Telkiben készül az U19-es válogatott
U19 férfi   |   Csapat   |   2023. március. 15., 22:43
Telkiben készül az U19-es válogatott

A héten Telkiben edzőtáborozik az Eb-selejtezők elitkörére készülő U19-es válogatott. A mieink március végén Angliában vívhatják ki az Európa-bajnokságon való szereplés jogát, a házigazda angolok, valamint Törökország és Izland ellen.

Szélesi Zoltán együttese az őszi, walesi selejtezőkön Írországgal, Gibraltárral és Walesszel szerepelt egy négyesben. A csapat a házigazda ellen döntetlenre végzett, Gibraltár ellen fölényes, nyolc gólos győzelmet aratott, majd az írektől szoros mérkőzésen szenvedett vereséget (0-1). Együttesünk négy pontjának és nagy gólkülönbségének köszönhetően Walest megelőzve a kvartett második helyén végzett, így továbbjutott az elitkörbe.

A felkészülés során az U19-es válogatott Ciprussal, Olaszországgal, Izraellel, valamint Észtországgal mérkőzött meg, a decemberi sorsoláson pedig eldőlt, hogy a címvédő Angliával, Törökországgal és Izlanddal kell megküzdenie az Európa-bajnokságért.

A legnehezebb ellenfélnek egyértelműen a többszörös korosztályos Európa-bajnok, jelenleg is címvédő házigazda bizonyulhat. Az angolok a selejtezőkörben Montenegrót 2-0-ra, Georgiát 6-0-ra, míg Dániát 4-2-re múlták felül.

Törökország is csoportgyőztesként jutott tovább az elitkörbe: Bulgáriával döntetlenre végeztek, Azerbajdzsánon fölényes győzelemmel léptek túl, míg Luxemburg ellen egy nyolc gólos találkozón ikszeltek.

Harmadik csoportellenfelünk, Izland a selejtezőcsoportja második helyén végzett, Kazahsztán és Skócia ellen győzni tudott, míg Franciaországgal szemben alulmaradt.

A Szélesi Zoltán vezette együttes a hét elején megkezdte a közös felkészülést a tornára Telkiben. A csapat március 22-én játssza az első elitkörös selejtezőjét, az ellenfél az angol együttes lesz. Három nappal később a törökökkel, végül az izlandiakkal méri össze az erejét válogatottunk. A csoportból az első helyezett kvalifikálja magát az idei Európa-bajnokságra.

Az elitkörre készülő U19-es válogatott bő kerete

Kapusok

Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)

Simon Barnabás (Paks)

Dala Martin (MOL Fehérvár)

Hátvédek

Farkas Bendegúz (Nyíregyháza)

Daniel Ozzano (Parma)

Lénárt Gábor (Szentlőrinc)

Yaakobishvili Antal (Girona)

Polyák Kristóf (Kecskemét)

Nagy Zoltán (MFA)

Babós Levente (Puskás Akadémia)

Középpályások

Bodnár Gergő (Peterborough)

Deákovits Richárd (ETO)

Kocsis Dominik (Csákvár)

Nagy-Kolozsvári Dániel (Siófok)

Tuboly Máté (ETO)

Keresztes Noel (MFA)

Bakti Balázs (Budafok)

Vajda Botond (Tiszakécske)

Dénes Adrián (Cesena)

Kovács Patrik (RB Salzburg)

Támadók

Vancsa Zalán (Lommel SK)

Berki Marcell (RB Salzburg)

Rideg Bálint (Újpest FC)

Gruber Zsombor (Puskás Akadémia)

Jurek Gábor (DVTK)

 

Az U19-es válogatott programja

Elitkör, Anglia

Anglia-Magyarország

Wallsall, március 22., szerda, 19:30

Törökország-Magyarország

St. George’s, március 25., szombat, 19:30

Magyarország-Izland

St. George’s, március 28., kedd, 19:30

 

 

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Kétgólos siker az U20-as válogatott első mérkőzésén
Kétgólos siker az U20-as válogatott első mérkőzésén

A Babó Levente vezette U20-as válogatott 2-0-ra megnyerte szerdai felkészülési mérkőzését, melyet az izlandi együttes ellen játszott a gyirmóti ...

Izland ellen készül az U20-as válogatott
Meccsbeszámoló
Négy góllal nyertünk Izland ellen

A Babó Levente vezette U20-as válogatott 2-0-ra megnyerte szerdai felkészülési mérkőzését, melyet az izlandi együttes ellen játszott a gyirmóti ...