Válogatottunknak már idegenben is van stílusa
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2007. október. 18., 16:04
Válogatottunknak már idegenben is van stílusa

A magyar válogatott szerdán Hajnal Tamás tizenegyesből szerzett góljával 1-0-ra győzött Lengyelországban. Együttesünk játéka végig stabil és szervezett volt, s a mieink a második félidőben ötletesen futballozva ráerőltették akaratukat Leo Beenhakker együttesére, és teljesen megérdemelt győzelmet arattak.

A terv szerint alakult a meccs

- A mérkőzés úgy alakult, ahogyan szerettük volna, az első félidőben megpróbáltunk stabil játékot nyújtani, távol tartani kapunktól a lengyeleket, a megszerzett labdákkal pedig kombinatív játékkal támadásokat vezetni – kezdte értékelését Várhidi Péter. –

Az első játékrészben hátulról kellett építkezni
Ez annyiban sikerült, hogy tizenhatosunk előtt sok labdát szereztünk, ellenfeleink csak távoli lövésekkel tudtak veszélyeztetni. Azonban mindig hátulról kellett építkeznünk, és labdabirtoklásban hiába produkáltunk megfelelően, inkább csak hátul és a középpályán passzoltunk, gólhelyzetig nem igazán jutottunk el.

- A második félidőben azonban jelentősen megváltozott a helyzet.

- Igen, a lengyelek egyre jobban elbizonytalanodtak, mert nem tudtak a kapunk elé kerülni, mi pedig egyre előrébb szereztünk labdát, már a középpályáról indultunk, és két friss emberünk, Halmosi Péter és Priskin Tamás révén egyre több területet tudtunk megnyitni.
A második félidőben hajnal is nagyobb helyet kapott a játék szervezésére
Ekkor már Hajnal Tamás és Gera Zoltán is nagyobb helyet kapott a játék szervezésére, a kiugratásokra, és támadójátékunk is feljavult. Több helyzetet dolgoztunk ki, és – ha „csak” egy tizenegyesből szerzett góllal is – de jogosan szereztünk vezetést.

Siker is kell a csapatépítéshez

Csapatunk őszi mérlege igen jó: öt mérkőzésből négy győzelem, a válogatott csupán Isztambulban szenvedett vereséget – emlékezetes körülmények között. (A 63. percig, Gera Zoltán kiállításáig méltó ellenfelei voltunk Törökországnak, s ha a játékvezető akkor megadja a tizenegyest és kiállítja a török kapust, minden másként alakulhatott volna.) Az őszi eredménysor azonban így is dicséretes.

- Ez biztató a jövőre nézve, mert a csapatépítés mindig akkor lehet zökkenőmentes, ha azért a sikerek is jönnek.
Válogatottunkat a közönség is egyre inkább szereti
Most már mondhatom, hogy az erre az időszakra tervezett munkát elvégeztük, a keret már állandónak mondható, kialakult a gerinc, és válogatottunkat a közönség is egyre inkább szereti. A két utóbbi idegenbeli meccsünk pedig azt mutatja, hogy már vendégként is tudunk stílusosan futballozni.

- Akkor most már a csapat eredményessége lehet a legfőbb szempont?

- Egy válogatott eredményessége mindig nagyon fontos, ezt nekünk is szem előtt kell tartanunk, de továbbra is az építkezés jegyében. Nem gondolom, hogy most már minden meccsünket meg fogjuk nyerni, mert akkor mérhetjük majd le igazán, mire vagyunk képesek, ha fiataljaink klubcsapataikban is folyamatosan játéklehetőséget kapnak. Alapvetően ott kell játszaniuk, egy válogatott labdarúgónak nem a nemzeti csapat mérkőzésein kell megszereznie a kellő meccsszámot.

Nincsenek erőnléti problémák

Feltűnő lehet, hogy válogatottunk utóbbi mérkőzésein rendre a második félidőben lendült játékba, a mieink ekkor nőttek ellenfeleik fölé, sokkal többet támadtak, mint a találkozók 1. és 45. perce között.
Válogatottunk tagjai még igen fiatalok
(A négy megnyert meccsen hét gólt szereztünk, ezek közül három találat esett az első félidőken, négy a másodikban).

- Ennek az az oka, hogy labdarúgóink játékban nincsenek egy szinten. Ha egy valaki nem csúcsformában jön a meccsre, nem játszott eleget klubjában, akkor a közös edzések nem elegendőek ahhoz, hogy kellően felpörögjön. Ráadásul még nagyon fiatalok, legtöbbjüknek még nincs jelentős nemzetközi rutinja, és bizony el kell telnie egy bizonyos időnek a meccsből, amíg úgy játszanak, ahogy azt várjuk tőlük.

Egyre kevesebb az erőnléti probléma
- Viszont az, hogy rendre a második félidőben jobb a csapat, azt sejteti, hogy erőnléti gondok nincsenek.

- Ez így van, klubcsapataikban jó edzésmunkát végeznek, megkapják azt az odafigyelést erőnlétük fejlődéséhez, tehát fizikálisan érettek a nemzetközi mérkőzésekhez. Ha nem lesznek sérülések, akkor ilyen téren később sem lesz probléma, de rutinra, tapasztalatszerzésre még szükségük van.

Nehéz meccsekkel zárjuk a sorozatot

Idén még két mérkőzés vár a csapatra. Mindkettő Eb-selejtező: november 17-én Moldovában lép pályára válogatottunk,
Várhidi Péter sikeres meccsekkel szeretné zárni az Eb-selejtezőket
négy nappal később, 21-én pedig az aktuális Európa-bajnokot, Görögországot fogadja.

- A moldovaiak ellen idegenben nagyon nehéz dolgunk lesz, következő ellenfelünk erőlteti a párharcokat, amelyek terén ugyan sokat léptünk előre, de még van mit javulni. Biztos, hogy az a mérkőzés nagyon komoly erőpróba lesz. Görögország már továbbjutása tudatában érkezik, tehát nyugodtan játszhat ellenünk. Arra készülünk, hogy egy jó meccsel zárjuk az Eb-selejtezőket, úgy szeretnénk játszani a görögök ellen, ahogyan Olaszország és Lengyelország ellen tettük – fejezte be a szövetségi kapitány.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...