
A magyar válogatott nagy küzdelemben, 3–2-es vereséget szenvedett a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn, amely után Marco Rossi kiemelte, hogy a világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk, és mindent megtettünk a jó eredmény elérése érdekében.

A magyar válogatott előbb a vezetést szerezte meg a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn, majd a hajrában egyenlíteni tudott, végül azonban a jóval erősebb rivális elvitte a három pontot a Puskás Arénából.

Kedden 20:45-től Portugália ellen lép pályára a férfi A-válogatott, a világbajnoki selejtező előtti sajtótájékoztatón Marco Rossi szövetségi kapitány és Szoboszlai Dominik csapatkapitány válaszolt az újságírók kérdéseire.

Portugália ellen lép pályára az első hazai világbajnoki selejtezőjén a magyar válogatott, a Puskás Arénában legutóbb a 2021-es Európa-bajnokságon találkoztak a csapatok. Az eddigi 14 mérkőzésen 4 döntetlent ért a nemzeti együttes, ebből az egyik a 2016-os Eb emlékezetes 3–3-as mérkőzése.

Férfi A-válogatottunk szeptember 9-én, 20:45-től Portugália ellen játssza az első hazai világbajnoki selejtezőjét a Puskás Arénában. Javasoljuk, hogy a szurkolók időben érkezzenek a helyszínre, és a lezárások okozta kellemetlenségeket elkerülendő, ne gépjárművel közelítsék meg a stadiont, helyette használják a közösségi közlekedést és ügyeljenek arra, hogy kizárólag hivatalos úton megvásárolt jeggyel érkezzenek a mérkőzésre.

Az első félidőben a magyar, a másodikban az ír válogatott szerzett két gólt a dublini világbajnoki selejtezőn, s noha a mérkőzésnek több különböző periódusa volt, a férfi A-válogatott végig harcolt az elsőtől az utolsó percig.

Remekül kezdett a férfi A-válogatott Írországban, az első világbajnoki selejtezőjén, ahol negyedóra alatt dupláztunk, a második félidőben azonban előbb szépítettek az írek, majd 40 percet emberelőnyben futballozva a hosszabbítás perceiben egyenlítettek is.

A szövetségi kapitány szerint kiegyenlített meccs vár szombaton a magyar válogatottra, amelyet a kilencven perc egy-egy epizódja dönthet el.

Szombaton Írországban játssza első világbajnoki selejtezőjét a férfi A-válogatott, a nemzeti együttest még az utazás előtt, a Telki edzőközpontban látogatta meg dr. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.

Szeptember 6-án, Írország ellen játssza első világbajnoki selejtezőjét a férfi A-válogatott, a dublini találkozó helyi idő szerint 19:45-kor kezdődik a Aviva Stadionban.

Kampányt indít az MLSZ annak érdekében, hogy a magyar válogatott találkozóin minden szurkoló tartózkodjon a diszkriminatív szabálysértésektől és sportszerű hangulatban játsszanak a csapatok. A kampány a válogatott mérkőzésekről kitiltott huszonhárom szurkoló bevonásával, egyetértésével és pénzügyi támogatásával készült.

A magyar válogatott szombaton, Dublinban kezdi meg a vb-selejtezőket, és az új lebonyolítási rendben mindössze három ellenféllel méri össze tudását ebben a szakaszban. Írország otthonában legutóbb a 2024-es Eb előtt lépett pályára az együttes, amely akkor bosszantó, utolsó pillanatban kapott góllal szenvedett vereséget. Ugyanakkor a két csapat dublini történelme kellemes emlékeket is őriz. 14 mérkőzésen, 5 magyar győzelem, 6 döntetlen és 3 vereség született 1934. óta.

Nagy Zsolt, a válogatott szélsője szerint fontos, hogy a magyar válogatott elkerülje azokat a hibákat, amelyeket tavaly elkövetett Dublinban.

Férfi A-válogatottunk hétfőn megkezdte a felkészülést az írek és a portugálok elleni vb-selejtezőkre.

A férfi A-válogatott Írország és Portugália elleni vb-selejtezős keretébe négy olyan játékos is meghívót kapott, aki most először mutathatja meg magát a nemzeti együttesben.

Portugália ellen játssza első hazai világbajnoki selejtezőjét a férfi A-válogatott, amely szeptember 9-én, kedden 20:45-től lép pályára a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája 2025-ös győztese ellen. A jegyértékesítés augusztus 11-én indult és elfogytak a rendelkezésre álló belépők.

A 2026-os világbajnoki kvalifikációt Írországban kezdi a férfi A-válogatott, amely szeptember 6-án, szombaton, helyi idő szerint 19:45-kor lép pályára Dublinban. A találkozóra a jegyértékesítés augusztus 8-án, pénteken 10:00 órakor indul.

Jótékonysági kezdeményezéssel egybekötött szezonzáró eseményt tartott az EM Sports ügynökség, amelyen három, a férfi A-válogatottban szereplő játékos, Szoboszlai Dominik, Schäfer András és Bolla Bendegúz is részt vett.

A férfi A-válogatott 2–1-re győzött Azerbajdzsánban, Marco Rossi szerint tanulságos mérkőzésen vagyunk túl és javítani kell a helyzetkihasználáson.

Már az első félidőben kialakult a végeredmény, a magyar válogatott Varga Barnabás és Szoboszlai Dominik góljaival 2–1-re nyert Azerbajdzsánban.

Marco Rossi szövetségi kapitány és Nego Loic is kemény meccsre számít Azerbajdzsán ellen, de a cél az, hogy jó eredményt érjen el a magyar válogatott.

A férfi A-válogatott június 10-én, kedden helyi idő szerint 20, magyar idő szerint 18 órától lép pályára Azerbajdzsán vendégeként.

A két ország válogatottja közel harminc éve csatázik egymás ellen a futballpályán, s eddig mind a hét alkalommal a mieink kerültek ki győztesen. Hatszor tét-, egyszer felkészülési mérkőzésen diadalmaskodtak legjobbjaink.

Marco Rossi szövetségi kapitány a svédek elleni vesztes mérkőzést követően kiemelte: hiába voltak jó periódusai a mérkőzésnek, túl sok hibát követtünk el, és ezen a szinten ez óhatatlanul vereséghez vezet.

Férfi A-válogatottunk nem tudta kihasználni a helyzeteit a svédek elleni felkészülési mérkőzésen, a vendégek viszont két lehetőségüket gólra váltották, és 2-0-ra megnyerték a találkozót.

Férfi A-válogatottunk június 6-án 19:30-kor lép pályára a svédek ellen a Puskás Arénában. Javasoljuk, hogy a szurkolók időben érkezzenek a helyszínre, és a lezárások okozta kellemetlenségeket elkerülendő, ne gépjárművel közelítsék meg a stadiont, helyette használják a közösségi közlekedést.

Erős ellenfélre számít Marco Rossi a pénteki, Svédország elleni felkészülési mérkőzésen, de nekünk is vannak minőségi játékosaink, akikkel felvehetjük a versenyt.

Egyszerűbbé teheti a belépést a válogatott mérkőzésekre a Szurkolói Klub alkalmazásának használata, a jövőben a SZK weboldalán keresztül nem lesz elérhető a jegyek QR-kódja.

Kedd reggelre teljessé vált a svédek és az azeriek elleni felkészülési mérkőzésekre készülő férfi A-válogatott kerete.

Már 45 alkalommal találkozott a magyar és a skandináv együttes, s ezek közül 18-szor a mieink nyertek. A 46. egymás elleni meccset június 6-án játsszák le a csapatok a Puskás Arénában.

Mind a 30 ezer bérlet gazdára talált az A-válogatott 2025-ös hazai mérkőzéseire, de a Svédország elleni, jövő pénteki találkozóra még kaphatók belépők.

A férfi A-válogatott Svédország és Azerbajdzsán elleni keretébe újoncként meghívót kapott az ETO FC Győr középpályása, Vitális Milán, valamint több korábbról jól ismert játékos is szerepel Marco Rossi szövetségi kapitány együttesében.

Május 16-án, péntektől az Azerbajdzsán–Magyarország, míg május 19-én, hétfőtől a Magyarország–Svédország felkészülési mérkőzésre indul a jegyértékesítés.

A 2025-ös bérlet a férfi A-válogatott világbajnoki selejtezősorozatának hazai mérkőzéseire szól, ami ebben az évben három selejtező és egy barátságos mérkőzést jelent. Az értékesítés Húsvét után, április 22-én, kedden 10:00 órától indul, szerdáig több mint 20 ezer bérlet kelt már el.

Marco Rossi szerint fontos, hogy ne fogjon meg minket, ha gólt kapunk, valamint jobb helyzetkihasználásra van szükség a sikeres szerepléshez.

Az isztambuli vereséget követően férfi A-válogatottunk a Puskás Arénában is kikapott Törökországtól, így búcsúzott a Nemzetek Ligája A divíziójától és a következő kiírásban a B ligában szerepel majd.

Hosszú évek óta tartó hagyomány, hogy a magyar A-válogatott hazai mérkőzéseire informatív, interjúkkal, érdekességekkel teli hivatalos műsorfüzetet készít a Magyar Labdarúgó Szövetség.

A szövetségi kapitány szerint számolgatás helyett mindent bele kell adni a törökök elleni hazai mérkőzésen.

Férfi A-válogatottunk március 23-án 18 órakor lép pályára a törökök ellen a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája rájátszásának visszavágóján. Javasoljuk, hogy a szurkolók időben érkezzenek a helyszínre, és a lezárások okozta kellemetlenségeket elkerülendő, ne gépjárművel közelítsék meg a stadiont, helyette használják a közösségi közlekedést.

A szövetségi kapitány úgy látta, mindkét csapat követett el hibákat, de míg mi mindegyikért megfizettünk, a törökök nem.

Férfi A-válogatottunk a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a házigazdáknak Isztambulban, de története 1000. nemzetközi mérkőzésén 3-1-es vereséget szenvedett a helyzeteiket nagyszerűen kihasználó törököktől.

A szövetségi kapitány a törökországi sajtótájékoztatóján elmondta: kiváló csapat ellen lép pályára a válogatott, de nincs félsz senkiben, bátran kell játszani Isztambulban.

A magyar válogatott törökök elleni mérlege: 16 mérkőzésen 10 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség. A gólkülönbség 36–16. A legtöbb találatot Kiprich József (4) és Puskás Ferenc (3) szerezte a félholdasokkal szemben.

Hétfőn Telkiben találkoztak a férfi A-válogatott kerettagjai, az első edzést még két csoportban teljesítették a játékosok.

A férfi A-válogatott március 20-án, helyi idő szerint 20:00 órától (magyar idő szerint 18:00) lép pályára az isztambuli Ali Sami Yen Sportkomplexumban a Nemzetek Ligájában. Cikkünkben a legfontosabb szurkolói információkat gyűjtöttük össze a török szervezők és a helyi rendőrség tájékoztatása alapján.

A férfi A-válogatott Törökország elleni keretébe meghívót kapott a 19 éves Dárdai Bence és a ferencvárosi Tóth Alex is, de Szalai Attila is visszatér, míg kapusposzton négy játékossal készül majd a válogatott története 1000. és 1001. mérkőzésére.

A Wolfsburg középpályása a Marco Rossi szövetségi kapitánnyal történt találkozót követően úgy döntött, hogy a jövőben a magyar válogatottban szerepel. Pénteken a FIFA illetékes bizottsága is megadta az engedélyt a 19 éves játékos országváltására.

Telt ház előtt léphet pályára 2025 első hazai mérkőzésén a magyar válogatott a Puskás Arénában, a keddi napon ugyanis elfogytak a belépők a Törökország elleni Nemzetek Ligája-rájátszásra.

Február 17-én, hétfőn 10:00 órától indul a jegyértékesítés a férfi A-válogatott idei első hazai meccsére, a Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Ez a találkozó lesz az első, amelyre az MLSZ Szurkolói Klubjának aranyszintes tagjai érvényesíthetik az elővásárlási jogukat, a jegyvásárlás kapcsán pedig mindenki számára fontos információkat gyűjtöttünk össze.

A Nemzetek Ligája rájátszásában a magyar férfi A-válogatott március 23-án a Puskás Arénában fogadja visszavágón Törökországot. A jegyvásárlás a megújult regisztrációs szabályok szerint történik: az idegenbeli mérkőzésekre csak Szurkolói Klub (SZK)-tagok vásárolhatnak jegyet, a hazai mérkőzésekre pedig legalább alapregisztráció szükséges a jegyvásárláshoz. A magyar–török mérkőzés lesz az első alkalom az aranyszintű SZK-tagok elővásárlási jogának érvényesítésére.

A Nemzetek Ligája rájátszásában március 20-án Isztambulban lép pályára a magyar férfi A-válogatott. Fontos tudni, hogy a magyar válogatott idegenbeli mérkőzéseire a jövőben kizárólag Szurkolói Klub-tagsággal rendelkező személyek számára érhető el a jegyvásárlás.

2025-ben két felkészülési mérkőzést játszik férfi A-válogatottunk. Az elsőt hazai pályán Svédország, míg a másodikat Azerbajdzsán ellen idegenben. Ezzel teljes a válogatott idei programja és a Szurkolói Klub pontgyűjtő mérkőzései is ismertté válnak.

Több mint 30 ezren használták már a Szurkolói Klub megújult weboldalát, illetve alkalmazását, drukkereink január 31-ig ellenőrizhetik a 2024-es év kijelölt mérkőzései kapcsán megszerzett pontjaikat – kérünk mindenkit, hogy időben tegye ezt meg!

Csoboth Kevin Skóciának lőtt Európa-bajnoki találata lett az Év sportpillanata 2024-ben. A magyar válogatott játékosa az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán vette át az elismerést hétfő este, a budapesti Operaházban.

Akárcsak tavaly, idén is veretlen maradt a Puskás Arénában a magyar válogatott, amely 2016 és 2021 után sorozatban harmadszor volt Eb-résztvevő, miközben az erős Eb- és NL-csoport mérkőzései mellett is 50 százalékos mérleggel zárta az esztendőt.

Megvan a magyar válogatott programja a 2026-os világbajnokság selejtezőjében: csapatunk az írek ellen (idegenben) kezdi és zárja a sorozatot, míg az első hazai mérkőzésünkön Portugáliát vagy Dániát fogadjuk.

Az első kalapból biztosan erős riválist kapunk majd a világbajnoki selejtezőn, a portugál, dán kettősből az utóbbit választaná Marco Rossi szövetségi kapitány, aki hangsúlyozta, senki ellen sem számíthatunk könnyű mérkőzésre.

Nehéz csoportba került a magyar válogatott a vb-selejtezők sorsolásán. Cikkünkben a csoportbeosztás mellett a mérkőzések látogatásával kapcsolatos fontos információk is megtalálhatók.

A magyar válogatott a második kalap egyik csapataként várja a 2026-os világbajnokság európai selejtezőinek sorsolását, melyet 2024. december 13-án 12 órakor rendeznek Zürichben.

Márciusban az A ligában maradásért játszik az A-válogatott, a pénteki sorsoláson az ukrán, görög, osztrák, török négyes közül kapunk ellenfelet.

A németek elleni 1-1-es döntetlent követően Marco Rossi szövetségi kapitány többek között a játékosok nagyszerű hozzáállását emelte ki.

A német válogatott Felix Nmecha második félidei góljával vezetett ugyan a Puskás Arénában, de a 99. percben Szoboszlai Dominik 11-esből egyenlített a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, így döntetlennel zártuk a 2024-es évet.

A németek elleni mérkőzéssel lezárul a Nemzetek Ligája csoportköre, Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egy szép évzáró megteremtené az alapot arra, hogy a csapat megújult energiákkal kezdje a 2025-ös évet.

Férfi A-válogatottunk nem tudott pontot szerezni Amszterdamban: a hollandok magabiztos, négygólos győzelmet arattak, így biztossá vált, hogy Marco Rossi együttese a keddi, németek elleni hazai összecsapás eredményétől függetlenül a harmadik helyen zárja a csoportküzdelmeket. A mérkőzés elején Szalai Ádámot, a válogatott másodedzőjét kórházba kellett szállítani, miután rosszul lett a kispadon. Azóta jó hírek érkeztek az állapotáról, de megfigyelés alatt tartják az orvosok.