Túl első edzésén a válogatott
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2011. augusztus. 30., 08:29
Túl első edzésén a válogatott

A svédek és a moldávok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott egyelőre nem edzett teljes létszámban.

A magyar válogatott keretéből egyedül Pintér Ádám nem érkezett meg az első gyakorlásra, a Real Zaragoza játékosa vasárnap késő este még bajnokit játszott, ezért csak hétfőn tudott hazaindulni. A mai tréningen két futballista kisebb sérülése miatt nem vehetett részt, Hajnal Tamás és Szabics Imre a konditeremben végzett speciális edzésmunkát. Azok a futballisták, akik tegnap bajnokit játszottak, könnyített feladatokat kaptak, a többieknek pedig a bemelegítés után különböző labdás gyakorlatokat írt elő a szakmai stáb.

 

Az edzés előtt a sajtó rendelkezésére álltak labdarúgóink, akik a jelek szerint jó hangulatban, bizakodva várják a svédek elleni pénteki mérkőzést. A kérdések és válaszol közben gyakran elhangzott Zlatan Ibrahimovic neve, a legtöbb újságíró arról faggatta a játékosokat, hogy több kulcsjátékosunk távollétében mivel tudjuk meglepni az ellenünk az utóbbi években igen sikeresen szereplő skandinávokat.

 

Korcsmár Zsolt, a norvég Brann Bergen légiósa az izlandiak ellen lépett pályára első alkalommal a felnőtt válogatottban, és Juhász Roland, valamint Vanczák Vilmos eltiltása miatt elképzelhető, hogy pénteken első tétmérkőzésén is szerepet kap a gárdában.

 

- Bár az Izland elleni meccsen játszottam először a csapatban, nem tartok attól, hogy gond lesz az összeszokottsággal - mondta Korcsmár Zsolt. - Azon a meccsen összhang volt a védelemben, a kommunikáció jó volt a csapaton belül, és önbizalmat tudtunk meríteni a négygólos győzelemből. Korábban már dolgoztam együtt Egervári Sándorral, tudom, mit kér a játékosoktól, egyedül talán az lehet furcsa, hogy klubcsapatomban más szerepkörben futballozom, és kicsit szoknom kell a feladatokat. Ismerjük a svédeket, tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mire számíthatunk tőlük. Ha végig koncentrálunk, és nem engedjük, hogy ránk erőltessék saját stílusukat, akkor kedvező eredményt érhetünk el.

 

Koman Vladimir szerint nem azzal kell foglakozni, hogy kik nem lehetnek ott a svédek ellen a csapatban, hanem arra kell koncentrálni, hogy a pályára lépő játékosok a lehető legtöbbet hozzák ki magukból.

 

- Sajnálom, hogy többen is megsérültek a keretből, és mielőbbi gyógyulást kívánok nekik, de jelenleg nem foglalkozhatunk velük. Nekünk most azokkal a játékosokkal kell készülnünk, akik rendelkezésre állnak, az új kerettagokat be kell építeni az együttesbe, és ha ez megvalósul, akkor nincs okunk félni senkitől. Úgy érzem, bátor, kreatív támadójátékkal tudunk gólt szerezni a pénteki meccsen, ezért a legfontosabbnak azt tartom, hogy ne kapjunk gólt a találkozón - fogalmazott Koman.

 

A jelenlegi keretből egyedül Rudolf Gergely mondhatja el magáról, hogy már szerzett gólt a svédek ellen, a Genoa játékosa 2008 szeptemberében, a solnai vb-selejtezőn vette be a skandinávok kapuját.

 

- Nem foglalkozom különösebben az ellenféllel, a legfontosabb, hogy a saját feladatunkra koncentráljunk, a saját játékunkat játsszuk, függetlenül attól, ki van a pályán a másik csapatban. Sorsdöntő meccs vár ránk, és úgy gondolom, hogy a hollandok ellen idegenben nyújtott játékunkkal jók lehetünk egy győzelemre a svéd meccsen is. Több hiányzónk van, de akik pótolják őket, szintén remek játékosok. Jó csapatunk van, én bízom magunkban - fogalmazott Rudolf.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...