
A hét első napjaiban Telkiben vett részt összetartáson a Bene Ferenc vezette U18-as válogatott.

A moldávok elleni 2-0-ás győzelem után rendezett sajtótájékoztatón Egervári Sándor a hazai szakvezetőt is megdicsérte.

A moldávok ellen gólpasszt adó Juhász Roland szerint ismét a csapategység vezetett sikerre, a védő már alig várja a válogatott következő mérkőzését.

Gavril Balint moldáv szövetségi kapitány a csalódást keltő finnországi meccs után otthon, a magyar válogatott ellen javítana.

A magyar válogatott ma kora délután megérkezett Kisinyovba, a moldávok elleni keddi Eb-selejtező helyszínére.

U19-es válogatottunk a szabadkai Vilotic-torna zárómeccsén 2-2-es döntetlent ért el Montenegró korosztályos csapata ellen.

A Moldova ellen készülő magyar válogatott játékosai egy nap pihenő után vasárnap délben találkoztak Telkiben.

A magyar válogatott pénteken 19:45 órakor, a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a svéd válogatottat Európa-bajnoki selejtezőn. A mieink 16 év után győzhetik le ismét a skandináv együttest.

Az október végén kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U19-es együttes a szerbiai Szabadkán vesz részt nemzetközi tornán.

A magyar válogatott két tagja került új klubhoz az átigazolási szezon utolsó napján.

A magyar válogatott a csütörtöki sajtótájékoztató – 16 óra, Telki, majd utána 17 órakor a sajtó számára nyílt edzés – után a svédek elleni meccset követően a mixed zone-ban találkozik legközelebb a média képviselőivel.

Az Európa-bajnoki selejtezők előtt utolsó felkészülési mérkőzését játszotta Turtóczki Sándor csapata.

A csütörtökön játssza első Európa-bajnoki selejtezőjét az U21-es válogatott.

A vasárnap hajnalban megoperált szélső kedden délben érkezett meg a magyar válogatott edzőtáborába.

A svédek és a moldávok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott egyelőre nem edzett teljes létszámban.

Az írek elleni idegenbeli, és az olaszok elleni hazai Eb-selejtezőkre készülő U21-es válogatott keretéből újabb játékosok estek ki sérülés miatt.

Dzsudzsák Balázs kiesése után Egervári Sándor a Videoton középpályását, Sándor Györgyöt hívta be a keretbe.

Szombat délután rossz hírt kapott a válogatott szakmai stábja: Dzsudzsák Balázs súlyos sérülést szenvedett az Anzsi Mahacskala bajnoki mérkőzésén.

Erik Hamrén, a svéd válogatott szövetségi kapitánya, valamint Gavril Balint, a moldovai együttes szakvezetője is kihirdette keretét a mieink elleni Eb-selejtezőre.

Egervári Sándor kihirdette a szeptember 2-i, svédek elleni, valamint a szeptember 6-i, moldovai Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretét.

Eddig is nagyon erős volt az augusztus 27-i FociFesztiválra érkező ex-szovjet keret, de most három további válogatott játékos érkezése vált biztossá a telki gálameccsre.

2010 után idén is a magyar strandlabdarúgó-válogatott nyerte a Négy Nemzet Tornája elnevezésű nemzetközi viadalt Linzben.

Akárcsak tavaly, idén is döntőt játszhat a magyar strandlabdarúgó-válogatott Linzben.

Túl van második walesi edzésén az U21-es válogatott, amely hatékony, racionális futballra készül szerdai barátságos mérkőzésén.

Az izlandiak történelmi mélypontra kerültek a világranglistán, pedig volt Chelsea-játékos, és szupertehetséges Ajax-futballista is van a keretükben.

Az UEFA kijelölte a válogatott szerdai felkészülési mérkőzésének játékvezetőit.

Az Izland elleni felkészülési mérkőzésre készülődő magyar válogatott hétfőn délután már teljes csapattal edzett Telkiben.

Hétfő délelőtt még csonka keretnek tartott edzést a szövetségi kapitány, de szép lassan mindenki megérkezik Telkibe.

A Magyar Labdarúgó Szövetség megkezdte Magyarország-Svédország Európa-bajnoki selejtezőre szóló jegyek értékesítését. A találkozó szeptember 2-án, 19.45 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

A magyar labdarúgó-válogatott augusztus 10-én 19.45 órakor barátságos mérkőzést játszik Izlanddal a Puskás Ferenc Stadionban.

Az U17-es válogatott felkészülését szolgáló viadalon nyolc ország együttese vesz részt.

Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette az augusztus 10-i, Izland elleni hazai felkészülési mérkőzésre készülő válogatott keretet.

A magyar válogatott két helyet visszacsúszott legutóbbi helyezéséhez képest a FIFA világranglistáján.

A magyar válogatott keretének külföldön szereplő tagjai közül a legtöbben még a felkészülés közepén járnak.

Róth Antal együttese a kétnapos telki összetartást egy edzőmérkőzéssel zárta le.

Az MLSZ az augusztus 10-i Magyarország - Izland felkészülési mérkőzés előtt búcsúztatja el a válogatottól Lipcsei Pétert.

A magyar válogatott szeptember 2-án a Puskás-stadionban Svédország ellen játszik Eb-selejtezőt.

Csütörtökön és pénteken is pályára lép a Magyar Strandlabdarúgó válogatott.

Pénteken a kecskeméti Széktói Stadionban rendezik meg az idei Szuperkupa-döntőt, amelyen a kupagyőztes házigazdák a bajnok Videotont fogadják.

Az MLSZ Versenybizottsága a július 1-jei nevezési póthatáridő lezárultáig nyolc sportszervezet nevezését fogadta el a ma kezdődő strandlabdarúgó NB I küzdelmeire.

A válogatott kerettag védő a Samsunspor együttesénél folytatja pályafutását.

Az UEFA nyoni székhelyén elkészítették a 2011/12-es Bajnokok Ligája- és az Európa Liga-szezon első és második selejtezőkörének sorsolását.

A magyar válogatott szélső sajtótájékoztatón jelentette be, hogy aláírt az orosz Anzsi Mahacskalához.

A Kanada elleni 1-0-ás vereséget követően Kiss László, női válogatottunk szakvezetője úgy véli, csapatunk még sokat léphet előre.

A magyar válogatott 35 éves kapusa kedd óta holtversenyben a hatodik helyen áll a válogatottsági ranglistán, és San Marino elleni újabb meccsel került közelebb a rangsor közvetlen élmezőnyéhez.

A San Marino elleni Eb-selejtezőn két csatárral áll fel a magyar válogatott, Egervári Sándor ígéretéhez híven több helyen is változtatott a pénteki kezdőcsapaton.

A magyar U21-es válogatott a Touloni Torna utolsó csoportmérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott a franciákkal, és nem jutott be a viadal elődöntőjébe.

A magyar U15-ös válogatott a hét második felében az olaszországi Alpignanóban vesz részt nemzetközi tornán. Együttesünk második csoportmeccsét is megnyerte, ezúttal a lombardiai régió válogatottja ellen született magyar győzelem.

A Luxemburg elleni győztes mérkőzés után legközelebb vasárnap délben kell jelentkezniük a futballistáknak Telkiben.

Egervári Sándor szövetségi kapitány délelőtt kijelölte a mai, Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépő kezdőcsapatot.

Egervári Sándor szövetségi kapitány ma délután már a holnapi mérkőzés helyszínén, a Josy Barthel Stadionban tartotta meg a válogatott soros edzését.

U21-es válogatottunk második félidei jó játékának köszönhetően három góllal győzte le Kínát a Touloni Tornán.

A magyar U21-es válogatott, ma 16.45 órakor Kína ellen kezdi meg szereplését a 39. Touloni Tornán, a korosztályos csapatok nem hivatalos világbajnokságán, a dél-franciaországi Hyères-ben.

U16-os válogatottunk szombaton lejátszotta római túrája utolsó mérkőzését, amelyen 3-0-ra legyőzte a román Dinamo Bukarest gárdáját.

A szeptemberben kezdődő Eb-selejtezőkre készülő U21-es válogatott számára fontos állomás a jövő héten induló Touloni Torna.

A magyar labdarúgó-válogatott, amely június 3-án Luxemburgban, majd június 7-én San Marinóban játszik, május 30-án kezdi meg hivatalos edzőtáborát Telkiben.

Egervári Sándor szövetségi kapitány tizenöt játékosnak tartott ma edzéseket Telkiben.

A törökországi Európa-bajnoki selejtező elitkörre készülő U19-es válogatott a Ferencváros második csapata ellen lépett pályára edzőmérkőzésen.

A magyar U16-os válogatott a héten a római Ciociara tornán vesz részt. Az első mérkőzésen 5-1-es győzelmet aratott együttesünk.

Róth Antal korosztályos csapata a Dél-Franciaországban évente megrendezett nem hivatalos U21-es világbajnokságra készül.

U15-ös válogatottunk kedden és csütörtökön felkészülési mérkőzésen méri össze erejét Románia korosztályos csapatával.

Egervári Sándor szövetségi kapitány egy kényszerű változtatást eszközölt a Luxemburg és a San Marino elleni mérkőzésekre készülő keretben.