U19: Háromgólos győzelem a szlovákok ellen az ETO Parkban
U19 férfi   |   Csapat   |   2021. augusztus. 04., 19:07
U19: Háromgólos győzelem a szlovákok ellen az ETO Parkban

Férfi U19-es válogatott stabil védekezésének és nagyszerű helyzetkihasználásának köszönhetően 3-0-ra nyerni tudott első idénybeli felkészülési mérkőzésén.

A Tímár Krisztián vezette U19-es együttes októberben hazai pályán harcolhatja ki az elitkörbe jutást az őszi Eb-selejtezőcsoportból, a mieink az első kalapból az osztrákokat, a harmadikból a fehéroroszokat, a negyedikből az észteket kapták ellenfélnek. A tétmeccsekre való felkészülés hétfőn kezdődött el, az első idénybeli edzőtábort szerdán a Szlovákia elleni mérkőzés zárta le a győri ETO Parkban. A mieinknél a külföldön játszó labdarúgókra, és az MTK játékosaira ezúttal nem számíthatott a szakmai stáb.

A találkozó első tíz percében kétszer is közel jártunk a gólszerzéshez, előbb egy bal oldali kontra végén Németh Dániel beadásáról maradt le centikkel Szendrei Ákos, majd ismét egy Németh-Szendrei összjáték után a Paks támadója a kapufát találta el. A 20. percben megszereztük a vezetést, egy szlovák védelmi hibát kihasználva Németh szerzett labdát az ellenfél térfelén, pontosan játszott középre, az érkező Szendrei Ákos pedig középről a kapuba helyezett (1-0).

A gólunk után a szlovákok előtt is adódott néhány lehetőség, de a vendégek csak távoli lövésekig jutottak, ezek közül kettőt Pataki Márknak kellett védenie. A félidő utolsó negyedórájában magabiztosan őriztük az előnyünket, így egygólos magyar vezetéssel ért véget a játékrész.

A fordulás után az első helyzetet egy magyar védelmi hibát követően a szlovákok alakították ki, de a befejezésük nem volt pontos. A 65. percben Patakinak kellett nagyot védenie egy szlovák helyzet után, de az ezt követő kontra végén a magyar válogatott szerzett gólt: Németh Dániel jobb oldali beadása után Kerezsi Zalán 6 méterről a keresztlécet találta el, de a kipattanóra Biben Barnabás érkezett, és közelről az üres kapuba fejelt (2-0). A 78. percben növeltük az előnyt, egy bal oldali akció végén Kerezsi Zalán lefutotta védőjét, pontosan adott be középre, az érkező Redzic Damir pedig 5 méterről a hálóba helyezett (3-0). A hátralévő időben a szlovákok hiába hajtottak a szépítésért, a magyar védelem magabiztosan semlegesítette a támadásaikat. Tímár Krisztián együttese magabiztosan győzött, és készülhet a szeptemberi Vilotic-tornára, amely az októberi Eb-selejtezők főpróbája lesz.

– Örülök, hogy közel fél év után ismét nemzetközi mérkőzést játszhatott a válogatott. Az eredménnyel természetesen elégedett vagyok, és néhány játékos egyéni teljesítménye is tetszett, örülök, hogy a mostani hiányzók visszatérése után bő keretből állíthatjuk majd össze a tétmérkőzésekre a csapatot. Az első félidőben túlzottan nagy volt a terület a csapatrészek között, ezen a fordulás után javítottunk, és ennek köszönhetően feljavult a védekezésünk. Még vár ránk néhány mérkőzés az Eb-selejtezőkig, ezeken szeretnénk tovább fejlődni – értékelt a lefújás után Tímár Krisztián.

Magyarország-Szlovákia 3-0 (1-0)
Magyarország: 1 Pataki Márk (22 Molnár Zsombor, 67.)- 2 Pekár István (14 Alaxai Áron, 58.), 3 Debreceni Ákos, 4 Török Kevin -20 Fodor Péter (17 Pintér Dominik, 67.), 5 Bényei Ágoston (7 Nagy Olivér, 75.), 6 Sztojka Dominik (8 Farkas Botond, 58.), 18 Biben Barnabás (15 Nagy Sámuel, 67.), 21 Benczeinleitner Barna (11 Horváth Rajmund, 67.) - 16 Németh Dániel (19 Redzic Damir, 67.), 10 Szendrei Ákos (9 Kerezsi Zalán, 58.)
Szlovákia: 12 Adam Danko - 3 Jakub Luka, 4 Daniel Zsolt Szalma, 8 Artur Gajdos, 9 Thomas Kotlár, 10 Viktor Sliacky, 11 Adam Griger, 13 Samuel Magda, 15 Urban Mazanovsky, 16 Dominik Holly, 19 Samuel Kopásek

A mérkőzés felvétele:


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Kétgólos siker az U20-as válogatott első mérkőzésén
Kétgólos siker az U20-as válogatott első mérkőzésén

A Babó Levente vezette U20-as válogatott 2-0-ra megnyerte szerdai felkészülési mérkőzését, melyet az izlandi együttes ellen játszott a gyirmóti ...

Izland ellen készül az U20-as válogatott
Meccsbeszámoló
Négy góllal nyertünk Izland ellen

A Babó Levente vezette U20-as válogatott 2-0-ra megnyerte szerdai felkészülési mérkőzését, melyet az izlandi együttes ellen játszott a gyirmóti ...