Győzelemmel zárt Finnországban az U16-os válogatott
U16 férfi   |   Mérkőzések   |   2018. április. 30., 16:04
Győzelemmel zárt Finnországban az U16-os válogatott

A magyar csapat a házigazdákat győzte le az UEFA fejlesztési tornájának zárónapján.

U16-os válogatottunk Ciprus és Ukrajna ellen is úgy szenvedett vereséget, hogy a mérkőzés zömében mezőnyfölényben tudott futballozni, de a helyzetkihasználásban csődöt mondott. A torna harmadik meccsén már a 4. percben gólt szereztünk, egy ziccerig kijátszott akció végén Szalay Szabolcs ellőtte a labdát a kapus mellett, de a kapufát találta el, a kipattanó azonban egy visszazáró finn védőről a hálóba vágódott (0-1). A gól után is a magyar válogatott maradt támadásban, a 25. percben Sipos Gábort rúgták fel a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt László Dávid értékesítette (0-2). A folytatásban is a mieink irányítottak, a finnek előtt a második félidőben adódott ugyan két-három lehetőség, amiből egyet a hajrában gólra váltottak (1-2), de a győzelmünk nem forgott veszélyben.

– A játék képe hasonló volt az első két meccshez, nem változtattunk az elképzeléseinken, ezúttal a győzelem sem maradt el. A helyzetek kialakításával ezúttal sem volt gond, a lehetőségek kihasználásában azonban még sokat kell előrelépnünk. Ha a az eredményektől eltekintünk és csak a mutatott teljesítményt vesszük figyelembe, egyedül az ukránok elleni meccs első félidejében volt hiányérzetem, ezt leszámítva jó úton halad a válogatott, de természetesen még rengeteg munkára lesz szükség ahhoz, hogy megfelelően felkészüljön a csapat az őszi tétmérkőzésekre – értékelt a mérkőzés után Preisinger Sándor szövetségi edző.

Finnország-Magyarország 1–2 (0–2)
Magyarország: Vaits Marcell – Hosszú Zétény (Buna Gábor, 41.), Pereira Américo (Horváth Milán, 54.), Balogh Botond, Bekker Roland – Kata Mihály, Ominger Gergő – Komáromi György, Sipos Gábor (Molnár Rajmund, 41.), László Dávid (Posztobányi Patrik, 67.) – Szalay Szabolcs (Zuigeber Ákos, 75.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Visszavágtak a szlovénok a keddi vereségért
Visszavágtak a szlovénok a keddi vereségért

U16-os válogatottunk csütörtökön lejátszotta második mérkőzését is a szlovénokkal, ezúttal az ellenfél örülhetett győzelemnek.

U16: Három gól és győzelem Szlovénia ellen
Meccsbeszámoló
Túl nagy falat volt U16-osainknak a holland válogatott

U16-os válogatottunk csütörtökön lejátszotta második mérkőzését is a szlovénokkal, ezúttal az ellenfél örülhetett győzelemnek.