Legyőzte a litvánokat az U16-os válogatott
U16 férfi   |   Csapat   |   2019. április. 09., 21:26
Legyőzte a litvánokat az U16-os válogatott

U16-os válogatottunk saját magának tette nehézzé a litvánok elleni felkészülési mérkőzés végét Telkiben.

A Belvon Attila vezette együttes márciusban Belgiumban edzőtáborozott, és akkor a két tervezett mérkőzése közül az elsőn 1-0-ra legyőzte a házigazdákat (a visszavágó a hatalmas esőzés miatt az első félidőben 0-0-nál félbeszakadt). Most ismét összegyűltek a kerettagok, ezúttal Telkiben, ahol a közös edzések mellett két felkészülési mérkőzés szerepel a programban a vendég litvánok ellen.

A keddi első meccs első félidejében mindkét csapat a biztonságra helyezte a hangsúlyt, ami a kidolgozott helyzetek számán is meglátszott – keveset forogtak veszélyben a kapuk.

A második félidő elején jóval aktívabbá vált a magyar válogatott, és néhány perc alatt kétgólos vezetéshez jutott: a 41. percben egy szélről érkező labdát Németh vett át nagyszerűen, és lőtt a hálóba (1-0), majd a 47. percben hasonló szituáció végén Molnár volt eredményes (2-0). A gól után könnyelművé vált a mieink játéka, és a 62. percben egy nehezen megmagyarázható védelmi hibát követően a litvánok éltek a lehetőséggel, és Spycius révén szépítettek (2-1). Nem sokkal később ismét eladtunk egy labdát a kapunk előtt, ezt azonban nem büntette góllal a vendégcsapat. Viszont a hajrára felhoztuk az ellenfelünket, nyomás alá került a kapunk, végül azonban sikerült megőriznünk a minimális előnyt.

– Az első félidőben a szervezett védekezést tartotta szem előtt mindkét csapat, a szünet után viszont szép támadásokból szereztünk gólokat, és ekkor úgy tűnt, irányításunk alatt tudjuk tartani a mérkőzést. Ezt követően visszaesett a koncentrációnk, nehezen védhető hibákat követtünk el, amiből mindenképpen tanulnunk kell, mert ilyen előnyt egyetlen ellenfélnek sem adhatunk a jövőben – mondta a mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző.

Magyarország-Litvánia 2-1 (0-0)
Magyarország: Pataki Márk - Mayer János (Alexai Áron, 62.), Török Kevin, Szujó Attila - Varga Gergő (Benkő László, 68.), Kispál Tamás (Horváth Artúr, 68.), Bényei Ágoston (Sós Máté, 51.), Helembai Márk (Bencenleitner Barna, 62.) - Molnár Roland (Kerezsi Zalán, 51.), Németh Dániel (Bene Domonkos, 51.), Kovács Mátyás


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Kétgólos vereség a belgák ellen
Kétgólos vereség a belgák ellen

Férfi U16-os válogatottunk a héten a belgiumi Tubizében edzőtáborozott, ahol kedden és csütörtökön mérte össze az erejét a házigazdákkal.

Meccsbeszámoló
Emberhátrányban szenvedtünk vereséget a norvégoktól

Férfi U16-os válogatottunk a héten a belgiumi Tubizében edzőtáborozott, ahol kedden és csütörtökön mérte össze az erejét a házigazdákkal.