A továbbjutási esélyek növelése a cél
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2007. szeptember. 09., 18:46
A továbbjutási esélyek növelése a cél

A korosztályos csapat pénteken San Marinóban nagyszerű második félidei játékának - és nem mellékesen Szalai Ádám három góljának - köszönhetően 6-1-re nyert. A válogatott szerdai, Szerbia elleni esélyeit elemezte Róth Antal szövetségi edző.

A hat rúgott gól a sereghajtó ellen is szép

A szövetségi szakember szerint már az első félidőben is a magyar válogatott uralta a játékot.

- Csakis a rossz helyzetkihasználásnak tudható be, hogy nem jutottunk megnyugtató fölényhez már a szünet előtt – értékelte az Eb-selejtezőn történteket Róth Antal.

A szövetségi edző minden játékos teljesítményével elégedett
Védekezésben is volt néhány figyelmetlenség, elkövettük pár hibát, és az egyik ilyet kihasználva egyenlítettek a hazaiak. A hat rúgott gól mellett azonban volt két kapufánk is, a második félidőben a hazaiak kapura sem lőttek. Ez azt mutatja, hogy a csapat a szünet után a legjobb teljesítményt tudta kihozni magából, és ez még akkor is értékelendő, ha az ellenfél 'csak' a sereghajtó volt.

Igen jó gárda érkezik Budapestre

– Ami a szerbek elleni szerdai Eb-selejtezőt illeti, elmondhatom, taktikánk szempontjából nem számít, hogy idegenben vagy otthon lépünk-e pályára, mindenhol gólratörő játékkal kívánunk előrukkolni – folytatta a szakember. - A Szusza Ferenc Stadionban lényegesen erősebb ellenféllel találkozunk, mint pénteken, ezért mentálisan és fizikálisan is nagyobb igénybevétel várható - és szerencsére is szükségünk lesz. Többször láttam és elemeztem a szerbek játékát, és bevallom, minél többet látom a következő ellenfelünket, annál jobbnak tartom őket… De a cél ugyanaz, mint San Marinóban: Újpesten is arra törekszünk majd, hogy a továbbjutási esélyeinket növeljük, és ez az álmunk – valljuk meg – csak egy újabb győzelemmel kerülhet közelebb hozzánk.

A légiósok jó játékára is szükség lesz

Az utóbbi időben több U21-es kerettag is külföldre került. Amint ez pénteken is kiderült, az ő jó teljesítményük is nagyon kell a csapat sikerességéhez.

– Korábban csak Szalai Ádám futballozott külföldön, ám a nyáron többen is „kiigazoltak”, ami számunkra és számukra is szokatlan lehet. Célunk, hogy profitáljunk a külföldi tapasztalataikból, jó játékukból. Ezzel együtt nálam sokkal inkább a pillanatnyi forma számít, mintsem az, hogy mennyire neves a játékos klubja. Ennek oka az, hogy különböző okokból nem állandó kerettel dolgozunk, ezért nagy jelentősége van, ki hogyan teljesít csapatában - fejezte be Róth Antal.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...