U16: újabb 2-1-es siker Montenegró ellen
U16 férfi   |   Mérkőzések   |   2018. április. 05., 18:35
U16: újabb 2-1-es siker Montenegró ellen

U16-os válogatottunk e heti összetartása zárásaként ismét megmérkőzött Montenegró korosztályos együttesével Mosonmagyaróváron.

A mieink kedden, a két együttes első meccsén megérdemelten nyertek 2-1-re, még úgy is, hogy mindkét gólunk büntetőből esett (mint ahogyan a vendégeké is). A magyar csapat nagy lendülettel kezdte a csütörtöki visszavágót, Komáromi már a 7. percben veszélyeztetett, 18 méteres lövése nem sokkal kerülte el a montenegrói kaput. A 26. percben Montenegró megszerezte a vezetést: Markovic szögletből kapura csavart, Megyeri pedig csak a gólvonalon túl tudta megfogni a labdát (0-1).

A szünetben hármat is cserélt Preisinger Sándor, és az egyik frissen beálló játékos, Németh Andárs rögtön a második félidő első percében egyenlített: bal oldali szögletből tekert kapura, a labda érintés nélkül vágódott a hálóba (1-1).

A 63. percben ismét Németh került helyzetbe, 18 méteres lövése után a keresztlécről kifelé pattant a labda. Három perccel később egy formás magyar támadás végén László hozta kihagyhatatlan helyzetbe Molnárt, aki 13 méterről lőtt a bal alsóba (2-1). A mérkőzés végére még egy montenegrói lehetőség maradt, Janjic lépett ki üresen, de próbálkozása nem talált kaput, így a magyar U16-os válogatott másodszor is legyőzte Montenegrót.

- Ezúttal nem tudtunk olyan jól teljesíteni, mint az első meccsen, több volt a technikai hiba a játékunkban. Egy agresszív, masszív montenegrói csapattal találkoztunk, és az, hogy kétszer is sikerült legyőznünk őket, elsősorban a csapatszellem, csapatépítés szempontjából fontos. Továbbra is alakulófélben van a válogatott, bőven van még hová fejlődnünk, de ez ilyen fiatal játékosoknál természetes. Örülök annak, hogy meg tudtuk fordítani a mérkőzést, mert ez azt mutatja, hogy mentálisan egyre erősebb a csapat - nyilatkozta a mérkőzés után Preisinger Sándor.

Magyarország-Montenegró 2-1 (0-0)
Magyarország: Megyeri Gábor - Buna Gábor (Godányi Dominik, 59.), Horváth Milán, Török Kevin (Németh András, 41.), Bekker Roland - Kata Mihály (Ominger Gergő, 59.), Balogh Botond, Major Sámuel (Mester Csaba, 41.) - Komáromi György (László Dávid, 41.), Burzi Alex (Szalay Szabolcs, 59.), Molnár Rajmund
Gólszerzők: Németh 41., Molnár 65., ill. Markovic 26.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Visszavágtak a szlovénok a keddi vereségért
Visszavágtak a szlovénok a keddi vereségért

U16-os válogatottunk csütörtökön lejátszotta második mérkőzését is a szlovénokkal, ezúttal az ellenfél örülhetett győzelemnek.

U16: Három gól és győzelem Szlovénia ellen
Meccsbeszámoló
Túl nagy falat volt U16-osainknak a holland válogatott

U16-os válogatottunk csütörtökön lejátszotta második mérkőzését is a szlovénokkal, ezúttal az ellenfél örülhetett győzelemnek.