
Hagyományos sorozatunkban bemutatjuk a magyar válogatott következő ellenfelének játékosait. Szerdai riválisunk, Lengyelország keretéből elsőként a három, egyaránt a brit szigeten védő kapust.

A magyar válogatott következő ellenfele a máltai csapat lesz. Sorozatunk második részében szombati vendégünk védőivel ismertetjük meg honlapunk látogatóit.

A magyar válogatott következő ellenfele a máltai csapat lesz. Sorozatunk első részében szombati vendégünk kapusait mutatjuk be.

Szombaton délután elfoglalták szálláshelyüket a bulgáriai Albenában a magyar U17-es válogatott játékosai. A nemzeti együttes hétfőtől a négycsapatos Eb-selejtező tornán szerepel.

A Magyar Labdarúgó Szövetség megtisztelő felkérést kapott a héten az UEFA Játékvezetői Bizottságától.

A magyar csapat soros ellenfelét bemutató sorozatunkban ezúttal a szerdai rivális, Törökország válogatottjának középpályásaival ismerkedhetnek meg honlapunk olvasói.

A magyar csapat soros ellenfelét bemutató sorozatunkban ezúttal a szerdai rivális, Törökország válogatottjának kapusaival ismerkedhetnek meg honlapunk olvasói.

A válogatott tagjai közül ezúttal Hrepka Ádám, az MTK Budapest támadója, és Filkor Attila, a világhírű olasz Internazionale középpályása nyilatkozik a szerdai, Kanada elleni találkozóról.

A kanadai válogatott egy tapasztalt, és egy újonc kapussal érkezik Budapestre. Igaz, a rutinosabb Greg Sutton sem számol túl sok válogatottságot, eddig ugyanis mindössze nyolc alkalommal védett a nemzeti tizenegyben. A 29 esztendős játékos posztján az észak-amerikai térség második legerősebb bajnokságának, az USL-nek a legjobbja.

A Németországban légióskodó Hajnal Tamásra fontos mérkőzések várnak, az AEK Athén magyarja, Tőzsér Dániel pedig kisebb sérüléssel bajlódik.

Sorozatunkban a válogatott keret tagjai nyilatkoznak a Kanada elleni találkozóról. Kanta József és Sándor György szerint a játékosok hozzáállásával biztosan nem lesz probléma.

Nemcsak a hazai klubok honlapjain ünneplik a válogatott keretébe bekerült fiatal tehetséges játékosokat, hanem külföldön is odafigyelnek a meghívót kapott futballistákra. A Stoke City weboldalán Vass Ádám beválogatásáról és jó formájáról írnak.

A megbízott szövetségi kapitány kijelölte a jövő heti, Kanada elleni barátságos mérkőzésre készülő 24-fős keretet, amelybe jó néhány fiatal labdarúgó is bekerült. A csapat tagjai hétfőn találkoznak és a tatai edzőtáborban készülnek a szerdai mérkőzésre.

Válogatottunk november 15-én Székesfehérvárott fogadja Kanada nemzeti együttesét. A jövő héten már megvásárolhatók a belépők: a 14 éven aluli gyermekek szervezett módon, csoportosan díjtalanul léphetnek be a stadionba.

A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtöki, Győrben megtartott elnökségi ülésén lemondott posztjáról Bozsik Péter, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar futsal válogatott vasárnap kezdődő túrája során a világ két legerősebb együttesével, Spanyolországgal és Brazíliával játszik felkészülési mérkőzéseket. A mieink hétfőn és kedden csapnak össze az Európa-bajnok és világbajnok spanyol együttessel.

A Gödöllő után most a futsal válogatott kerül az érdeklődés központjába. A Bikák UEFA-sikere után a válogatott indult túrára, amelynek keretén belül kék-két alkalommal a spanyol és a brazil nemzeti csapattal mérkőzik meg.

A szerdai, Málta elleni Eb-selejtezőn elszenvedett vereség Kisteleki Istvánt, az MLSZ elnökét is elkeserítette. A szövetség első embere elmondta: Bozsik Péter szövetségi kapitány október végén számol be az elnökségnek a válogatott egész éves teljesítményéről.

Bozsik Péter szövetségi kapitány kedden délelőtt frissítő edzést vezényelt a válogatott tagjainak, délután 17. 30-kor pedig útra kel a csapat Ferihegyről. A kapitány döntése értelmében Thomas Sowunmi nem utazik a 18 fős kerettel Máltára.

A magyar bajnok ma este a lett Raba Riga elleni UEFA-kupa mérkőzéssel kezdi a hazai rendezésű futsal minitorna küzdelmeit. Tóth Szabolcs játéka kérdéses a nyitónapon.

Válogatottunk szombat este, Európa-bajnoki selejtezőn 1-0-ra alulmaradt Törökország együttesével szemben. A kudarc miatt azonban nincs idő keseregni, szerdán újabb selejtező következik: Bozsik Péter együttese Máltán lép pályára.

Szombat este a Puskás-stadionban válogatottunk Európa-bajnoki selejtezőn 1-0-ás vereséget szenvedett Törökország ellen. Együttesünk jelenleg a csoport ötödik helyén áll, de szerdán Máltán lép pályára csapatunk, s győzelem, vagy pontszezés esetén előreléphet.

A magyar válogatott játékosai péntek délelőtt orvosi vizsgálaton vettek részt. Délután Bozsik Péter ismét edzést vezényelt a szombati Eb-selejtezőre készülő keret tagjainak. Sebők Vilmos és Leandro biztosan nem léphet pályára szombaton, a Törökország elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Törökország eddig kilenc alkalommal találkozott csapatunkkal: először 1952-ben, legutóbb pedig 1995-ben. Mérlegünk pozitív, hat magyar győzelem mellett mindössze két török siker és egy döntetlen áll a történelemkönyvekben.

Sérülések nehezítik a szombati Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott dolgát. Molnár Balázs sérülése súlyosnak bizonyult, ezért helyette Komlósi Ádám csatlakozott a kerethez. A válogatott szerdán, felkészülés mérkőzésen 2-0-ra nyert az FC Tatabánya ellen.

A magyar válogatott játékosai a tatai edzőtáborban készülnek a csapat következő két Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésére. A találkozók - főleg a Törökország elleni mérkőzés - kapcsán nyilatkoztak honlapunknak a labdarúgók.

A magyar keret tagjai hétfőn délután a Puskás Ferenc Stadionban találkoztak, majd Tatára utaztak. Az edzőtáborban előbb a szombati, Törökország elleni hazai, majd a jövő szerdán esedékes Málta elleni, idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőkre készülnek.

Kezdetben, a XIX. század második felében a hajdani Ottomán Birodalom legnagyobb kikötőiben még csak az angol matrózok futballoztak. Aztán Törökország 2002-ben bronzérmet szerzett a világbajnokságon...

Bozsik Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a Törökország elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő nemzeti csapat játékoskeretét.

A Markó Edina szövetségi edző által irányított magyar női U19-es válogatott 3–1-re legyőzte Portugáliát a Törökországban zajló Eb-selejtező minitorna első napján.

Eb-selejtezőre készülő U17-es együttesünk 80 perces, könnyed edzőmérkőzést játszott Tatán az MTK Budapest U18-es csapata ellen. Válogatottunk 5-2-re győzött.

A női U19-es válogatott tagjai a jövő héten Európa-bajnoki selejtező minitornán szerepelnek Törökországban. Antalyában Portugália, Svájc és Törökország nemzeti együttese vár a mieinkre.

November 15-én válogatottunk Kanada nemzeti együttesét fogadja majd - hangzott el azon a szerda délutáni sajtóbeszélgetésen, amelyen Bozsik Péter szövetségi kapitány válaszolt az újságírók kérdéseire az MLSZ székházában.

A magyar teremlabdarúgó válogatott tagjai vasárnap délután találkoznak, majd a jövő hét elején két felkészülési mérkőzést játszanak Hollandia együttese ellen. Jegyek a helyszíneken, Gödöllőn és Dabason még kaphatók.

A Várhidi Péter által vezetett U19-es válogatott gyorsan feledtette hétfői vereségét, miután második összecsapásán 3-0-ra nyert az ukrán válogatott ellen a Szabadkán zajló nemzetközi tornán.

A magyar futsal válogatott a jövő héten két felkészülési mérkőzésen találkozik a holland 4+1-es gárdával. Nagyszerű mérkőzésekre van kilátás Gödöllőn és Dabason, hiszen mindkét együttes részt vett a tavalyi Európa-bajnokságon.

Válogatottunk szerdán, Eb-selejtezőn 3-1-re győzött idegenben Bosznia-Hercegovina ellen. A mérkőzés első góljának szerzője, Huszti Szabolcs szerint a csapat most mutatta meg igazi arcát, és a győzelem által adott önbizalom a következő, Törökország elleni találkozóra is kitart.

A szerda este Zsenicán nagyszerű játékkal nyert a magyar válogatott Bosznia-Hercegovina ellen. A stadiont megtöltő bosnyák drukkerek igyekeztek félelmetes hangulatot teremteni az Eb-selejtezőn, de ez a mi együttesünk tagjait motiválta jobban.