Dzsudzsák Balázs kiesése után Egervári Sándor a Videoton középpályását, Sándor Györgyöt hívta be a keretbe.
Mint arról korábban beszámoltunk, Dzsudzsák Balázs az Anzsi Mahacskala szombati bajnokiján kulcscsonttörést szenvedett, ezt követően hazautazott Magyarországra, és éjszaka már meg is operálták. A szélső természetesen nem lehet ott a válogatott következő Európa-bajnoki selejtezőin, ezért Egervári Sándor szövetségi kapitánynak gondoskodnia kell pótlásáról. A szakember Sándor Györgyöt, a Videoton középpályását hívta meg a keretbe.
- Nagyon sajnálom Balázst, hiszen éppen csak elkezdte oroszországi karrierjét, és máris súlyos sérülést szenvedett - fogalmazott Egervári Sándor. - A sérülés sosem jön jól, de most, mikor két rendkívül fontos mérkőzésre készülünk, különösen nehéz helyzetbe hozott bennünket, hiszen újabb meghatározó játékost vesztettünk el. Nincs szerencsénk az utóbbi időben, mivel olyan alapemberek hiányoznak a csapatból mint a sérült Szalai Ádám, Gera Zoltán, a svédek ellen eltiltása miatt nem léphet pályára Juhász Roland és Vanczák Vilmos, most pedig Dzsudzsák Balázs is csatlakozott hozzájuk. A helyére behívott Sándor György tehetséges futballista, aki rendre jó teljesítményt nyújt a Videotonban. Más stílusú játékos, mint Balázs, de a középpályán akad több variációs lehetőség is. A holnap kezdődő telki edzőtábor nagy feladata, hogy megtaláljuk az optimális megoldást az előttünk álló meccsekre.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...
Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...