Aktualitások
U16-os válogatottunk szerdán délután Telkiben játszott felkészülési mérkőzést a belgák ellen. A vendégek már két góllal is vezettek a mérkőzés elején, de végül a mieink szerezték meg a győzelmet.
Belvon Attila együttese ezúttal az eredményt tekintve is pariban volt az olasz válogatottal.
Kedden délután Telkiben mérkőzött meg egymással a magyar és az olasz U16-os válogatott. A vendégek 2-0-ra győztek, de a játék képe alapján a mieink sokkal jobb eredményt érdemeltek.
Belvon Attila együttese 1-0-ra alulmaradt a házigazdán elleni felkészülési mérkőzésen a hollandiai Assenben.
Férfi U16-os válogatottunk Hollandiában edzőtáborozik a héten, kedden felkészülési mérkőzést játszott a házigazdákkal.
Férfi U16-os válogatottunk 2-0-ra legyőzte a szlovén korosztályos együttest Nagykanizsán.
A magyar csapat egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárta a prágai Development Tornát.
A 2003-as születésű játékosokból álló csapatunk a napokban Prágában vesz részt egy felkészülési tornán.
U16-os válogatottunk 2-1-es vereséggel zárta csütörtöki, Litvánia elleni felkészülési mérkőzését.
U16-os válogatottunk saját magának tette nehézzé a litvánok elleni felkészülési mérkőzés végét Telkiben.
Férfi U16-os válogatottunk nagyszerű teljesítményt nyújtva 1-0-ra legyőzte a belgákat a két csapat Overijse-ben rendezett felkészülési mérkőzésén.
Az idei utolsó mérkőzésén Olaszországgal játszotta a magyar U16-os válogatott Telkiben. Az Európa elitjébe tartozó olasz korosztályos csapat 3–0-ra legyőzte a mieinket.
Két góllal maradt alul U16-os válogatottunk a kiváló egyéni képességekkel rendelkező holland csapattal szemben. Az előző mérkőzéshez képest viszont szervezettebben játszott Belvon Attila szövetségi edző csapata, kevesebb területet adott ellenfelének.
U16-os válogatottunk szerdán délután felkészülési mérkőzésen mérte össze erejét a holland korosztályos csapattal Telkiben.
U16-os válogatottunk csütörtökön lejátszotta második mérkőzését is a szlovénokkal, ezúttal az ellenfél örülhetett győzelemnek.
A magyar U16-os válogatott kedden délután Nagykanizsán mérte össze tudását felkészülési mérkőzésen a szlovénokkal.
U16-os válogatottunk csütörtökön ismét megmérkőzött a lengyel korosztályos csapattal Telkiben, a találkozót 2-1-re a vendégek nyerték meg.
U16-os válogatottunk kedden délután Telkiben fogadta a lengyelek korosztályos válogatottját, és két szép góllal 2-1-re győzött.
A magyar csapat a házigazdákat győzte le az UEFA fejlesztési tornájának zárónapján.
Második mérkőzésén is vereséggel zárt U16-os válogatottunk a finnországi UEFA fejlesztési tornán.
U16-os válogatottunk a mérkőzés képe alapján fölényes győzelmet arathatott volna a ciprusiak ellen, mégis vereséggel zárt a finnországi UEFA fejlesztési torna első játéknapján.
Finnországban játszik három mérkőzést a következő napokban a Preisinger Sándor vezette U16-os válogatott.
U16-os válogatottunk e heti összetartása zárásaként ismét megmérkőzött Montenegró korosztályos együttesével Mosonmagyaróváron.
U16-os válogatottunk felkészülési mérkőzésen 2-1-re legyőzte Montenegró korosztályos csapatát. Mosonmagyaróváron.
A Preisinger Sándor vezette magyar férfi U16-os válogatott magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott Telkiben Írország legjobbjai ellen.
A Preisinger Sándor vezette magyar U16-os válogatott az íreket győzte le Telkiben, ötgólos mérkőzésen.
U16-os válogatottunk csütörtökön is kétgólos vereséggel zárta az olaszok elleni felkészülési mérkőzését.
U16-os válogatottunk 3-1-es vereséggel zárta az olaszok elleni első felkészülési mérkőzését.
U16-os válogatottunk az UEFA belgium fejlesztési tornájának utolsó játéknapján 5-2-es vereséget szenvedett a házigazdáktól.
Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.
Női U16-os válogatottunk fölényes győzelemmel zárta szereplését a szlovéniai UEFA Development Tornán, a lányok Litvániát verték 7–0-ra.
A magyar U16-os válogatott fegyelmezett játékának köszönhetően 1-0-ra legyőzte az olaszokat Telkiben, felkészülési mérkőzésen.
A magyar férfi U16-os válogatott felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott az európai élmezőnyhöz tartozó olasz válogatott ellen Telkiben.
A keddi 2-1-es vereség után csütörtökön 3-0-ra nyerni tudott a magyar U16-os válogatott Írországban a házigazdák ellen.
U16-os válogatottunk lejátszotta írországi túrája első mérkőzését, amelyen nehéz talajú pályán, nagy küzdelemben kapott ki 2-1-re.
A Belvon Attila vezette együttes kedden és csütörtökön is megmérkőzik a házigazda írekkel.
A hét első felében Telkiben edzőtáboroztak az U16-os válogatott bő keretének tagjai.
U16-os válogatottunk lejátszotta e heti második felkészülési mérkőzését is Telkiben, az ukránok ellen.
U16-os válogatottunk a héten két felkészülési mérkőzést játszik az ukránokkal Telkiben. A keddi első találkozón 1-1-es döntetlen született.
U16-os válogatottunk csütörtökön 3-2-es vereséget szenvedett dániai túrája második mérkőzésén a házigazdáktól.
U16-os válogatottunk csak szépíteni tudott a házigazdák elleni felkészülési mérkőzésen.
U16-os válogatottunk lejátszotta harmadik mérkőzését is a Tattoróban megrendezett nemzetközi tornán.
U16-os válogatottunk a héten Japánban vesz részt egy nemzetközi tornán, melynek második játéknapján 2-0-ra legyőzte Mexikó fiataljait.
Két nappal a megérkezést követően a házigazdával játszott mérkőzést Japánban az U16-os válogatott.
A mieink három mérkőzést játszanak az ázsiai országban, mindegyik ellenfelünk más földrészt képvisel.
U16-os válogatottunk Ausztria ellen lépett pályára a négy csapatos nemzetközi viadalon, és Szoboszlai Dominik találatával 1-0-ás győzelmet aratott.
U16-os válogatottunk háromgólos győzelemmel zárta a négycsapatos UEFA-torna második mérkőzését, Telkiben.
U16-os válogatottunk 2-1-es vereséggel kezdte az UEFA fejlesztési tornát Telkiben.
A portói nemzetközi torna utolsó játéknapján a magyar U16-os válogatott a norvégokkal mérkőzött meg, és 3-1-es vereséggel zárt.
A két korosztályos válogatott megismételte tavalyi, egymás elleni eredményét.
A Belvon Attila vezette korosztályos válogatott szerdán lejátszotta első mérkőzését a négycsapatos portói nemzetközi tornán, az ellenfél a házigazdák együttese volt.
Belvon Attila együttese három erős ellenféllel méri össze erejét a portugáliai nemzetközi tornán.
A magyar U16-os válogatott a héten másodszor is legyőzte a románokat, ezúttal hátrányból felállva 2-1-re nyertünk.
Belvon Attila együttese jó játékkal, megérdemelten győzte le a román korosztályos együttest.
U16-os válogatottunk teljes sikerrel zárta dániai túráját, a keddi 2-0-ás győzelmet követően csütörtökön 3-1-re múlta felül a házigazdák korosztályos csapatát.
U16-os válogatottunk kedden 2-0-ra legyőzte Dániában a házigazdák korosztályos együttesét.
Kedden és csütörtökön is pályára lép a skandináv országban Belvon Attila együttese.
A romániai UEFA Development Torna utolsó játéknapján a házigazdák fölényes győzelmet arattak a magyar U16-os válogatott ellen.
A romániai UEFA Development Torna második játéknapján U16-os korosztályos válogatottunk 2-0-ra legyőzte Bulgáriát.
A romániai UEFA Development Torna első játéknapján korosztályos válogatottunk 2-0-ra legyőzte Moldovát.
Az UEFA Development Tornán Moldova, Bulgária és Románia lesz a mieink ellenfele.
Önbizalom növelő héten van túl az U16-os válogatott, amely a keddi 4-0-ás siker után csütörtökön 2-0-ra győzte le a letteket felkészülési mérkőzésen, Telkiben. A válogatott nemcsak eredményben, hanem játékban is sokat lépett előre a tavaly őszi teljesítményéhez képest.
U16-os válogatottunk kedden a lett korosztályos csapattal játszott felkészülési mérkőzést Telkiben, és magabiztos, 4-0-ás győzelmet aratott.
Korosztályos csapatunk kedden és csütörtökön a lett válogatottal méri össze erejét Telkiben felkészülési mérkőzésen.