1934. május 20-án utazott ki Olaszországba, az első európai labdarúgó-világbajnokságra a csapat, s szűk egy hét múlva már játszania kellett az 1924-es olimpiai kudarc óta cseppet sem vágyott ellenfélnek számító Egyiptom ellen. Az afrikaiak ellen az első gólt – s egyben a magyar labdarúgás első világbajnoki gólját – szerző Teleki Pál így ítélte meg a helyzetet: 'Az 1934-es világbajnoki mérkőzéseken bekövetkezett sajnálatos eseményeknek, az osztrákok elleni vereségnek az okai sokallta korábbi időkre vezetnek vissza, azokban a hibákban keresendőek, amelyek még a felkészülés idején játszódtak le.'

Aztán önéletrajzában, a felkészülés 'amatőr jellegét' bizonygatva így írt: '1934. május 20-án a Déli pályaudvarról elindult a magyar válogatott csapat a világbajnoki küzdelmekre Nápoly felé. A játékoskeretből Sárosi és Polgár hiányzott. Sárosi sérülése miatt vidéken pihent. Polgár pedig vizsgái miatt nem utazott a csapattal, csak később utaztak a csapat után.' Kiderült még a múltidéző beszámolóból, hogy a válogatott különkocsiban, kényelmesen párnázott II. osztályú fülkében utazott, majd közel 12 órás utazás után Triesztben megszállt. Másnap reggel visszaült a vasútra, s egy római átszállással, 21-én éjjel fél tizenkettőkor érkezett meg Nápolyba. A Vezúv lábánál az egykori válogatott védő, Feldmann Gyula várta a küldöttséget. Érdekes – vagy inkább sajnálatos –, hogy a szövetség először az Újpest edzőjét, a Fradival korábban három bajnoki címet is nyert, a harmincas évek elején Olaszországban is sikerrel dolgozott Tóth Potya Istvánt kérte fel a keret edzőjének. Ám miután az akkor éppen Palermóban dolgozó Feldmann Gyula felajánlotta a szolgálatait, a szövetség - költségkímélésre hivatkozva - lemondott Tóthról. (Az ügy további pikantériája: Tóth és Feldmann családi kapcsolatban álltak egymással, sógorok voltak, egyébként is szinte együtt nőttek fel.) 

Feldmann végrehajtó szerepet kapott, hiszen Nádas Ödön szövetségi kapitány úgy vélte, a bajnoki hajrában és a vonatúton kifáradt játékosoknak pihenőre van szüksége. Kedden pihentek a játékosok, szerdán 2x25-perces kétkapus játékban vettek részt, csütörtökön ismét pihentek, pénteken megint egymás között játszottak, szombaton fürdöttek és gyúrattak, vasárnap pedig játszottak. Nem is rosszul: 4-2-re legyőzték a magyar futball első világbajnoki mérkőzésén az egyiptomiakat. Teleki Pál és Toldi Géza egy-egy gólja után az észak-afrikai ellenfél még az első félidőben kiegyenlített, ám a második játékrészben Vincze Jenő és a remeklő Toldi Géza találatára már nem volt válasza az egyiptomiaknak. Idézzük fel a magyar válogatott első világbajnoki összeállítását: Szabó – Futó, Sternberg – Palotás, Szűcs, Lázár – Markos, Vincze, Teleki, Toldi, P. Szabó. Négy újpesti, négy debreceni (Bocskai-játékos), két fradista és a Hungária kapusa alkotta a tizenegyet.

A következő dátum 1951, a helyszín a Megyeri út, az ellenfél Lengyelország. Akkoriban nem ment szenzációszámba: a magyar csapat 6:0-ra győzött. Az esztendő első A-válogatott mérkőzésén Sebes Gusztáv az alábbi csapatot játszatta: Grosics (Henni) – Kovács II, Börzsey, Lantos – Kovács I, Bozsik – Sándor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás (Szusza) Czibor. Ezúttal az MTK-sok, azaz a Bp. Bástya futballistái domináltak a csapatban, Bozsik József kivételével a teljes védő- és fedezetor, valamint Sándor Károly és Hidegkuti Nándor is az akkor piros-fehérbe bújtotta kék-fehérek játékosa volt. A gólokat ellenben (Sándor Csikar találatán kívül) a Bp. Honvéd ászai szerezték: Puskás Ferenc és Kocsis Sándor kettőt-kettőt, Czibor Zoltán egyet.

Egy évvel később ismét pályára lépett a magyar válogatott, méghozzá Moszkvában. Az ottani városi válogatott elleni, három nappal korábbi 1:1 után ezúttal 2:1-re kikapott. Nyikolajev és Iljin góljára Puskás Ferenc csak 0:2 után, az 56. percben válaszolt. A Grosics – Buzánszky, Kispéter, Lantos – Bozsik, Kovács I – Hidegkuti (Csordás), Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor összetételű csapat mérkőzését 1952-ben nem számolta hivatalosnak az MLSZ, később ellenben a játékosoknak 'adott' érte válogatottságot, de továbbra sem sorszámozta. A 2000-es évben aztán teljes jogú, hivatalos mérkőzéssé emelte egy erre felkért bizottság, amely ezzel 'megszakította' a magyar Aranycsapat közel négyéves veretlenségi sorozatát. A szovjet labdarúgás történetében e két találkozót soha nem tekintették hivatalos, országok közötti válogatott mérkőzésnek. 

1992-ben a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő svéd válogatottnál vendégeskedett a Jenei Imre által irányított magyar csapat. A Brockhauser – Simon, Telek, Lőrincz, Keller (Márton) – Kovács E., Pisont (Eszenyi), Balog T., Lipcsei (Bognár Z.) – Kiprich, Vincze összeállítású alakulat 'vesztét' Stefan Schwarz okozta: az akkor éppen a Benficában játszó középpályás az első félidőben két gólt is szerzett. A magyar csapat becsületgólját a pécsi (akkor már a Kispest-HFC-ben játszó) Márton Gábor szerezte a 64. percben (1-2).

1998-ban játszott legutóbb május 27-én a magyar csapat. Ritka helyszínen: Nyíregyházán. S ritka nagy közönség, 17 000 néző előtt. Bicskei Bertalan együttese folytatta jó sorozatát, az osztrákok elleni bécsi győzelem, majd a teheráni LG-kupa megnyerése után ismét nyert, ezúttal Litvánia ellen. A kapitány újoncot avatott az Iránban is járt, de ott pályára nem lépett Korsós György személyében. A Hajdu – Sebők V. – Pető T., Hrutka (Korsós), Mátyus – Lisztes (Szilveszter), Halmai, Hamar – Herczeg, Kovács Z. (Korsós A.), Tóth N. A találkozó egyetlen gólját Hrutka János lőtte: 23 méteres szabadrúgásból csavarta a labdát a bal felső sarokba.