Háromgólos futsalsiker a norvégok ellen
Futsal Férfi A   |   Csapat   |   2022. március. 04., 20:33
Háromgólos futsalsiker a norvégok ellen

Férfi futsalválogatottunk 3-0-ra legyőzte a norvég válogatottat poreci edzőtáborozása első mérkőzésén.

Az ősszel vb-selejtezőket játszó férfi futsalválogatott legutóbb novemberben lépett pályára, utolsó meccsén legyőzte az Eb-résztvevő bosnyák együttest. Azóta két összetartása is elmaradt a csapatnak, ezért különösen jól jött, hogy sikerült megszervezni a mostani, horvátországi edzőtábort, amelyen két mérkőzés is szerepel a programban.

Az elsőt a norvégok ellen játszotta le együttesünk péntek délután, és a kissé döcögős kezdés ellenére végül magabiztos, 3-0-s győzelemmel zárta a mérkőzést. Az első félidőben Dróth Zoltán találatával szerzett vezetést a magyar csapat, majd a fordulás után Nagy Imre és Tatai József is bevette a skandinávok kapuját, így alakult ki a 3-0-s végeredmény.

– Érezhető volt, hogy hosszabb ideje nem készült együtt a csapat, az első tíz percben még kerestük a ritmust, és nem tudtunk jól reagálni az ellenfél agresszív játékára. A félidő felétől szép lassan átvettük az irányítást, növelni tudtuk a játék sebességét, a második félidőben pedig már végig uraltuk a mérkőzést. Az edzőtábor egyik fő célja, hogy felvegyük a nemzetközi ritmust, ebben sikerült előrelépnünk, és azt is komoly fegyverténynek tartom, hogy sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a mérkőzést – értékelt az mlsz.hu-nak Turzó József szövetségi kapitány.

Magyarország-Norvégia 3-0 (1-0)
Magyarország: Alasztics Marcell - Rábl János, Harnisch Ákos, Hajmási Milán, Dróth Zoltán
Cserék: Spandler Mátyás, Nagy Imre, Vas Ádám, Tatai József, Bíró Attila, Rutai Balázs, Büki Baltazár, Horváth Benedek

 

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Döntetlent játszottunk a svédekkel Somorján
Döntetlent játszottunk a svédekkel Somorján

Férfi futsalválogatottunk fordulatos első félidőt követően a szünetben 2-2-re állt a svédek ellen, és a fordulás után már nem változott az ...

Vereséggel kezdtünk Szlovákiában
Meccsbeszámoló
Kétgólos vereséggel zártuk a szlovákiai tornát

Férfi futsalválogatottunk fordulatos első félidőt követően a szünetben 2-2-re állt a svédek ellen, és a fordulás után már nem változott az ...