési mérkőzésen.

Az olaszokat fogadja két meccsen az U19-es válogatott
Az olaszokat fogadja két meccsen az U19-es válogatott

Férfi U19-es válogatottunk az Európa-bajnoki selejtező csoportgyőzelmét követően az olaszok elleni dupla mérkőzéssel zárja az évet.

Döntetlennel csoportgyőztes férfi U19-es válogatottunk
Döntetlennel csoportgyőztes férfi U19-es válogatottunk

A Tímár Krisztián vezette U19-es válogatott Szendrei Ákos góljával vezetést szerzett az első félidőben a csoportba az első kalapból sorsolt osztrákok ellen, végül 1-1-es döntetlennel zárta a két együttes győri Európa-bajnoki selejtezőjét, és csoportgyőztesként jutott tovább a tavaszi elitkörbe.

U19: Sztojka-duplával nyertünk az észtek ellen
U19: Sztojka-duplával nyertünk az észtek ellen

Férfi U19-es válogatottunk Gyirmóton lejátszotta második mérkőzését is a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornán. Az észt válogatott az első félidőben tartotta a gólnélküli döntetlent, de a Sztojka Dominik 73. és 81. percben szerzett góljaival 2-0-ra megnyertük a mérkőzést, és ezzel kiharcoltuk a csoportból való továbbjutást.

U19-es Eb-selejtező: Győzelem a Fehéroroszország elleni nyitányon
U19-es Eb-selejtező: Győzelem a Fehéroroszország elleni nyitányon

Férfi U19-es válogatottunk 2-1-es győzelemmel kezdte meg szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán, Fehéroroszország ellen.

Szerdától Győrben selejtez az U19-es válogatott
Szerdától Győrben selejtez az U19-es válogatott

A Tímár Krisztián vezette férfi U19-es válogatottunk a fehéroroszok ellen kezdi hazai Eb-selejtező tornáját, majd az észt és az osztrák csapattal is megmérkőzik.

U19-es csapatunk második a Vilotic-tornán
U19-es csapatunk második a Vilotic-tornán

Montenegró és Azerbajdzsán legyőzése után a szerbek elleni 1–0-s vereséggel zárta szereplését a szabadkai Vilotic-tornán U19-es válogatottunk. Ezzel Tímár Krisztián csapat a 2. helyen végzett. A torna gólkirálya 3 találattal Sztojka Dominik.

U19: Újabb magabiztos győzelem a Vilotic-tornán
U19: Újabb magabiztos győzelem a Vilotic-tornán

A montenegróiak után az azerieket is legyőzte férfi U19-es válogatottunk a szabadkai Vilotic-tornán.

U19: Négy gólt szerezve nyertünk Montenegró ellen
U19: Négy gólt szerezve nyertünk Montenegró ellen

Férfi U19-es válogatottunk 4-1-re legyőzte a montenegróiakat a szabadkai Viltoc-torna első játéknapján.

Nemzetközi tornán a férfi U19-es válogatott
Nemzetközi tornán a férfi U19-es válogatott

A Tímár Krisztián vezette U19-es együttes pénteken kezdi meg szereplését a szabadkai Vilotic-tornán, első ellenfele Montenegró válogatottja lesz.

U19: Háromgólos győzelem a szlovákok ellen az ETO Parkban
U19: Háromgólos győzelem a szlovákok ellen az ETO Parkban

Férfi U19-es válogatott stabil védekezésének és nagyszerű helyzetkihasználásának köszönhetően 3-0-ra nyerni tudott első idénybeli felkészülési mérkőzésén.

Szerdán a szlovákok ellen játszik az U19-es válogatott
Szerdán a szlovákok ellen játszik az U19-es válogatott

A 2003-as korosztály a koronavírus-járvány miatt nem szerepelhetett U17-es Európa-bajnokságon, most U19-ben próbálja meg kiharcolni az Eb-szereplést. A Tímár Krisztián vezette szakmai stáb az idény első edzőtáborozásának végén nemzetközi mérkőzésen is felmérheti az őszi selejtezőkre készülő együttes játékosainak állapotát.

U19: Ismét tétmeccsek előtt a 2003-as korosztály
U19: Ismét tétmeccsek előtt a 2003-as korosztály

A Tímár Krisztián vezette férfi U19-es válogatottra október elején hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező minitorna vár.

U19: Közel jártunk a győzelemhez a horvátok ellen
U19: Közel jártunk a győzelemhez a horvátok ellen

A hazai rendezésű Eb-selejtező tornára készülő férfi U19-es válogatott a horvátokkal játszott felkészülési mérkőzést Szombathelyen.

Pályán az U17-es és U19-es válogatott
Pályán az U17-es és U19-es válogatott

Szerdán két utánpótlás-válogatottunk is pályára lép zárt kapus nemzetközi mérkőzésen: a férfi U19-es csapat a horvátokat fogadja Szombathelyen, míg az U17-esek a románokkal játszanak Gyulán.

Egygólos vereséggel tért vissza az U19-es válogatott
Egygólos vereséggel tért vissza az U19-es válogatott

A magyar U19-es válogatott közel másfél év után lépett pályára nemzetközi mérkőzésen, az ellenfél a szlovákok korosztályos csapata volt Gyirmóton.

Közel másfél év után ismét pályán az U19-es válogatott
Közel másfél év után ismét pályán az U19-es válogatott

Ha a hazai társrendezésű Európa-bajnokságra készülő U21-es válogatottat nem számítjuk, egy év elteltével lép pályára ismét magyar utánpótlás-válogatott nemzetközi mérkőzésen.

Utánpótlás: Két Eb-selejtező tornát is rendezünk ősszel
Utánpótlás: Két Eb-selejtező tornát is rendezünk ősszel

A férfi U17-es és U19-es Európa-bajnoki selejtező torna rendezését is elnyerte a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Utánpótlás: három korosztály is érdekelt volt az Eb-sorsoláson
Utánpótlás: három korosztály is érdekelt volt az Eb-sorsoláson

Az UEFA svájci székhelyén, Nyonban tartották meg a férfi utánpótlás-válogatottak Eb-selejtezőinek sorsolását. Miután az U19-es Eb-selejtezők lebonyolítása a 2022-es idény előtt megváltozik, ezúttal három korosztály volt érdekelt a sorsoláson. Tavasszal U17-es Eb-elitkört rendezünk.

Ötgólos győzelemmel zártuk a selejtezőt
Ötgólos győzelemmel zártuk a selejtezőt

A továbbjutásra már nem volt esélye a magyar U19-es válogatottnak a Kazahsztán elleni Eb-selejtező előtt, de a hazai rendezésű minitorna utolsó fordulójában sikerült szépen búcsúznia a sorozattól.

Horvát győzelem Győrben, elúszott a továbbjutás
Horvát győzelem Győrben, elúszott a továbbjutás

Férfi U19-es válogatottunk a győri ETO Parkban játszotta le második Eb-selejtezőjét. A grúzok után a horvát csapat ellen sem sikerült pontot szerezni, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott nem jut tovább a tavaszi elitkörbe.

Tíz emberrel nem bírtunk a grúzokkal - vereség az első Eb-selejtezőn
Tíz emberrel nem bírtunk a grúzokkal - vereség az első Eb-selejtezőn

Férfi U19-es válogatottunk a második félidőben 2-1-re még vezetett a grúzok ellen a győri Eb-selejtezőn, de ellenfelünk kihasználta emberelőnyét és 4-2-es győzelmet aratott. Folytatás szombaton a horvátok ellen.

U19: A grúzok ellen kezdünk a győri Eb-selejtező tornán
U19: A grúzok ellen kezdünk a győri Eb-selejtező tornán

Szerdától jövő hét keddig tart a férfi U19-es válogatott hazai rendezésű Eb-selejtező tornája, melynek mérkőzéseit a győri ETO Parkban és Gyirmóton rendezik.

Veretlenül zártuk a Vilotic-tornát
Veretlenül zártuk a Vilotic-tornát

U19-es válogatottunk 0-0-s döntetlent játszott Izraellel a szabadkai Vilotic-emléktorna zárónapján.

Hatgólos meccset játszottunk a szerbekkel
Hatgólos meccset játszottunk a szerbekkel

U19-es válogatottunk fordulatos mérkőzésen 3-3-ra végzett a házigazda szerbek ellen a Vilotic-torna második játéknapján.

Fiataljaink vágtak vissza Montenegrónak
Fiataljaink vágtak vissza Montenegrónak

U19-es válogatottunk 2-0-ra legyőzte Montenegrót a szabadkai Vilotic-torna első játéknapján.

U19: A Vilotic-tornán készülünk az Eb-selejtezőre
U19: A Vilotic-tornán készülünk az Eb-selejtezőre

Férfi U19-es válogatottunk három nemzetközi mérkőzést játszik a következő napokban a szabadkai Vilotic-tornán.

Vereséggel zártuk az U19-es elitkört
Vereséggel zártuk az U19-es elitkört

Férfi U19-es válogatottunk a németek elleni mérkőzéssel fejezte be szereplését a horvátországi Európa-bajnoki elitkör küzdelmeiben.

Horvát U19-es győzelem, elszálltak az Eb-remények
Horvát U19-es győzelem, elszálltak az Eb-remények

A magyar U19-es válogatott nem tudott pontot szerezni a házigazdák elleni elitkörös selejtezőn Dugopoljében, így az utolsó, németek elleni csoportmérkőzésnek már nem lesz tétje a mieink számára.