Tizenhat éve is beugrókkal vertük a svédeket
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2011. szeptember. 01., 16:45
Tizenhat éve is beugrókkal vertük a svédeket

A magyar válogatott pénteken 19:45 órakor, a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a svéd válogatottat Európa-bajnoki selejtezőn. A mieink 16 év után győzhetik le ismét a skandináv együttest.

A svédek elleni mérkőzések az utóbbi években kevés sikerélménnyel gazdagították a válogatottat és a magyar szurkolókat, legutóbb 16 évvel ezelőtt, 1995 áprilisában győztük le az északiakat. Akkor is Eb-selejtezőn mérkőztünk meg pénteki riválisunkkal, és szintén egy solnai 0-2 után készültünk a mérkőzésre.

 

További hasonlóság az akkori és a mostani meccs között, hogy a 16 évvel ezelőtti találkozón sem a jól összeszokott védelem lépett pályára, az alapcsapatból sérült volt Lőrincz Emil, illetve Márton Gábor is, de az első számú kapus, Petry Zsolt sem állhatott a Mészöly Kálmán vezette szakmai stáb rendelkezésére.

 

A sérüléseknek köszönhetően kapott lehetőséget a bizonyításra a gárdában Csábi József, a magyar válogatott jelenlegi szövetségi edzője is. Az akkoriban a BVSC-ben futballozó futballista mellett Mészöly Géza, Lipcsei Péter és Mracskó Mihály alkotta a védelmet, előttük Halmai Gábor, Illés Béla és Kozma István szerepelt, a támadásokért pedig Csertői Aurél, Sallói István és Vincze István felelt.

 

A magyar válogatott már a 2. percben vezetéshez jutott, egy jobb oldali akció végén Halmai Gábor 16 méterről, futtából, kapásból lőtte ki Thomas Ravelli kapujának jobb alsó sarkát. Ezt követően a svédek Kennet Anderson vezérletével sokáig hatalmas nyomás alatt tarották a kapunkat, de egyenlíteniük nem sikerült, 1-0 lett a végeredmény.

 

- Éppen a napokban említettem Egervári Sándornak, hogy érzek párhuzamot a tizenhat évvel ezelőtti és a mostani meccs között, mert akkor is sok volt a hiányzó, és beugrókkal álltunk ki a jóval esélyesebb svédek ellen - emlékezett vissza a svédek elleni utolsó sikerre Csábi József. - Akkoriban a BVSC-ben játszottam, és onnan nehéz volt a válogatott közelébe kerülni, csak a sérülések miatt lehettem tagja a csapatnak, akárcsak Végh Zoltán, aki Petry Zsolt helyett került a kezdőbe. Az, hogy esélytelenként, felforgatott csapattal álltunk ki, egy olyan kohéziót idézett elő csapaton belül, amire a mai napig jó érzés visszaemlékezni. Nagyszerű hangulatú mérkőzés volt, főleg a gyors gól után, ami megadta az alaphangot a lelátón is. Jól ment a játék a csapatnak, még akkor is, ha az utolsó húsz percben szinte egyáltalán nem tudtuk átlépni a felezővonalat. Óriási motivációt adott, hogy esélytelenebbként a második perctől előnyben játszottunk, ennek köszönhető, hogy extázisban futballoztunk szinte végig, mindenki hősiesen küzdött.

 

A pénteki találkozón Juhász Roland és Vanczák Vilmos mellett Dzsudzsák Balázs sem léphet pályára, Csábi József szerint azonban a jelenlegi keret is van olyan erős, hogy legyőzze a svéd válogatottat.

 

- A tizenhat évvel ezelőttihez hasonló kohéziót érzek a mostani együttesnél, és bár több kulcsjátékos is hiányzik, akik helyettük bekerülnek a kezdőbe, azok sem nyeretlen kétévesek. Úgy gondolom, a problémák ellenére, a tizenhat évvel ezelőtti győztes csapat hozzáállását és motivációját megörökölve, jól jöhetünk ki a pénteki meccsből - tette hozzá a szövetségi edző.

 

(Archív fotók: ifj. Thaly Zoltán)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...