U16-os válogatottunk kedden délután Telkiben fogadta a lengyelek korosztályos válogatottját, és két szép góllal 2-1-re győzött.
A Preisinger Sándor vezette U16-os együttesben ezen a héten több olyan labdarúgó is megmutathatja magát, aki az előző összetartásokon nem szerepelt a csapatban, miután az alapkeretből viszonylag sok futballista nem tudott eljönni Telkibe. A mieink kedden délután, nagy melegben fogadták a lengyeleket az MLSZ edzőközpontjában, és színvonalas, jó iramú talákozón 2-1-re nyertek. Az első félidőben a magyar válogatott irányította a játékot, és a 32. percben Szalay Szabolcs félollózó mozdulattal elért találatával megérdemelten szerzett vezetést.
A második félidőt is jól kezdtünk, a 45. percben Komáromi György egy távoli, jó 30 méteres szabadrúgásból vette célba a lengyel kaput, a labda védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba. A lengyel válogatott a félidő második felében egy szöglet utáni fejessel szépített, és az utolsó percekben nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, ám hiába, megtartottuk az egygólos vezetést, megnyertük a találkozót.
- Örülök, hogy agresszivtásban és fizikálisan is felvettük a versenyt a lengyelekel, támadásban szépen dolgozott a csapat, helyzeteink voltak, gólokat lőttünk, azon viszont továbbra is dolgozni kell, hogy a szögleteknél kiküszöböljük a figyelmetlenségeket, mert a sokadik gólunkat kapjuk ilyen szituációból a koncentráció hiánya miatt - mondta az mlsz.hu-nak Preisinger Sándor szövetségi edző. – A csapat kezdi megmutatni az erejét, ezúttal egy remek erőkből álló ellenfelet sikerült legyőznie, ráadásul fizikálisan is kitett magáért, mert amellett, hogy erős játékosok alkotják a lengyel válogatottat, meg kellett küzdenünk a nagy meleggel is. Csütörtökön a keret újoncai kapnak lehetőséget, de a céljaink változatlanok, győzelemmel szeretnénk zárni a második meccset is.
Magyarország-Lengyelország 2-1 (1-0)
Magyarország: Vaits Marcell (Hegyi Krisztián, 2.) - Posztobányi Patrik, Balogh Botond, Horváth Milán, Bekker Roland - Kata Mihály, Ominger Gergő (Sipos Gábor, 61.), Molnár Rajmund (Takács Kevin, 75.) - Komáromi György (Tóth Milán László, 61.), Szalay Szabolcs (Zuigéber Ákos, 61.), Mester Csaba
Címkék:
Kapcsolódó hírek
U16-os válogatottunk csütörtökön lejátszotta második mérkőzését is a szlovénokkal, ezúttal az ellenfél örülhetett győzelemnek.
U16-os válogatottunk csütörtökön lejátszotta második mérkőzését is a szlovénokkal, ezúttal az ellenfél örülhetett győzelemnek.