Teljes kerettel edzett a válogatott
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2011. augusztus. 08., 20:00
Teljes kerettel edzett a válogatott

Az Izland elleni felkészülési mérkőzésre készülődő magyar válogatott hétfőn délután már teljes csapattal edzett Telkiben.

A ma délelőtti edzésen még voltak hiányzók, de délután Korcsmár Zsolt is befutott Norvégiából, így a keret minden tagja együtt gyakorolhatott Telkiben. Az edzés elején a válogatott tagjaival tréningeztek három Vas megyei árvaház fiataljai, akik életre szóló élményekkel lettek gazdagabbak a bő negyedóra alatt, míg együtt futballozhattak Dzsudzsák Balázsékkal.

 

A gyakorlást a kisebb sérüléssel bajlódó Pintér Ádám és Lázár Pál fél óra után befejezte, de a szakmai stáb bízik benne, hogy a holnapi edzésen már mindketten teljes értékű munkát végezhetnek.

 

A mai napi programban szerepelt egy 'médiafélóra' is, amely során a futballisták az újságírók rendelkezésére álltak. Az mlsz.hu kérdésére az utólag meghívott Lázár Bence elmondta: bár klubcsapatával, a pont nélkül álló Újpesttel egyelőre nem volt sikerélményben része a szezonban, a válogatottban ez aligha látszik majd meg a teljesítményén.

 

- A klubcsapatommal rosszul kezdődött a szezon, még gólt sem tudtunk szerezni a bajnokságban, ezért érthetően nem a legjobb a hangulat Újpesten. Ez azonban aligha befolyásolja válogatottbeli játékomat, sőt, éppen a meghívó, valamint az ezzel járó környezetváltozás az, ami feldobott, és felpörgethet a mérkőzésre. Egy napja vagyok a keretben, még ismerkedem a játékostársakkal, de eddig nagyon jól érzem magam a csapatban - fogalmazott Lázár.

 

Fehér Zoltán, a győriek védője sikerélmények terén éppen ellenkezőleg áll, az ETO négy forduló után hibátlan teljesítménnyel vezeti az OTP Bank Liga tabelláját.

 

- Lázár Bencével ellentétben én éppen abból meríthetek erőt, hogy a bajnokság kiválóan kezdődött számunkra, négy meccs után száz százalékos mérleggel állunk az élen a tabellán. Először vagyok válogatott, ezért engem a legkevésbé sem befolyásol, hogy csak felkészülési mérkőzést játszunk Izland ellen. Ha lehetőséget kapok, mindent ki kell adnom magamból, mert csak akkor lehet esélyem arra, hogy bennragadjak a válogatott keretében.

 

A keret pamplonai légiósa, Vadócz Krisztián egyelőre a felkészülés szakaszában jár klubcsapatában, de ez nem jelenti azt, hogy formája elmaradna a többiekétől - ezt az edzőmérkőzéseken nyújtott jó teljesítménye is bizonyítja.

 

- Úgy érzem, jól sikerült az alapozás, az Osasunával eddig remek eredményeket értünk el a felkészülés alatt, és szerencsére én is tevékeny szerepet játszottam a sikerekben. Kemény erőpróba lesz az Izland elleni mérkőzés, mert ellenfelünk fizikailag erős játékosokból áll, éppen ezért stílusa nagyban hasonlít a svédekéhez. Bár a szezon elején járunk, szerintem nem kell attól tartani, hogy úgynevezett idény eleji formában játszunk a szerdai meccsen - fogalmazott a középpályás.

 

Juhász Roland speciális helyzetben várja az Izland elleni mérkőzést, mert azon az Eb-selejtezőn, amelynek ez a mostani meccs a főpróbája, ő eltiltás miatt nem léphet pályára. Miután a svédek elleni találkozón nem játszhat, elképzelhető, hogy szerdán is csak csereként kap szerepet a találkozón.

 

- Mindig szívesen jövök a válogatottba, mert nagyon jó társaság alakult ki az elmúlt hónapokban, és jó találkozni a többiekkel. Erre sajnos ritkán van lehetőségünk, ezért minden alkalom eseményszámba megy. Az izlandiak játékerőben nem közelítik meg a svédeket, de játékstílusban jókora a hasonlóság, ugyanúgy tipikus északi futballt játszanak, illetve jó felépítésű játékosok alkotják a keretét, akik kellemetlen ellenfelek tudnak lenni.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...