Csak egy félidőn keresztül tudtuk feltartóztatni az angolokat
U19 férfi   |   Mérkőzések   |   2018. március. 21., 16:00
Csak egy félidőn keresztül tudtuk feltartóztatni az angolokat

A magyar U19-es válogatott szünetben 1-0-ra vezetett ugyan az angolok ellen az U19-es Eb-elitkör macedóniai tornájának első játéknapján, de a második félidőben a britek megérdemelten fordították meg az eredményt, és nyerték meg 4-1-re a találkozót.

U19-es válogatottunk megkezdte a szereplését az Európa-bajnoki selejtező elitkörben, első ellenfele a korosztály Eb-címvédője, a több U19-es Európa-bajnokkal, illetve U17-es világbajnokokkal felálló angol válogatott volt.

Az angolok hibátlan teljesítménnyel jutottak az elitkörbe, és a mérkőzés első 20 percében megmutatták, hogy nem véletlenül. Ellenfelünk hamar magához ragadta a kezdeményezést, igyekezett folyamatos nyomás alatt tartani a kapunkat. A meccs elején jól álltuk a sarat, de az első negyedóra végén nehéz pillanatokat éltünk meg hátul, előbb Bese Balázs védett bravúrral egy átlövést követően, nem sokkal később a kapufáról kipattanó labdát kellett újabb bravúrral hárítania. A 20. percben Krebsz Máté a gólvonal előtt mentett hatalmasat, és ekkor úgy tűnt, csak idő kérdése, mire az angolok megszerzik a vezetést. A játékrész hajrájához közeledve azonban kijöttünk a szorításból, sőt: a 39. percben megszereztük a vezetést. Egy hosszan előrelőtt labdát Schäfer András vett le, a védők gyűrűjében sarokkal passzolt Bévárdi Zsomborhoz, aki 15 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

A félidő végéig nem született több gól, az angolok hiába birtokolták 73 százalékban a labdát, a mieink zárták előnyben az első 45 percet.

A második játékrészben nem változott a játék képe, az angolok hatalmas fölényben futballoztak, viszont drámaian feljavult a helyzetkihasználásuk. A 48. percben Mount találatával egyenlített az ellenfél, az 54. percben Nelson bombagóljával pedig már az angoloknál volt az előny. A britek a vezetésük tudatában sem adták ki a kezükből az irányítást, a válogatottunk erejéből csak védekezésre futotta, szórványos támadásaink végén nem tudtunk helyzeteket kialakítani. A hajrában kockáztatunk kellett, az angolok pedig éppen erre vártak: a fellazuló védekezésünket, és két labdaeladást kihasználva a 86. percben Nelson révén növelték az előnyt, Sancho góljával pedig beállították a 4-1-es végeredményt.

A csoport másik mérkőzésén a lettek 2-1-re legyőzték a házigazda macedónokat. Szombaton 14.00 órakor a macedónok ellen játszik a magyar válogatott.

- Bár a szünetben vezettünk, és volt egy kis remény arra, hogy sikerül bravúrt elérni, sajnos jelenleg ekkora a különbség a két csapat között. Az angolok extra képességű játékosokkal rendelkeznek, akik közül többen már bemutatkoztak topbajnokságokban, és kilencven percen keresztül nem tudjuk állni ellenük a sarat. Próbáltuk szűkíteni a területet az angol játékosok előtt, de óriási fizikális fölényüket nem tudtuk kiegyenlíteni. Még két mérkőzés vár ránk, szeretnénk javítani, és minél jobb eredményt elérni ezeken - mondta a mérkőzést követően Németh Antal szövetségi edző.

Magyarország-Anglia 1-4 (1-0)
Magyarország: Bese Balázs - Krebsz Máté (Lakatos István, 71.), Schindler Olivér, Mocsi Attila, Berdó Máté - Lustyik Levente, Schäfer András, Banó-Szabó Bence (Stoiacovici Dávid, 60.) - Bolla Bendegúz (Kovács Krisztián, 46.), Kundrák Norbert, Bévárdi Zsombor


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Bravúros győzelemmel zárta az évet az U19-es válogatott
Bravúros győzelemmel zárta az évet az U19-es válogatott

Emberhátrányban is tudtunk gólokat lőni az olaszoknak a két csapat Recanatiban rendezett felkészülési mérkőzésén, és 3-2-es győzelemmel zártuk az ...

Legyőztük Ausztriát, elitkörben az U19-es válogatott
Meccsbeszámoló
Három gól és győzelem Olaszország ellen

Emberhátrányban is tudtunk gólokat lőni az olaszoknak a két csapat Recanatiban rendezett felkészülési mérkőzésén, és 3-2-es győzelemmel zártuk az ...