U16: Vereség Olaszországtól az évzárón
U16 férfi   |   Csapat   |   2018. november. 21., 17:54
U16: Vereség Olaszországtól az évzárón

Az idei utolsó mérkőzésén Olaszországgal játszotta a magyar U16-os válogatott Telkiben. Az Európa elitjébe tartozó olasz korosztályos csapat 3–0-ra legyőzte a mieinket.

Az októberi, hollandok elleni meccsek után a szintén Európa élvonalába tartozó Olaszországot fogadta a Telkiben edzőtáborozó U16-os válogatottunk utolsó idei felkészülési mérkőzésén. A már a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjére készülő korosztály fejlődése szempontjából fontos, hogy a játékosok kifejezetten nehéz ellenfelek ellen is futballozhassanak, ez a múlt hónapban és a mostani mérkőzésen is teljesült.

Az olasz csapat nagy nyomás alatt tudta tartani a magyar válogatottat a mérkőzés alatt, különösen az első félidőben futballoztak nagy fölényben a vendégek. Ekkor egy védelmi hibát kihasználva a vezetést is megszerezték. A második játékrészben – taktikaváltásnak és cseréknek köszönhetően – kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, azonban az utolsó 10 percben kétszer is betaláltak az olaszok, mindkét alkalommal egy-egy beadás után, fejjel szereztek gólt.

Az első félidőben éreztem a bizonytalanságot a játékosaimon. A második játékrészben aztán egy szerkezetváltás után több lehetőségünk is volt, jobban működtünk csapatként. Ennek ellenére az olasz válogatott magabiztos játékkal, megérdemelten győzött – nyilatkozta Belvon Attila szövetségi edző a mérkőzést követően.

Magyarország–Olaszország 0–3 (0–1)
Gólszerzők: Henoc-Stephane N’Gbesso (25.), Tomasso De Nipoti (70.), Lorenzo Peschetola (80.)

Magyarország: Senkó Zsombor – Fodor Péter (Varga Gergő 41.), Török Kevin, Csinger Márk, Helembai Márk (Benczenleitner Barna 52.) – Sztojka Dominik (Bene Domonkos 52.), Kispál Tamás, Sós Máté (Nagy Sámuel 52.) – Nikitscher Gergő (Mayer János 41.), Varga Donát (Kerezsi Zalán 70.), Bakos Zsombor


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Kétgólos vereség a belgák ellen
Kétgólos vereség a belgák ellen

Férfi U16-os válogatottunk a héten a belgiumi Tubizében edzőtáborozott, ahol kedden és csütörtökön mérte össze az erejét a házigazdákkal.

Meccsbeszámoló
Emberhátrányban szenvedtünk vereséget a norvégoktól

Férfi U16-os válogatottunk a héten a belgiumi Tubizében edzőtáborozott, ahol kedden és csütörtökön mérte össze az erejét a házigazdákkal.