FIFA-ranglista: a 47. helyen a válogatott
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2011. július. 27., 10:10
FIFA-ranglista: a 47. helyen a válogatott

A magyar válogatott két helyet visszacsúszott legutóbbi helyezéséhez képest a FIFA világranglistáján.

Az elmúlt egy hónapban az európai válogatottak nem játszottak mérkőzéseket, a dél-amerikai együttesek közül azonban többen is javítottak pozíciójukon, így fordulhatott elő, hogy válogatottunk visszacsúszott júniusi júniusi helyezéséhez képest, és jelenleg a 47. a FIFA ranglistáján.

 

Miután a világbajnoki selejtezők csoportbeosztását a júliusi rangsor alapján készítik el, immár biztos, hogy a magyar válogatott a harmadik kalapból várhatja a sorsolást, miután az európai ranglistán a 27. helyet foglalja el.

 

Európa-bajnoki selejtezőbeli csoportellenfeleink közül a hollandok továbbra is a másodikok, a svédek megtartották 19. pozíciójukat, a finnek egyet előrelépve a 75. helyen állnak, míg Moldova (85.) és San Marino (203.) besorolása nem változott.

 

A mieink augusztus 10-én, az Izland elleni hazai felkészülési mérkőzésen növelhetik ranglistapontjaik számát. A sikerre jó esély mutatkozik, hiszen következő ellenfelünk jelenleg a 121. pozíciót foglalja el a FIFA rangsorában.


A FIFA-világranglista élcsoportja:
 
1. (1.) Spanyolország
2. (2.) Hollandia
3. (3.) Németország  
4. (5.) Brazília        
5. (18.) Uruguay  
6. (4.) Anglia
7. (7.) Portugália
8. (6.) Olaszország
9. (8.) Horvátország           
10.(10.) Argentína

19. (19.) Svédország

47. (45.) MAGYARORSZÁG

75. (76.) Finnország

85. (85.) Moldova

203. (203.) San Marino

 

Magyarország - Izland: megkezdődött a jegyértékesítés

 

A magyar válogatott augusztus 10-én, a Puskás Ferenc Stadionban játszik felkészülési mérkőzést Izland ellen. Az összecsapás a szeptember elején esedékes Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülés főpróbájának tekinthető, ennek megfelelően a válogatott a svédek elleni összecsapás helyszínén, a Puskás Ferenc Stadionban lép pályára, és a két mérkőzés kezdési időpontja is megegyezik: 19.45 óra.

 

A buzdításra ezúttal is szüksége lesz a válogatottnak, hiszen korántsem mindegy, szeptemberben, a sorsdöntő Eb-selejtezőn milyen eredmény elérése után lép pályára a csapat. Ennek megfelelően a jegyárak megállapításakor az MLSZ arra törekedett, hogy a lehető legkedvezményesebb belépőket biztosítsa a szurkolóknak

 

A mérkőzésre már kaphatóak a jegyek 1000, illetve 2000 Ft-os áron, az olcsóbb belépők az alapvonal mögötti szektorokra érvényesek, a drágábbak az oldalvonal melletti szektorokba való belépésre jogosítanak fel.

 

A belépőket az IBUSZ irodáiban, illetve a www.ibusz.hu internetes oldalon lehet megvásárolni.

 

Hamarosan megkezdődik a jegyárusítás a Svédország elleni Európa-bajnoki selejtezőre is, erről idejében tájékoztatjuk a kedves szurkolókat.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...