• Hírek

Futsal U21: kétgólos hátrányból győztünk Románia ellen
2014. április 09., 21:17

Korosztályos válogatottunk felkészülési mérkőzés keretében 4-2-re győzött Románia válogatottja ellen Berettyóújfalun.

Futsal: Romániával mérkőzik meg az U21-es válogatott
2014. április 08., 16:58

Szerdán és csütörtökön is összeméri erejét Romániával korosztályos csapatával U21-es futsalválogatottunk. Az első mérkőzésre szerdán 17 órakor Berettyóújfaluban kerül sor, majd ezt követően csütörtökön Nagyváradon lépnek pályára a mieink.

Futsal: javulni kell a helyzetkihasználásban
2014. március 18., 14:39

A magyar futsalválogatott a héten kétszer is összemérte erejét Görögország együttesével. Az első mérkőzésen vasárnap, Szombathelyen 4-2-re győzött a válogatott, míg a hétfői mérkőzésen, Pápán 1-1-es döntetlenre végeztek a csapatok.

Futsal: döntetlen a görögök ellen
2014. március 17., 20:10

A vasárnapi 4-2-es győzelem után futsalválogatottunk 1-1-es döntetlent játszott Pápán Görögország legjobbjaival.

Kétgólos futsal-siker a görögök ellen
2014. március 16., 19:45

A magyar futsalválogatott vasárnap délután Szombathelyen fogadta a görögöket, és végig vezetve 4-2-es győzelmet aratott.

Futsal: hétvégén Görögország az ellenfél
2014. március 12., 17:54

A futsalválogatott vasárnap és hétfőn barátságos mérkőzéseket játszik Görögország legjobbjaival. Az első találkozóra vasárnap Szombathelyen kerül sor, míg hétfőn Pápán csapnak össze a felek - mindkét találkozó 18 órakor kezdődik. A Sport TV a második mérkőzést élőben közvetíti.

Hibákat javított és pontrúgásokat gyakorolt a futsalválogatott
2014. február 14., 11:02

A futsalválogatott kedden utazott el Mórra, és a csütörtöki Veszprém ellen mérkőzéssel zárta a háromnapos összetartást.

Futsal: Márciusban Görögország a következő ellenfél
2014. február 10., 16:37

Sito Rivera szövetségi kapitány keddtől háromnapos összetartásra hívta a válogatott keretet. A program a csütörtöki, Veszprém elleni edzőmérkőzéssel zárul. A csapat bő egy hónap múlva már mérkőzéseket játszik: március 16-án és 17-én Görögország együttesét fogadja.

Másodszorra sem bírtunk a hollandokkal
2014. január 07., 17:39

Futsalválogatottunk második felkészülési mérkőzését is lejátszotta hollandiai túráján, a házigazdák ezúttal is három góllal győztek.

Az első félidőben nem tudtuk tartani a hollandokat
2014. január 07., 10:58

Futsalválogatottunk hétfőn este felkészülési mérkőzésen lépett pályára a hollandiai Sittardban.

Hollandiában kezdi az évet a futsalválogatott
2014. január 04., 12:24

Sito Rivera csapata hétfőn és kedden is megmérkőzik az Eb-résztvevő házigazdákkal.

Futsal: revánsot vettek a franciák
2013. december 05., 11:05

Siro Rivera együttese ezúttal rosszul jött ki az emberelőnyös játékból.

Futsal: szoros győzelem Franciaországban
2013. december 04., 09:39

A francia válogatott kétszer egyenlített a mieink elleni felkészülési meccsen, a harmadik gólunkra viszont már nem tudott válaszolni.

Futsal: Franciaországban zárja az évet a válogatott
2013. december 02., 16:02

Sito Rivera együttese kedden és szerdán is megmérkőzik a francia válogatottal.

Futsal: pályára léptek az utánpótlás-válogatottak
2013. december 01., 21:49

Hasznos nemzetközi mérkőzéseket játszott az U19-es és az U21 csapatunk Poprádon a Visegrádi Négyek Tornáján.

Kétgólos hátrányból vertük Kuvaitot
2013. november 27., 21:21

A Sito Rivera vezette magyar futsalválogatott az első félidőben nem tudott gólt szerezni a Kuvait elleni felkészülési meccsen, de a második játékrészben szerzett három találat végül győzelmet ért.

Futsal: Kuvait a szerdai ellenfél
2013. november 26., 15:00

A magyar futsalválogatott szerdán 19 órakor Móron lép pályára felkészülési mérkőzésen, az ellenfél Kuvait válogatottja lesz.

Sito Rivera keretet hirdetett Kuvait ellen
2013. november 22., 14:32

A válogatott következő fellépése a Kuvait elleni hazai barátságos mérkőzés lesz november 27-én, Móron, majd december 2-5. között Franciaország ellen játszik idegenben a csapat.

Futsal: Kuvait és Franciaország a két következő ellenfél
2013. november 06., 12:23

Sito Rivera szövetségi kapitány minden hónapban összehívja a futsalválogatottat, főként az összeszokás és csapategység megteremtése érdekében. Múlt héten három napon át, keddtől péntekig Telkiben készült a csapat, az utolsó napon a BME futsalcsapatával játszott edzőmérkőzés zárta az összetartást.

Futsal: "Fel tudtunk nőni a feladathoz"
2013. szeptember 25., 13:39

A magyar futsalválogatott játékosai szerint rövid idő alatt sokat lépett előre a csapat.

Főszponzoraink
Szponzoraink