U19: Nem tudtunk visszavágni Izraelnek
U19 férfi   |   Csapat   |   2023. február. 02., 16:17
U19: Nem tudtunk visszavágni Izraelnek

Férfi U19-es válogatottunk három napon belül második mérkőzését vívta Izrael ellen. A mienk az első összecsapáson nagy csatában csupán egy góllal maradtak alul, a második találkozón azonban nem tudták meglepni az ellenfelet, és 2-0-s vereséget szenvedtek.

A mieink az előző mérkőzéshez képest jelentősen megváltoztatott összeállításban léptek pályára, ebben az összetételben a csapat nem tudta a keddi találkozóhoz hasonló stabilitást nyújtani a pályán, az első félidőben egygólos hátrányba került. A félidőben hat változtatást is eszközölt Szélesi Zoltán szövetségi edző, de válogatottunk játéka ezt követően sem javult fel számottevően, sőt, az ellenfél a második játékrészben is betalált, így 2-0-s győzelmet aratott.

- A második mérkőzésnek egy teljesen átalakított kezdőcsapattal vágtunk neki, amivel az volt a célunk, hogy megnézzük, mely játékosokra számíthatunk a későbbiekben. Sajnos nem sikerült azt a színvonalat hoznunk, amit az első találkozón, sok volt a technikai hiba, és az eltervezett taktikát sem sikerült végrehajtani. Összességében nem vagyok elégedett a csapat teljesítményével – értékelte a látottakat Szélesi Zoltán.

Felkészülési mérkőzés, U19

Izrael-Magyarország 2-0 (1-0)

Magyarország: Mergl Szabolcs (Dala Martin, 46.) – Győri Ábel (Babós Levente, 46.), Lénárt Gábor (Heil Máté, 46.), Nagy Zoltán – Deákovits Richárd (Kállai Zalán, 46.), Tóth Rajmund, Nagy-Kolozsvári Dániel (Kocsis Dominik, 46.), Tuboly Máté, Molnár Adin (Krajcsovics Ábel, 59.) – Rácz Balázs (Jurek Gábor, 46.), Babos Bence (Bakti Balázs, 59.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Kétgólos siker az U20-as válogatott első mérkőzésén
Kétgólos siker az U20-as válogatott első mérkőzésén

A Babó Levente vezette U20-as válogatott 2-0-ra megnyerte szerdai felkészülési mérkőzését, melyet az izlandi együttes ellen játszott a gyirmóti ...

Izland ellen készül az U20-as válogatott
Meccsbeszámoló
Négy góllal nyertünk Izland ellen

A Babó Levente vezette U20-as válogatott 2-0-ra megnyerte szerdai felkészülési mérkőzését, melyet az izlandi együttes ellen játszott a gyirmóti ...