Döntetlent játszott az olaszokkal az U16-os válogatott
U16 férfi   |   Csapat   |   2019. november. 28., 16:43
Döntetlent játszott az olaszokkal az U16-os válogatott

Belvon Attila együttese ezúttal az eredményt tekintve is pariban volt az olasz válogatottal.

Idei utolsó edzőtáborát az olaszok elleni visszavágóval zárta a magyar U16-os válogatott Telkiben. A két csapat kedden kiegyenlített mérkőzést vívott egymással, a játék képe alapján sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna, de az olaszok hatékonyabbak voltak, így 2-0-ra a vendégek nyertek. A csütörtöki visszavágó első félidejében a magyar válogatott ismét remekül játszott, sok labdát szereztünk, és megszereztük a vezetést is: egy szöglet után nálunk maradt a labda, Ulbert Renátó egy csellel megverte védőjét, és kilőtte a hosszú sarkot (1-0). A gól után rögtön megduplázhattuk volna az előnyt, de elhibáztunk egy ziccert, majd a szünetig mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de ekkor az eredmény még nem változott.

A fordulás után az olaszok mezőnyfölényre tettek szert, a magyar csapat hátrébb húzódott, és stabilan védekezve igyekezett megszűrni a vendégek támadásait. Az olaszok sok labdát íveltek a védőink mögé, végül egy bedobást követően szerezték meg az egyenlítő gólt, amivel kialakult az 1-1-es végeredmény. 

– Az első félidei teljesítményünkkel elégedett vagyok, bár összességében a keddi találkozón jobban játszottunk. Az olaszok nagyon jó eredményeket értek el az utóbbi hónapokban, hihetetlenül jó csapatuk van, örülök, hogy sikerült döntetlent játszanunk ellenük. Azon az úton kell haladnunk, amit az első félidőben mutattunk, az utóbbi összetartások alapján úgy érzem, hogy pozitív irányba indult el a csapat, remélem, ezt a jövőben tartani tudjuk majd – értékelt a mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző.

Magyarország-Olaszország 1-1 (1-0)
Magyarország: Mergl Szabolcs - Farkas Bendegúz, Dragóner Áron, Nagy Zoltán (Pekár István, 41.), Kovács Patrik (Varga Dominik, 67.) - Sipos Szabolcs (Földing Engelbert Márk, 67.), Kocsis Dominik (Polyák Imre Kristóf, 50.), Keresztes Noel (Berki Marcell, 41.) - Gruber Zsombor (Perfetto Gabriel, 60.), Ulbert Renátó (Földi Dominik, 50.), Vancsa Zalán (Petres Márk, 60.)
Gólszerzők: Ulbert 28., ill. Turco 45.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

"A cél, hogy ne veszítsünk el egy tehetséget sem"

Aki később érőként megvívja a maga csatáját a nagyobbak között az utánpótlás-korosztályokban, az sok esetben hatékonyabb tudással és szélesebb ...

Sok helyzet, de csak egy gól - vereség a szlovákoktól
Meccsbeszámoló
Kétgólos vereség a belgák ellen

Aki később érőként megvívja a maga csatáját a nagyobbak között az utánpótlás-korosztályokban, az sok esetben hatékonyabb tudással és szélesebb ...